Az éghajlatváltozás a Kárpát-medencében egyre kifejezettebb. Egyre több a meleg, hőstresszesnap és az aszályos nyár, valamint ezek kombinációja. A 2017–2130 közötti időszakra vonatkozó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2017) szerint a hőmérsékletnek az évszázad közepéig +1,4–2,6 °C-os változása várható nyáron (referencia: 1961–1990), míg az évszázad végére a növekedés meg is haladhatja a +4 °C-ot. A csapadék pedig nyáron -5–10%-kal kevesebb lesz (2021–2050). A hőhullámos napok száma (Tközép > 25 °C) 7–13 nappal fog emelkedni 2021–2050 között, ami drámai lehet a századfordulóra (2071–2100 között): +18–23 nap a nyári időszakban! Tehát a mediterrán éghajlat felé tolódunk el.
Hosszú, forró nyár
A hőstressz, azaz a hőségriadós nap definíciója szerint egy olyan nyári nap, amikor az átlaghőmérséklet meghaladja a 25 ºC-ot, tehát a csúcshőmérséklet 40 ºC felett van. Ezzel szemben nem tudunk védekezni. Az öntözés az aszály ellen jelent megoldást, de a hőségnapok ellen nem. Különösen nagy a baj, ha a hőség 4-5 napig tart. A silókukorica pedig ökológiai szempontból érzékeny növény, csak néhány napig bírja a 40 ºC feletti csúcshőmérsékletet, utána a levelei furulyázni kezdenek, elsárgulnak, és a fotoszintézis leáll az elhalt szövetekben. Jöhetnek a gombák! A klímaváltozásnak azonban lesz kedvező hatása is, mert ősszel +3–14% csapadék várható országos átlagban. Ezért az őszi vetésű szántóföldi növények várhatóan még javuló termésátlagokat is elérhetnek a század utolsó harmadára.
Tömegtakarmány-termesztés
Fontos megemlíteni, hogy a szarvasmarhatelepeken a tartástechnológia jelentős fejlődésen ment keresztül a támogatások révén, a genetikai előrehaladás is gyors volt, ezért a tejtermelés folyamatosan emelkedik. Az elmúlt 30 év alatt 5000 kg-mal nőtt a tehenek termelése egy laktációban. A megnövekedett termelés szükségletének kielégítése pedig önmagában is kihívás egy kérődző esetében takarmányozási szempontból, mivel a napi adag legalább 50%-a tömegtakarmány (szárazanyagra vetítve). Súlyosbító tényező, hogy a hőstresszt nemcsak a silókukorica viseli nehezen, de a tehén is szenved tőle. Még a legkorszerűbb, magas és szigetelt istállóban is gondot jelent a nyári meleg (már 24 ºC felett) a bendőfermentáció által termelt hő, valamit a gyenge étvágy miatt. Mindentől függetlenül, a szemléletváltás eredményeként a 2008 óta termesztett új takarmánynövények jó eredményeket hoztak a tejtermelésben is: 2008–2023 között az eredmény +1500 kg tej (tehenenként 305 nap alatt) és -20 nap a két ellés közötti időben. Ez rendkívüli, mivel a hozamnövekedés általában együtt jár a szaporodásbiológiai eredmények romlásával. Az előbbiekben említett okokból kifolyólag elindult egy szemléletváltás, 2008 és 2024 között, mely a tömegtakarmány-termesztésre és a tejágazatra egyaránt konkrét hatással volt. Ennek a szemléletváltásnak az elemei, melyek a takarmánynövény-termesztés klímakitettségét jelentősen csökkentették, az alábbiak voltak.
