fbpx

A legzöldebb egyetem betekintést nyújt az agrártudományokba

Írta: Barna Ferenc - 2023 szeptember 25.

Az egyetem a mezőgazdaság területén is rendelkeznek olyan mértékű felhalmozott tudással, mely a rendezvény céljait szolgálhatja – tudományos tartalmak mellett színes programokkal, előadásokkal mutatkozik be a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expó és élményprogram című rendezvényen.

Gyümölcsfa és vadon élő beporzó rovar
A fenntarthatósági célok jelen vannak minden területen, az agrárium sem lehet kivétel (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

PTE-n csaknem 300 millió forintos energiamegtakarítást sikerült elérni

Szili Katalin, a Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kurátora emlékeztetett: a pécsi egyetem 2021-ben már részt vett az első Planet Budapest expón, ugyanis az intézmény „Magyarország legzöldebb egyeteme”, nemcsak stratégiai szinten, de a mindennapokban is ennek szellemében működik.

A korábbi beruházásoknak, fejlesztéseknek és a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a PTE-n csaknem 300 millió forintos energiamegtakarítást sikerült elérni az idei első félévben 2022 első félévéhez viszonyítva.

A PTE legutóbb, 2022 végén a 21. helyen végzett a világ „zöld egyetemeinek” meghirdetett, „UI GreenMetric World University Rankings” nevű nemzetközi programban, amelyben több mint 1050 intézmény vett részt.

A fentiek alátámasztják, hogy a pécsi oktatási intézménynek is ott a helye „Európa egyik legnagyobb fenntarthatósági seregszemléjén”.

A világ egyik legnagyobb szőlőgénbankja is bemutatkozik

A fővárosban, a Hungexpo területén szeptember 27. és október 1. között zajló idei Planet Budapest expón a pécsi egyetem a tudományos tartalmak mellett színes programokkal mutatkozik be a cégeknek, civil szervezeteknek és a nagyközönségnek.

Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem Program koordinátora ismertette: az intézmény szakemberei a megújuló energiák, a fenntartható fejlődés, élelmiszeripar és mezőgazdaság területén is rendelkeznek olyan mértékű felhalmozott tudással, amellyel a rendezvény céljait szolgálhatják.

A PTE a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium konzorciumvezetője, az úgynevezett Cleantech Program keretében vállalkozásokkal működik együtt a karbonsemlegességet elősegítő fejlesztések megvalósításán, továbbá a Zöld Egyetem Programja a fenntartható fejlődési célok megvalósítását támogatja zöld innovációkkal.

Az idei rendezvényen a világ egyik legnagyobb szőlőgénbankja, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete és a Pécsi Egyetemi Borbirtok is bemutatkozik.

Forrás: MTI