fbpx

Ez új: az EU behúzná a vészféket az ukrán importban

Írta: Kohout Zoltán - 2024 február 21.

Más megoldást kell találni Ukrajna segítésére, mert az nem megy, hogy a közép-európai gazdák egyes terményeiket 40%-kal a piaci ár alatt kénytelenek eladni.

napraforgó tányér
Fotó: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

Nagyon sokan várják a korlátozást

Az EU mezőgazdasága a korábbinál lényegesen kiterjedtebb korlátozásokat szorgalmaz az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalánál. Erre csütörtökön (február 15-én) érkezett közös felhívás hét uniós ernyőszervezettől (mezőgazdasági termelők egyesületei, vidéki szövetkezetek uniós bizottsága, európai baromfi- és cukoripar például). A kezdeményezés úgy időzítették, hogy adjanak időt az EU Bizottságnak az ukrán mezőgazdasági importra vonatkozó kereskedelmi intézkedések átgondolására – ezek ugyanis június elején lejárnak.

Segítenének is, de joggal várják is el

Az EU Bizottság újabb évre tervezett intézkedései között szerepel a cukor, a baromfihús és a tojás importjának „vészfékezése”. Az oroszok agressziója óta Ukrajna először 2022 nyarán kapott kereskedelmi könnyítést, amit aztán egy évvel meghosszabbítottak. Ugyanakkor azóta kiderült az ára is ez európai segítőkészségnek: az agrárszakmai tömörülések arra figyelmeztetnek, hogy ha az EU változatlanul hagyja az kereskedelmi könnyítéseket, az veszélyezteti az európai baromfi-, tojás-, cukor-, gabona- és mézágazat gazdasági fenntarthatóságát. Európában a lakosság többsége még mindig az ukrajnai függetlenségi háború segítése mellett áll, az orosz álhír- és propagandadömping ellenére. Ugyanakkor joggal várják el, hogy a 2022 megnőtt ukrán mezőgazdasági importot keretek közé szorítsák. Köztudott ugyanis, hogy a tranzitként szállított áruk végül nem vagy nem ukrán áruként jutottak el célállomásukra: Afrikába és a Közel-Keletre, hanem rontották az európai gazdák piaci pozícióit.

Igazságtalanság

Emiatt különösen a lengyel, román, magyar, szlovák és bolgár gazdák szenvednek (és tiltakoznak), akik bizonyos terménytípusoknál a szokásos piaci árnál körülbelül 40%-kal alacsonyabb áron kényszerülnek eladni az árujukat. Közvetetten azonban Franciaország, Belgium, Hollandia és Németországot, vagy Ausztria is megérzi az orosz agresszió ilyen formán átgyűrűző következményeit.

Az új szabályzás érvei közt szerepel az is, hogy az ukrán termelőkre nem vonatkoznak azok a szigorú technológiai, élelmiszerbiztonsági előírások, amik az európai gazdákra. Ez a nyilvánvaló igazságtalanság nemcsak gazdasági, hanem élelmiszer- és takarmánybiztonsági szempontból sem fenntartható.