1.A silókukorica és a lucerna hegemóniája megszűnt, a tömegtakarmány-bázis kiszélesedett. Új kategóriaként jelent meg:
• az intenzív, szántóföldi termesztésű és nagy hozamú, magas kiindulási cukortartalmú perjefélékből készült szilázs, szenázs és széna (olaszperje, hibridperje, Festulolium);
• az őszi vetésű és kora tavaszi betakarítású gabonafélékből készült szilázs (rozs, tritikálé);
• az őszi vetésű és kora tavaszi betakarítású keverékek (gabonagabona, gabona-fű és gabona-pillangós keverékek) szilázsai, szenázsai és szénái;
• a BMR-típusú cirokszilázsok (brachitikus BMR törpecirok, PPS cirok, hímsteril BMR cirok);
• a szudánifű-szilázs, -szenázs és -széna;
• cirok-cirok (2-3 komponensű) keverékek a szárdőlés kockázatának csökkentésére;
• a mohar (60 napos tenyészidővel és extrém szárazságtűréssel);
• a köles (1 m magasságig legeltethető és szilázs is készíthető belőle).
2.Bevezettük a kettős termesztést, ami által rugalmasabb lett vetésforgó. A kora tavaszi betakarítású növények után még lehet vetni silókukoricát, szemes kukoricát és cirokféléket, valamint szudáni füvet, tehát ugyanazon évben két betakarítás is lehetséges. Kevés területtel, de sok tehénnel rendelkező cégek esetében ez kritikus szempont. A kettős termesztésnek egyébként jelentős szerepe van a szél- és vízerózió megelőzésében, a nitrogén megtartásában is az őszi talajtakarás révén. Európában sokáig szinte egyedül voltunk ezzel a technológiával. Nyugat-Európában leginkább a volt kelet-német területeken ismerik ezt a termelési rendszert, ahonnan az első rozsvetőmagok érkeztek. A többi északi és nyugati ország még mindig viaszérés elején takarítja be a gabonákat, ami a kettős termesztést lehetetlenné teszi.
Ennek azonban a nagy mennyiségű és jó minőségű legeltethető vagy silózható fű az oka, mert a csapadékos, hegyvidéki, skandináv területeken nem az emészthető rost a limitáló a tejtermelés szempontjából, hanem a keményítő hiánya (a kukorica termesztésével sok helyen nehézségeik vannak a hűvös éghajlat miatt). Az USA-ban a jól emészthető BMR (Brown Mid Rib) kukorica miatt szintén kevésbé volt fontos emészthetőrost-forrásaként a gabona- vagy fűszilázs. Ez a silókukorica azonban az Európai Unióban nem termeszthető, a génmódosított változatok miatt. A Cornell Egyetemen (New York Állam) mégis fontolóra vették a kettős termesztési technológiának a vizsgálatát a klímaváltozás nyomására. Így az USA-ban (New York állam, Ithaca környéke) 2010 óta folynak kutatások ezen a területen. A fókusz a korai betakarítású őszi gabona (zászlóslevélben kaszált tritikálé és rozs), amit a silókukorica vagy BMR cirok vetése követ (Lyons és mtsai., Cornell Egyetem). Tehát nem maradtunk le a világ mögött, sőt, majdnem egyedül voltunk ezzel az újdonsággal a kontinentális klímán. Közép-Európa pedig most tanulja tőlünk ezt a módszert.
3. Kibővült a gabonafélék funkcionalitása, ugyanis a tritikálé, a búza és az árpa „többfunkciós” tömegtakarmány-növényként is használható: be lehet őket takarítani a kalászhányás időszakában, két menetben (fonnyasztással), szilázsnövényként, nagytejű teheneknek, meg lehet várni a tejes-viaszérés időszakát (egymenetes betakarítás) a növendék üszők takarmányadagjába. Végső megoldásként pedig szemes terményként is betakarítható (amit minden életkorban alkalmazhatunk a napi adagban). A rozs azonban szigorúan „egyfunkciós” takarmánynövényünk.
4. A legjelentősebb szemléletváltás a szántóföldi betakarítási technológiában történt meg a fenológiai fázis „újraértelmezésével”. A gazdálkodók évtizedekig a keményítő „bűvöletében” éltek, abban a hitben, hogy a viaszérésű gabonafélékben van fajlagosan a legtöbb nettó energia. Ez az elgondolás hibás volt. A labortechnika fejlődésével (a rost emészthetőségének és dinamikájának újszerű mérésével) és a rost differenciált megítélésével egyértelművé vált, hogy a jól emészthető rostból és a (csökkent sejtfalhatás révén) jobban hozzáférhető táplálóanyagokból származó nettó energia jelentősen megnöveli a kalászhányás környékén betakarított gabonafélék energiatartalmát.
