Talajművelés és tápanyagellátás
A közelmúlt és a jelen klimatikus és gazdasági problémái nagyon sok nehezen megoldható kihívás elé állították a mezőgazdaság minden szereplőjét. A növénytermesztésben használt inputanyagok árának jelentős növekedése, az elmúlt év időjárási szélsőségei és az idei enyhe tél nehezen ellensúlyozható problémákat okozott és okozhat a most következő 2023-as évjáratban is. A szántóföldi gazdálkodásban egyre nehezebbé fog válni a jövedelmező termelés, és felértékelődnek azok a növények, amelyek jobban képesek alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez.
A napraforgó alapvetően egy kiváló környezeti adaptációs képességgel rendelkező szántóföldi növény, melynek a nemesítésében az elmúlt évtizedekben bekövetkező intenzív fejlődés nagymértékű termésmennyiség-növekedést és minőségjavulást idézett elő. A korszerű napraforgóhibridek alkalmazása során ugyanakkor nagyon fontos a kritikus agrotechnikai tényezők optimalizálása a termesztésben. A napraforgó-termesztésben a tápanyagellátás, a vetéstechnológia és a növényvédelem a meghatározó, ugyanakkor a nagy termések feltétele a jó tápanyag- és vízgazdálkodású talaj, ami csak jól kivitelezett talajműveléssel biztosítható.
A napraforgó talajzsaroló, mélyművelést igénylő szántóföldi növény. Erőteljes, mélyre hatoló gyökérzete miatt nagyon sok tápanyagot és vizet vesz fel a talajból. Az alapművelés eszköze a szántás, melynek optimális mélysége 28–30 cm, azonban vastag termőrétegű kötött talajok esetében a 30–35 cm mélységű középmély lazítás is indokolt. Korán lekerülő elővetemények után minél hamarabb el kell végezni a tarlóhántást, és szükség esetén több alkalommal tarlóápolást is célszerű alkalmazni. A tavaszi talajmunkák jobb minőségű kivitelezhetősége miatt érdemes az alapművelést egyszer ősszel, durván elmunkálni, ha az időjárási körülmények lehetővé teszik. Tavasszal a vetés idejére aprómorzsás ülepedett, lehetőség szerint kellően nyirkos magágyat kell biztosítani a gyors csírázás lehetőségének megteremtése érdekében.
A napraforgó igényei
A napraforgó nagy vegetatív tömeget előállítani képes növény. Nagy termés kialakítására csak 5–6 m2/m2 levélfelületű (LAI-index) növényállomány képes. Az 1 t fő- és melléktermékre jutó fajlagos tápanyagigény nitrogénből: 70 kg/t, foszforból: 20 kg/t, káliumból:70 kg/t. A napraforgó nagy tápanyagigényű, ugyanakkor kedvező gyökérmorfológiai és fiziológiai tulajdonságai és ebből adódó kedvező tápanyagfeltáró képessége miatt mérsékelt trágyaigényű növény. A napraforgó korszerű, intenzív hibridjei csak harmonikus makro-, mezo- és mikroelemekre alapozott tápanyagellátás során tudnak nagy terméseredményt és kiemelkedő termésminőséget produkálni.
A megfelelő vegetáció kialakításához fontos a megfelelő nitrogén-visszapótlás. Az összes szükséges nitrogénmennyiség hektáronként: 100–170 kg/ha. A napraforgó a számára szükséges nitrogénmennyiség felét átlagos talajviszonyok között a talajból tudja fedezni, a fennmaradó mennyiség pótlására van csupán szükség a nitrogéntrágyázás során, ami 50–90 kg/ha mennyiséget jelent. Amennyiben a talajtulajdonságok megfelelőek, a szükségesnél alacsonyabb nitrogénellátottsági szint nem okoz megfigyelhető tüneteket, azonban a termésmennyiség-csökkenés jelentős lehet. A nitrogén-utánpótlás során nemcsak a hiány okozhat kedvezőtlen hatásokat, hanem a túladagolás is. Túlzott nitrogéntrágyázás esetén az állomány fokozott növekedése miatt a szár túlzott megnyúlása következhet be. A bőrszöveti sejtek nitrogéntöbblet miatti fellazulása következtében romlik a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség. Az előzőekben említett két probléma a szárszilárdság romlásához, fokozott szárdőléshez, valamint a levél-, szár- és tányérbetegségek erőteljes károsításához, végső soron terméskieséshez vezethet. A nitrogénbőség azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémákat is okoz. Ilyenkor a kaszat fehérjetartalma növekszik, és az olajtartalom csökken, ami csökkenti a hektáronkénti olajkihozatalt.
