A szármaradványokban rejlő értékek

A tarlóbontás jelentősége

2021-ben Magyarországon a mezőgazdasági terület nagysága 5 millió 49 ezer hektár volt. Ennek mintegy 82%-a szántóterület. Közel 3 millió 156 ezer hektáron termesztettek gabonafélét, őszi káposztarepcét, kukoricát és napraforgót (forrás: KSH).

A gabonafélék, az ipari és takarmánynövények szervesanyag-produktuma átlagosan a 8–10 tonnát is elérheti hektáronként. E szervesanyag-tömeg jelentős tápelemtartalommal is rendelkezik, melynek egy részét a termésbetakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen marad, amelyet tarlóbontással visszaforgatunk a talajba.

A szerves anyag lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makro- és mikroelem kerül vissza a talajba hektáronként a gyökér- és szármaradványokkal.

Jelentős, forintban is kifejezhető gazdasági érdekünk fűződik e melléktermékek talajba juttatásához, hogy a bevitt műtrágyamennyiségeket mérsékeljük. De nem elhanyagolható a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége sem.

Napjainkra egyre inkább tudatosult, hogy a mezőgazdaság a világ minden részén a belterjes gazdálkodás irányába haladt az élelemhiány leküzdése érdekében, és ennek következtében egyre intenzívebben jelentkeznek a környezetre káros hatások. Úgy tűnik, hogy a talaj ősidők óta fennálló természetes (tápanyagbevitel és -kivonás) egyensúlya felborult, visszaállítására környezetbarát termékre és technológiára van szükség. Erre azok a termesztési eljárások adják a megoldást, amelyek a természetes adottságok kihasználásával biztosítják egy területen a fenntartható növénytermesztést.

Az állattenyésztés visszaszorulásával egyre kevesebb szerves trágya kerül a talajokba. Köztudott, hogy a N-alapú műtrágyák savanyítják a talajt, és a humuszképződés és -tartalom csökken, így a talaj nitrogénforgalma romlik. Az alacsonyabb pH azonban nem teremt optimális életfeltételeket a talajlakó baktériumok számára, a számuk csökken, ami maga után vonja azt, hogy a kötött K és P nehezebben érhető el a növények számára. A talaj víz- és tápanyagmegtartó képessége jelentősen csökken, levegőtlenné, nehezen művelhetővé válik.

Az a kérdés, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó holt szervesanyag-tömegben felhalmozott ásványi anyagok visszapótlódnak-e a talajba, s ez a szervesanyag-tömeg milyen ütemben vesz részt a humuszképződési folyamatokban. Az elpusztult növénytömeg (biomassza) irányított bontásával a talajok N-, P-, K- és mikroelemek hiánypótlását tekintik elsődlegesnek, amely mennyiségek teljes mértékben tudják helyettesíteni az őszi alaptrágyázási igényeket. Azaz, a nyári szármaradványok irányított bontásával egy menetben biztosítjuk ezt, így nem kell őszi műtrágyára költeni, az ára a zsebben marad, és a területre jutó nyereséget, jövedelmet növeli.

A szármaradványoknak a humuszképződésben betöltött szerepe is jelentős

A cellulóztartalmú biomassza, a lignocellulózok a növény fajtájától és érettségi fokától függően eltérő mennyiségben tartalmaznak cellulózt, hemicellulózt és lignint. Ezek adják a szárazanyag 85-90%-át. A lignocellulózok jellemzően 40-50% cellulózból, 2530% hemicellulózból és 15-20% ligninből állnak, melyek mellett a cellulóztartalmú növényi maradványokban ásványi anyagok, olajok, fehérjék, egyéb poliszacharidok is megtalálhatók. Ezek feltáródása, humifikálódása a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyagellátást.

A hazai cellulózbontó baktériumkészítmények olyan törzseket tartalmaznak, melyek képesek a lignocellulóz és hemicellulóz hatékony bontására. E készítmények hatékonyságát a tüllbe varrt búzaszalma bontása is jól szemlélteti.

E baktériumkészítmények segítségével a forgatásos és a forgatás nélküli talajművelés során is biztosítani lehet az amúgy jelentős tápelemtartalommal rendelkező szár- és gyökérmaradványok megfelelő mértékű lebontását.

Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége