fbpx

A lengyel agrártermelők támogatása kézzelfogható közelségben

Írta: Barna Ferenc - 2023 május 12.

A lengyel alsóház megszavazta azokat a jogszabályi módosításokat, melyek alapján az ukrán mezőgazdasági termékek importja miatt hátrányos helyzetbe került gazdák állami támogatása megemelhető.

A mezőgazdasági termelés alá vont terület
A lengyelek kárpótolják, támogatják az ukrán termékek miatt nehéz helyzetbe került gazdákat (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Üzemanyagköltségek támogatása és agrárvédelmi alap

Az egyik módosítás értelmében literenként 0,26 zlotyval (21,2 forint) 1,46 zlotyra (119 forint) emelnék azt az összeget, amelyet a gazdáknak visszatérítenek a dízelolaj utáni jövedéki adóból.

A lengyel kormány ezenkívül április végén az Európai Bizottság jóváhagyását kérte ahhoz, hogy a törvényes kedvezményen túl 0,54 zlotyval (44,3 forint) megemelhesse a dízelolaj literenkénti támogatását a mezőgazdasági termelők számára.

A képviselők megszavazták az agrárvédelmi alap létrehozásáról szóló törvényt is. Ebből fizetnének kárpótlást azoknak a gazdáknak, akik fizetésképtelenné vált vevőnek adták el termésüket. Az alapot az agártermékeket felvásárló nagyobb vállalatok adóiból hozzák létre.

Input anyagokra kedvezményes hitel, valamint hatósági engedélyezések egyszerűsítése

Más megszavazott jogszabályok értelmében a gazdák hiteleket vehetnek fel műtrágya és növényvédő szerek beszerzésére, és egyszerűsítik számukra a mezőgazdasági használatra szánt épületek, köztük silók létesítésének hatósági engedélyeztetését.

Az új előírások a lengyel kormány április végén elfogadott, több jogszabályból és rendeletből álló csomagjának részét képezik. Ennek értelmében többek között kiegészítő támogatást fizetnek a gabonafélék felvásárlási árához. A támogatás célja, hogy a gazdák kiürítsék raktáraikat a nyári betakarítás előtt.

Egyéb agrártermékek kapcsán érvényben maradt a lengyel import tilalom

Az Európai Bizottság április végén intézkedéseket fogadott el – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia kezdeményezésére – az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós importjára vonatkozóan. Ennek értelmében június 5-ig visszaállítják az Ukrajnából beszállított búza, kukorica, repce- és napraforgómag importvámját az Ukrajnával szomszédos öt uniós tagországban. A termékek tranzitja viszont továbbra is lehetséges.

Lengyelországban az uniós korlátozások bevezetése után is érvényben maradt egy sor más ukrán agrártermékre, köztük a baromfira, tojásra és a tejtermékekre vonatkozó egyoldalú importtilalom.

Forrás: MTI