fbpx

Nemcsak a kenyér, az étkezési tojás is drágul ősztől

Írta: Kohout Zoltán - 2024 augusztus 29.

Az állattartók fizetik meg a kereskedelem hasznát, így bár csökkennek a költségeik, sokkal kisebbek a bevételeik, és ezen a helyzeten csak rontottak a kormány intézkedései. A következmény: áremelés nélkül veszélybe kerül a tojástermelés.

Növekednie kell ősztől az áraknak a hazai étkezésitojás-piacon, mert az utóbbi időszak árcsökkenései miatt fenntarthatatlanná vált a termelés – hangsúlyozza a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége. Minden piaci szereplő érdekeit az szolgálná, ha az elmúlt hónapokban tapasztalt hullámzás helyett végre stabilitás jellemezné a tojásárakat. (Nem a tojás az egyetlen dráguló alapvető élelmiszer. Mint nemrég megírtuk, az aszály miatt a lisztárak emelkedése a kenyér árának növekedését vonja maga után. A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke bejelentette, hogy több ipari szereplő máris emelte az átadási árat. Lakatos Zoltán szerint ez átlagosan 10 százalékos áremelést jelent augusztustól.)

Csökkennek a költségek, de a bevétel is

Nem tartható fenn tovább a jelenlegi körülmények között az étkezésitojás-termelés, annyira alacsony termelői és csomagolóhelyi árak alakultak ki mára a hazai piacon – hívja fel a figyelmet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége. A gazdálkodók tisztában vannak azzal, hogy a nyári időszak kereslet- és forgalomcsökkenése a tojásárakra is kihat, de az utóbbi időszak kedvezőtlen árváltozásai ma már a tojástermelés fenntarthatóságát veszélyeztetik.

Bár inputoldalon az inflációs nyomás a tojáságazatban is mérséklődhet, a termelési költségek csökkenésére sajnos nem lehet számítani, miközben bevételi oldalon a tojásárak az utóbbi időszakban jelentősen estek. Ezért a szakmai szervezet úgy ítéli meg, hogy ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek.

Nem segítettek a kormányzati lépések

A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány – többszöri kérés után – hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek direkt módon szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást. A fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek. Így mára a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg.

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban – húzza alá a szövetség. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon.

(Forrás: MBTT)