fbpx

Ultramodern szarvasmarhatelepet adtak át Nádudvaron

Írta: Sándor Ildikó - 2023 november 29.

Készen áll az új állomány érkezésére az a nádudvari szarvasmarhatelep, amelynek ünnepélyes átadását tartotta a NAGISZ Csoport Nádudvaron, a Nagisz-Tej Kft. BÜTE-i állattartó telepén. A szalagátvágással és telepbejárással egybekötött átadáson a cégcsoport vezetői, a beruházók, a város polgármestere, Varga Mihály pénzügyminiszter és természetesen a sajtó képviselői is részt vettek.

A NAGISZ Csoport nádudvari szarvasmarhatelepének ünnepélyes pillanatai, Varga Mihály pénzügyminiszterrel

XXI. századi tehenek és persze munkakörülmények

A mostani beruházás eredményeként egy modern, megközelítőleg 1000 tehén befogadására képes, fejőrobotos technológiát használó, két termelőistállóból, ellető istállóból és az ezeket kiszolgáló épületekből és berendezésekből álló komplexum jött létre.

A jelenlegi termelő telep az 1970-es években épült, felújítása már gazdaságosan nem volt megoldható, így egy új terület zöldmezős fejlesztése mellett döntött a cégcsoport.

A BÜTE-i állattartó telepen a jelenlegi állatlétszám figyelembevételével a legkorszerűbb tartástechnológia és fejéstechnológia valósult meg. A beruházás során megépült 2 db egyenként 552 férőhelyes termelő istálló a hozzátartozó tejházi épülettel. Továbbá megépült egy az előkészítő csoportot és az ellés körüli időszakot kiszolgáló istálló 162 db állat részére. Ezen felül a teljes telepi infrastruktúra fejlesztése megtörtént, beleértve a trágyakezelést, a takarmánytárolást, az úthálózatot és az elektromos és vízhálózatot is. A termelő istállókba beépítettek 1104 db tehénmatracot és pihenőbokszot komplett hígtrágya kezelő rendszerrel együtt. Az állatok komfortját egy automatikusan működő oldalfüggöny rendszer, 80 db ventilátor és 16 db forgó tehénkefe biztosítja. Az itatási rendszer kialakítása 40 db nyílt vízterű és temperált szarvasmarha itatóval történt. Az etetőasztalra kijuttatott takarmány folyamatos feltolásáról és frissítéséről 2 db takarmány visszaforgató robot gondoskodik majd. A takarmány keverését és kiosztását pedig 2 db vontatott, 12m3-es takarmánykeverő-kiosztó kocsi végzi.

A folyamatos fejést összesen 17 db VMS V300 fejőrobot fogja végezni irányított tehénforgalmi rendszerben.

Szarvasmarha-telep a NAGISZ Csoportnál
Több mint ezer szarvasmarha fogja belakni a most még üres nádudvari telepet

A mostani beruházást jól illusztrálja pár technikai adat is:

  • a terület nagysága 10 hektár, amelyen összesen 10 különálló építmény készült el.
  • az építés során 6704 m3 beton (14 245 tonna összsúllyal, ami 95 kékbálna súlyának felel meg),
  • 700 tonna acélszerkezet,
  • 18 000 m2 szendvicspanel és trapézlemez,
  • 66 700 m elektromos kábel és csővezeték került beépítésre.

A teljes NAGISZ Csoportot pedig olyan számok fémjelzik, mint a

  • a sertéságazatban 13 000 tenyészkoca, 300 000 értékesített vágósertés-, és 50 000 hízósertés,
  • a pulykatenyésztésben évi 15 millió tenyésztojás előállítása és értékesítése,
  • a tyúktenyésztésben évi 35 millió naposcsibe keltetése, értékesítése,
  • az évi 14 000 000 kg-os tejtermeléshez 1 500 tehén járul hozzá,
  • ezen felül évi 135 000 tonna előállított takarmány,
  • emellett pedig növénytermesztéssel,
  • élelmiszer-feldolgozással,
  • és építészeti kivitelezéssel is foglalkozik a cégcsoport.

A telepet bemutató videó a képre kattintva megtekinthető!

Nem a lapátolás korát éljük már

Az állatok komfortját és fenntarthatóságot is figyelembe vevő korszerű állattartásé a jövő, az fog tudni megfelelő élelmiszert előállítani, és ugyanez az ágazat fog – nemcsak környezetvédelmi szempontból – fenntartható mezőgazdaságot teremteni. Ahogy a nádudvari szalagátvágást megelőző beszédek is összefoglalták: a fenntarthatóság pedig akkor értelmezhető valójában, ha az gazdaságilag is fenntartható, tehát profitábilis, azaz hatékony, és ehhez megfelelően képzett, korunk precíziós technológiáját értő munkaerővel felruházott.

A startra kész nádudvari szarvasmarhatelepre az állomány érkezése decemberre várható.

Nemrégiben hasonló beruházásról számoltunk be, mikor a NAGISZ Csoport békéscsabai beruházásáról írtunk.

Olvassák el korábbi cikkünket is: Európa egyik legmodernebb sertéstelepe