A termésminőség és a káliumellátás kapcsolata a zöldségtermesztésben

A zöldségtermesztés kapcsán egyre több szó esik a terméshozamok és a termésbiztonság mellett a minőségről is. Míg korábban megkülönböztettünk belföldi és exportminőséget, volt kelet-európai és nyugat-európai piaci igény, addig napjainkban a liberalizálódott kereskedelmi viszonyok és a túlkínálat hatására csak jó és rossz minőségről beszélhetünk. Csak jó minőséggel van esélyünk exportra, és az is világossá vált, hogy rossz áruval még a belső – hazai – piacainkról is kiszorítják áruinkat az egyre nagyobb konkurenciát jelentő importtermékek.

A termésminőség hatásai

A minőségi paraméterek meghatározása nagyon összetett, sok vonatkozásban meglehetősen szubjektív, viszont egyre több az olyan objektív, műszeres méréseken alapuló laboratóriumi és helyszíni vizsgálat (reológiai módszer), amellyel az olyan fontos paramétereket, mint a konzisztencia, az eltarthatóság, az ízanyagok, a színösszetétel, az emberi táplálkozás szempontjából nélkülözhetetlen vitaminok és fehérjék, jól, gyorsan és nagy pontossággal mérhetők, a mérési eredmények reprodukálhatók. Ennek ellenére továbbra is jelentősége van a szakszerűen előkészített és kiértékelt organoleptikai vizsgálatoknak, termékkóstolóknak (1. kép).

A minőséget meghatározó tényezők közül csak egy a tápanyagellátás, azon belül is a káliumellátás, azt emellett a fajtán, a genetikai tulajdonságokon kívül még a környezeti tényezők (fényviszonyok, hőmérséklet, talajvíz- és páratartalom) és a művelési mód is befolyásolja. Ezek szoros kapcsolatban vannak egymással, egyet-egyet kiemelni és a többitől függetlenül értékelni csak bizonyos határok között, nagy körültekintéssel szabad!

Rendszerint nem a biológiai érettség stádiumában történik a betakarítás, hanem a fogyasztásra vagy a felhasználásra legalkalmasabb állapotban. Ebből adódóan a zöldségfélék esetében megkülönböztetünk biológiai és gazdasági érettséget, amely állapothoz szükséges az optimális minőséget hozzárendelni.

Az egyes tápelemek hatása nagyon eltérő, tekintettel arra, hogy különféle élettani folyamatokban vesznek részt, ennek megfelelően hiányuk, de túladagolásuk is a legkülönfélébb módon és tünetek formájában jelentkezik, a termésminőséget számos vonatkozásban befolyásolja.

A közel 20 növényi tápelem közül az alábbiakban a káliumnak mint alapvetően meghatározó növényi tápelemnek a minőségre gyakorolt hatását próbáljuk elemezni, hangsúlyozva azt, hogy minden növényi tápelem hiánya egy határon túl rontja a minőséget, csökkenti a termést.

Ismert, hogy a nitrogén is befolyásolja a termésminőséget, de a zöldségtermesztők körében – helyesen – az az ismeret általános, miszerint a nitrogén főleg a termés mennyiségére, a zöldtömeg képződésére hat, ezzel szemben a káliumellátás elsősorban a minőséget javítja; ezzel nem azt állítva, hogy a káliumnak nincs hatása a termésmennyiségre olyan fajok esetében, mint a zöldségfélék.

A kálium legnagyobb mennyiségben a fiatal növényi részekben fordul elő ott, ahol az anyagcsere lejátszódik és ott, ahol a sejtosztódás intenzíven megy végbe. Mobilitása igen nagy, mivel a szerves anyagokba alig épül be, többnyire ionos formában van jelen a növényi sejtnedvben és a kolloidokon. Abból adódóan, hogy a káliumot a vegetatív részek nagy mennyiségben halmozzák fel, a felvett kálium mennyisége jelentős mértékben függ a lombtömeg nagyságától, ebből adódóan a fejes és a kelkáposzta, valamint a levélzöldségek (fejes saláta, spenót stb.) esetében közvetlenül a termés mennyiségétől. Így például a káposztafélék esetében a 120 kg-tól a 280 kg-ig terjedhet az egy hektáron felvett K₂O mennyisége (korai káposzta, ill. őszi-téli tárolási káposzta). Egy-egy káliumigényes faj esetében a fajták között nagyobb az eltérés, mint az egyes zöldségnövények között.

A káliumot a növények aktív ioncsere keretében veszik fel K-ion (K⁺) formájában, a gyökér légzésekor felszabaduló H⁺ leadása ellenében. Minél nagyobb a talaj káliumkínálata és minél intenzívebb a gyökér működése, annál nagyobb lehet a felvétel. A talaj jó oxigénellátása és a gyökerek nagy szénhidráttartalma elősegíti a kálium felvételét, ami a talajoldat koncentrációjának emelkedésével egy telítődési görbe szerint halad. A kálium felvétele a hőmérséklet emelkedésével fokozódik.

A talajoldatból elfogyó kálium az agyagásványok felületéről ioncsere útján folyamatosan pótlódik abban az esetben, ha a talaj elegendő káliumot tartalmaz. Természetes körülmények között az agyagásványokban gazdag talajok több káliumot tartalmaznak, mint a homoktalajok, ezeknél a talajoldat feltöltődése gyorsabban végbemegy, de még így sem elegendő a nagy káliumigényű zöldségfajok tápanyagfelvételének fedezésére, a káliumot mesterséges úton is kell pótolni!

A zöldségfajok káliumigénye nagyon eltérő. A levélzöldségfélék, a pillangósok (például fejes saláta, spenót, borsó, bab) keveset,5–25 kg/ha mennyiséget igényelnek, ugyanakkor a paradicsom, a dinnye vagy a káposztafélék ennek többszörösét. A káliumfelhasználás függ az adott növény fajlagos káliumigényétől, a termésmennyiségtől, a termesztési körülményektől, így a termőtalaj típusától is.

Termesztési szempontból a káliumnak mint növényi tápelemnek a szerepe hármas:

• Növeli a termésmennyiséget

• Fokozza a termésbiztonságot azáltal, hogy:
javítja a növények hidegtűrő képességét,
növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet és
fokozza a szárazságtűrő képességet.

• Javítja a minőséget abból adódóan, hogy:
elősegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását,
fokozza a fotoszintézist és az enzimreakciókat, ezáltal magasabb a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalma,
javítja a termés külső megjelenését, a piacosságát azáltal, hogy fokozza a színanyagok képződését és
növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ebből adódóan javítja a tárolhatóságot.

A magasabb szintű káliumellátás hatására növekszik a sejtoldat koncentrációja – ezzel együtt az oldat fagyáspontja csökken –, így javul a növény fagytűrő képessége. A különbség, amely legfeljebb 0,5–2 ^oC-ban fejezhető ki, azoknál a zöldségfajoknál bír nagyobb jelentőséggel, amelyek az ún. hidegtűrők csoportjába tartoznak, és termesztésük a kritikus fagyveszélyes időszakba nyúlik, például káposztafélék, gyökérzöldségek.

A káliummal jól ellátott növények ellenálló képessége növekszik a gombás és baktériumos eredetű betegségekkel szemben. A káliumtrágyázás hatására vastagabb, egyben ellenállóbb sejtfal képződik, amely megnehezíti a kórokozók megtelepedését. (Nem állnak a betegségek rendelkezésére a kórokozók táplálásához szükséges oldható amidok, aminosavak és kis molekulájú cukrok, mivel ezek egy kiegyensúlyozott N:K aránynál gyorsan átalakulnak nagyobb molekulájú vegyületekké.

A kálium hatására jobb a növények stressztűrő képessége. Kevésbé mutatnak érzékenységet a hideg mellett a szárazság és a vízhiány okozta kedvezőtlen hatásokra. Ilyen a csemegekukoricánál, babnál és a paradicsomnál figyelhető meg leggyakrabban, a káliummal jól ellátott talajokon a jellegzetes vízhiánytünet, a levélpödrődés vagy népiesebben a „levelek furulyázása” nem vagy csak később jelentkezik.

A kálium elősegíti a kemény, egyenletesen érett, nehezen repedő, jól színesedő termés kialakulását (2. kép). A paradicsomnál az ún. zöldtalpasság (3. kép) és zöldfoltosság betegségek az arra hajlamos fajták esetében elsősorban a káliumhiányos töveken alakulnak ki.

A káposztafélékkel kapcsolatban ismert, hogy a káliumban szegény talajon a kelbimbó termései apróbbak, keserűbbek lesznek, rosszabb főzési tulajdonságokkal rendelkeznek. A káliummal jól ellátott káposzta a magasabb cukortartalom miatt jobban savanyítható, a kelkáposzta, karalábé és fejes káposzta tárolhatósága javul, a vörös káposzta színe kedvezőbb.

A sárgarépa esetében kimutatták, hogy az optimális káliumellátás hatására nemcsak a termés tárolhatósága jobb, de a cukortartalma, íze és a színanyagtartalma is kedvezőbben alakul.

Az uborkánál gyakran tapasztalható konzerválás utáni puhulás oka nemcsak a rossz fajtáknak, a betakarítás és a feldolgozás közötti helytelen tárolásnak tulajdonítható, az egyoldalú nitrogéntrágyázás, a rossz talaj N: K arány, azaz a kálium relatív hiánya is okozza.

Kísérletekkel sikerült bizonyítani, hogy a káliummal jól ellátott talajokon a görögdinnye összescukor-mennyisége eléri a 8-9%-ot, az édes ízt adó redukálócukoré pedig a 6–7%-ot. Ugyanakkor olyan talajok esetében, ahol alacsony volt a káliumszint, ezek az értékek alig haladták meg a 6, illetve a 4–5%-ot.

A harmonikus tápanyagellátás, azaz a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya meghatározó a tápanyag-utánpótlásban. A káliumnak a nitrogénhez, a kalciumhoz vagy a magnéziumhoz viszonyított mennyisége szintén kihat a minőségre. Ha a káliumhoz képest a nitrogéntartalom magas a termésben, rosszabb a tárolhatóság (pl. hagyma, sárgarépa, káposztafélék), fokozódik a bogyók repedési hajlama, például paradicsomnál (4. kép) vagy a fejes káposztánál.

A kalciumhoz viszonyított magas káliumtartalom azzal a veszéllyel jár, hogy a kálium kiszorítja a kalciumot, amely bogyófoltosodást idéz elő. De ha a kálium- és magnéziumarány nagyobb, mint 3/1, a magnéziumhiány-jelenség áll fenn, ami színhibákat is okozhat a termésen.

Terbe István