Olyannyira, hogy a rozs energiatartalma nagyobb, ha a kalász még a hasban van (6,0–6,5 MJ/kg sza. NElaktáció), mint viaszérés elején (5,0–5,5 MJ/kg sza. NElaktáció). A tömegtakarmányok nettóenergia-tartalma nagy jelentőséggel bír a takarmányadagban, meghatározza a szilázs/szenázs etethető mennyiségét. Ezért egy új takarmánytípus energiatartalmának felülértékelése vagy alábecslése egyaránt komoly problémákat okozhat. A felülértékelés esetében a tehenek energiahiányát fokozzuk, ami növeli a ketózis kockázatát a fogadócsoportban, kondícióvesztést okozhat, valamint szaporodásbiológiai problémákat vonhat maga után (pl. alacsony progeszteronszint). Az alábecslés viszont korlátok közé fogja zárni a tömegtakarmányt, kevesebbet fognak belőle etetni (mivel több abrakot kell beépíteni a TMR-be a feltételezett energiahiány pótlásra), így a mérhető élettani hatás elmaradhat, a takarmány pedig lassan „kikopik” az adagból.
Az energiatartalom azonban, bár számított érték, hordoz magában némi szubjektivitást. Ennek oka, hogy az energiaszámítás során a mért táplálóanyag-tartalom mellett figyelembe kell vennünk a táplálóanyagok emészthetőségét is. Erre vonatkozóan a Magyar Takarmánykódexre kell támaszkodnunk. Itt szerepelnek a különböző minőségi kategóriákhoz tartozó, in vivo kísérlet során meghatározott emészthetőségi és lebonthatósági értékek. Utóbbi a metabolizálható fehérje számításához szükséges (ahol ugyanaz a probléma jelentkezik, mint a nettó energia esetében). Ezekhez a kategóriákhoz kell illeszteni a mért szárazanyag-, fehérje- és rosttartalom alapján a vizsgált mintát. A kategóriák száma azonban korlátozott, és sok esetben nem egyértelmű a besorolás. Például rozsszilázsok esetében nincs olyan fenológiai fázis a Magyar Takarmánykódexben, amilyen alapanyagból a kérdéses szilázsok általában napjainkban (kalászhányás környékén) készülnek. Az olaszperjéből készült szilázsokra is nehezen alkalmazható a 15–20 évvel ezelőtti fűszilázsok emészthetőségi értéke (a fajta és a fenológiai fázis is eltér). Ezért előfordulhat, hogy ugyanazon takarmányra (megegyező mért táplálóanyag-tartalom mellett) különböző energiatartalmat adnak meg a különböző laboratóriumok.
A különbség a 0,5–1,0 MJ/kg sza. értéket is elérheti! A valós energiatartalomra vonatkozó hazai adatok tehát ellentmondásosak voltak. A nagy cukortartalmú füvekből készített szilázsok etethetőségét sokáig korlátozta, hogy nem álltak rendelkezésre pontos adatok az energiatartalomra vonatkozóan (az emésztési együtthatók hiányában), illetve hogy az óvatos becslés 5,5 MJ/kg sza. körüli laktációs nettóenergia-értéket feltételezett. A magasabb értékek megerősítéséhez, illetve pótlására (országos adatok hiányában) üzemi és ürükísérleteket állítottunk be 2009 és 2010 között egy hazai gazdaság (Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt.), egy kutatóintézet (NAIK, Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet, Herceghalom), valamint egy egyetem (Szent István Egyetem, Takarmányozástani Tanszék) együttműködéséből. Ez egy nagy csata volt az olaszperje esetében, majd 2013-ban a rozsszilázsoknál is! Ma már a helyén kezeljük ezt a kérdést, a szemléletváltás megtörtént.