Az optimális foszforellátottság eléréséhez átlagos talajtulajdonságok esetén 40–80 kg/ha hatóanyag kijuttatása szükséges. A foszforszükségletet a növény elsősorban műtrágyákból fedezi. A talajból csupán a szükséges mennyiség egyharmadát veszi fel. A foszfornak kiemelkedő szerepe van a gyökérrendszer fejlődésében és működésében, valamint a virágzás-termékenyülés folyamataiban. Hiánya kevésbé szembetűnő, mint a nitrogén esetében, azonban a terméskiesés számottevő lehet.
A kálium hatása komplex módon jelentkezik a napraforgónál. Kiemelkedő szerepe van a növény szénhidrát-anyagcseréjében, szabályozza az ozmoregulációt. Fontos szerepe van az enzimaktivitás befolyásolásában, a sejtszerkezet kialakításában. Elősegíti a növény gyökérfejlődését és a gyökerek vízfelvevő képességének javulását. Jelentős hatása van a növény abiotikus stressztűrő képességére (aszály- és hidegtűrő képesség), emellett javítja a növény betegségellenálló képességét is. Az aszályos évjáratok egyre gyakoribbá válása miatt a megfelelő káliumellátottság még nagyobb szerepet kap, mint korábban. Csökkent mennyisége általában vizuális tünetek nélkül, látens módon jelentkezik. Hiányában csökken a betegség-ellenállóság, aszálytűrő képesség, csökken a CO2-fixáció mértéke stb., ami jelentős terméskiesést idéz elő. A szükséges teljes káliummennyiség (210–300 kg/ha) kétharmadát képes a növény a talajból felvenni, és csupán 30-35%-át kell műtrágyázással pótolni (50–100 kg/ha).
A makroelemeken túl
A makroelemek felvételét több tényező is befolyásolja, de a mennyiségre és minőségre gyakorolt hatás csak akkor érvényesül, ha a talajban minden tápelem (mezo- és mikroelem) megfelelő mennyiségben és felvehető formában áll a rendelkezésére.
A napraforgó számára fontos tápelem a kalcium és magnézium is. Nemcsak a talaj, de a növény számára is fontos tápelemek, ugyanakkor a kedvező talajkémhatás és morzsalékosság kialakítása érdekében egyaránt meghatározóak. A fajlagos tápanyagigény: CaO:30 kg/t; MgO: 16 kg/t. A kalcium és magnézium szükséges mennyisége 1,5–2,5 t/ha dolomitos mészkőpor kijuttatásával pótolható. A mikroelemek szintén meghatározó szerepet töltenek be. Ezek közül a bór, a vas és a mangán szerepe a legnagyobb. A bór a virágzási és termékenyülési folyamatokban, míg a vas és a mangán az anyagcsere szabályozásában játszik szerepet. Bórhiány esetén a levél és tányérdeformáció alakul ki, míg a mangán- és vashiány klorotikus tünetek formájában jelentkezik.
A napraforgó a makroelemeket a fejlődésének a különböző szakaszaiban és azokon belül eltérő mértékben igényli, és a felvétel dinamikája is változik. A tavaszi időszakban a nitrogén felvétele mérsékelt. Az intenzív felvétel június végétől július végéig a legnagyobb, azután csökkenő tendenciát mutat. A nitrogén a szemtelítődés során a kaszatba vándorol. A foszforfelvétel maximuma a virágzást megelőző időszakban és a virágzás során következik be. Az akkumulációs folyamatok hasonlóak, mint a nitrogén esetében. A káliumfelvétel a szárnövekedés idején, május végén és június hónapban a legnagyobb. A felvett kálium legnagyobb része a szárban raktározódik. A különböző trágyaformák kijuttatásának gyakorlatában a lassan feltáródó foszfor és a kálium teljes mennyiségét ősszel, alapművelés során kell kijuttatni. A nitrogén kijuttatandó mennyiségét, amennyiben nagyobb dózis kijuttatása szükséges, vagy az elővetemény szükségessé teszi (pl. kukorica – pentozánhatás) megosztva, ősszel és tavasszal kell kijuttatni, fele-fele arányban, ősszel alapművelés előtt és tavasszal vetés előtt vagy vetéssel egy menetben. Mivel a napraforgó kórokozókkal szembeni érzékenységét fokozza a nitrogén, ezért sorközműveléssel nem ajánlott kijuttatni. A napraforgó számára nem kedvező az istállótrágya makroelem-összetétele, nem is hálálja meg annak kijuttatását, ezért a használata nem szükséges. Az istállótrágyát inkább az előveteményben vagy napraforgó után juttassuk ki. A kalcium és magnézium trágyaféleségeket célszerű tavasszal, a vetést megelőzően, a magágykészítéssel kijuttatni. A mikroelemeket lombtrágya formában szükséges adagolni a fungicides növényvédelmi munkákhoz kapcsolódóan, 8-10 levélpáros állapotban és a virágzást megelőzően.
Dr. Szabó András
adjunktus
