fbpx

Batáta: 4,5 milliós profit 1 hektáron, és jók a kilátásaink!

Írta: Kohout Zoltán - 2023 május 05.

Ahhoz képest, hogy milyen nagy profit és piaci lehetőség van benne, itthon még csak durván 300 hektáron termesztik a világ 6. legkeresettebb alapélelmiszerét. Pedig részben megoldás lehetne a klímaváltozásra és a piaci kihívásokra.

Hatalmas profit, kevés fenyegetés

Európában úgy vagyunk a batátával, mint a szójával: a hatalmas belső igényt a földrész mezőgazdasága még nem tudja kielégíteni. Vagyis aki belefog a termesztésébe, és legalább 20 tonnás termést produkál, az csinos hasznot arathat az édesburgonyával. Magyarországon hivatalosan 120, a szektort ismerők szerint valójában 300 hektáron termesztik, és nem ritkák a 30-40 tonnás hozamok sem, amik akár 4-4,5 milliós profitot jelentenek hektáronként. Mindez azért is lehet így, mert a relatíve kis költséggel termeszthető, a kártevőktől kevésbé fenyegetett szántóföldi zöldségféle kevesebb ráfordítást igényel, mint egyes tradicionális intenzív fajok.

batáta édesburgonya aratás
Batáta-betakarítás Bács megye déli részén tavaly novemberben. Sok hazai gazdaságnak kitörési pont, mentő alternatíva lehet az édesburgonya

Éhes a piac a hazai édesburgonyára is

Miután a batáta a világ egyik legegészségesebb zöldsége, nem csoda, hogy itthon és Európában is nő a fogyasztása. Európa 2021-ben 590 ezer tonna édesburgonyát vásárolt a nemzetközi piacról, leginkább az USA-ból. Mostanra teljesen kiürültek a dél-európai termelők raktárai, és a következő termelési ciklus sem indul biztatóan – írta a napokban a MezőHír. Elfogyott a spanyol termés is, ráadásul az elmúlt 5 év átlagához mérten 40 százalékkal zsugorodott a növény termőterülete. Spanyolország 2021-ben 51, Portugália 18 millió dollár értékben exportált batátát. Rajtuk kívül nincs más európai ország, amelyik pozitív kereskedelmi egyenleggel rendelkezne ebből a termékből – vagyis a magyar termesztés előtt hatalmas piaci lehetőségek állnak. A magyar áru ráadásul már nem ismeretlen az európai felvásárlók körében, és versenyképes is a piacokon. – Az általában október első dekádjától novemberig betakarított magyar áru december-januárra elfogy, onnantól mi is külföldi árut szállítunk a boltokba. Tehát itt is van növekedési lehetőség, hiszen a hazai igények mindössze 10 százalékát vagyunk képesek kielégíteni – mondta nemrég Váraljai László, a hazai batátatermesztés egyik vezető alakja