5. Új tömegtakarmány-stratégiák alakultak ki, amelyek alapja a diverzifikáció lett. A nyári hőstressz idején (kb. 3 hónap) a jól emészthető rostban gazdag szilázsok nagyobb mennyiségben szerepelnek a takarmányadagban, mint az őszi-téli-tavaszi adagokban. Ekkor ugyanis az étvágy általában normális, nem sújtja a meleg. Természetesen egész évben jótékony hatású lenne nagy mennyiségben rozs- és tritikálészilázst vagy olaszperjszilázst etetni a kukorica- és a lucernaszilázs mellett, de ez a takarmányadag költségét emeli. Így mérsékelt rozs-, tritikálé- vagy olaszperjeszilázs-adagot etetve 9 hónapon keresztül mérsékelhetőek a takarmányozási költségek. Annak mérlegelése, hogy a jó rostemészthetőségű szilázsoknak a nagyobb mennyiségben történő etetése milyen gazdasági előnnyel jár, és ez hogy viszonyul a többletköltséghez (tejtermelés, szaporodásbiológia, állategészség), a telepre van bízva, mivel a telep adottságaitól függ. Tehát akár egész évben is etethetőek ezek a takarmánytípusok nagy mennyiségben, ha a telep emellett dönt. A differenciálásnak van egy másik nézete is: a fogadó és a nagytejű tehén „meghálálja” a jól emészthető rostban gazdag, bár drágább takarmányt. A növendéknevelésben azonban érdemesebb nagyobb hozamú, olcsóbb tömegtakarmányokat alkalmazni. Itt kinyílt az olló, azaz a differenciálás jelentős költségmegtakarítással járhat. Összességében, ha a nyári megnövelt adagot és a 9 hónap mérsékelt adagjait vesszük alapul, akkor a termelő tehenekre vonatkoztatva az éves szükséglet megközelítően 2000 tonna a jól emészthető rostot tartalmazó szilázstípusokból (intenzív fűféle, rozs, tritikálé).
6. Last minute megoldás a nyári, de szárazságtűrő növénykultúra. Ha van rá idő, akkor a tavaszi zab és a tavaszi tritikálé márciusi vetéssel még lehetőséget jelent a kiszántott őszi vetés nyári pótlására. A cirokfélék és a szudáni fű május derekán vethető növény. A cirokféléket elsősorban tenyésznövendékeknek és húsmarhának ajánlottuk korábban, a jelentős rosttartalom és a gyenge rostemészthetőség miatt. Az új fajták és hibridek azonban egészen új megközelítést tesznek lehetővé a kiugróan magas rostemészthetőségi értékeikkel. A nemesítők munkájának hála az új BMR cirok olyan rostemészthetőségű, ami nemhogy rosszabb lenne, sőt 10%-kal jobb, mint a kukoricaszilázs rostemészthetősége (NDFd48: BMR cirok 60–64%, kukoricaszilázs 50–55%). A brachitikus törpe BMR cirok, a PPS cirokfélék és a hímsteril BMR-változatok szintén új megoldásokat nyújtanak. A szudáni fű esetében a 60 + 30 + 30 nap betakarítási technológia segítségével, a fiatal fenológiai fázisban való kaszálással tudjuk a 60–65%-os (NDF d48) rostemészthetőséget biztosítani. Ez javító hatású a TMR-re nézve. Itt is forradalmian új szemléletre van tehát szükség, mert a hagyományos silócirok ma már csak a növendékek esetében megoldás, tejelő tehenek esetében a takarmányhiányból adódó kényszeretetés egyben termeléscsökkenést vonhat maga után, vagy a bendőacidózis kockázatát (az abrakkiegészítés szükségessége miatt). A BMR cirokkal vagy a szudáni fűvel azonban nemcsak a takarmányhiányt tudjuk megelőzni egy májusi vetéssel (ha az őszi kultúra nem kelt ki vagy kelésgyenge), de mindezt a tejtermelés kockáztatása nélkül tehetjük. A mohar (tehénnek) és a köles (juh, húsmarha, növendék) szintén jelenthet vészhelyzetben megoldást.
A fentiekben ismertetett szemléletváltásból adódó megoldások forradalmasították az elmúlt 15 év tömegtakarmány-termesztését, és nagyban hozzájárultak a klimatikus kitettség csökkentéséhez.
Dr. Orosz Szilvia
ÁT Kft.
![1_355[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2018/04/1_3551-375x282.jpg)
