fbpx

Tüntetnek a gazdák, szénabálákat gyújtottak fel

Írta: Barna Ferenc - 2022 július 27.

Újra aktívak a holland gazdák, tüntetnek a nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló kormányzati tervek ellen: több autópályán blokkolják a forgalmat, szénabálákat gyújtanak fel, valamint trágyát és egyéb hulladékot szórnak az utakra – olvasható a DutchNews hírportálján.

Forgalom lassító barikád az autópályán
Szemetet, bálákat szórnak az autópályákra a tüntető gazdák tiltakozásul (fotó: NOS)

Nagylétszámú állattartó telepeket kellene bezárni

A mezőgazdasági dolgozók kisebb-nagyobb megszakításokkal már több hete tiltakoznak amiatt, hogy a nemrégiben elfogadott kibocsátáscsökkentési kormánystratégia értelmében – a pénzügyminisztérium számítási szerint – 11 200 állattartó telepnek be kellene zárnia, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. A kormány ugyanis átlagosan 40 százalékkal csökkenteni szeretné a mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását, a természetvédelmi területek közelében pedig mintegy 100 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő.

Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, Mark Rutte kormánya a kétségbeesésbe kerget minket

A tüntetők több táblát helyeztek ki a fenti felirattal az egyik autópályán. A helyi tudósítások szerint a gazdák megmozdulásai miatt több autópályát teljesen vagy részlegesen le kellett zárni. A holland közlekedési minisztérium figyelmeztet, hogy a gazdák akciói veszélyes helyzeteket teremthetnek az utakon, továbbá a hulladékeltakarítási munkálatok több órán keresztül akadályozzák a forgalmat.

A dedikált politikus

A kormány néhány hete kinevezte Johan Remkest, a kormánypárt képviselőjét a kabinet és a mezőgazdasági szakszervezetek közötti egyeztetés vezetőjévé. Remkes szerdán hivatalos meghívóban kérte fel a konfliktusban érintett csoportok széles körét a tárgyalások megkezdéséhez.

A legnagyobb mezőgazdasági termelői szervezet, az LTO Nederland azonban kijelentette, hogy nem vesz részt semmilyen tárgyaláson mindaddig, amíg a kormány továbbra is elkötelezett a nitrogénkibocsátás állattartókat fenyegető tervei mellett.

Forrás: DutchNews