fbpx

Pár nap, és végképp elhárul a földadó lehetősége

Írta: Kohout Zoltán - 2023 augusztus 26.

Szeptember 1-jétől hatályos az a törvénymódosítás, amely megtiltja földadó kivetését a helyi önkormányzatoknak.

Követelték az eltörlését

Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara májusi 19-i országos küldöttgyűlésén bejelentette, hogy benyújtották a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak. A módosítás előzménye az a petíció volt, amelyben – még márciusban – 120 ezer aláírással magyar gazdaszervezetek követelték a földadó eltörlését, a hódmezővásárhelyi közgyűlés ilyen értelmű döntése után. Nagy István maga is aláírta a petíciót, mert nem tartja helyesnek, hogy földadóval sarcolják meg a gazdákat.

Nem indokolt a termőföld adóztatása

törvényjavaslat indoklása rámutat, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2015 elején hatályba lépett módosítása lehetővé tette a helyi önkormányzatoknak illetékességi területükön bármely adótárgyra vonatkozón olyan települési adó kivetését, amelyet törvény nem tilt, továbbá amelyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A mostani módosítás beterjesztői szerint a gyakorlatban a települési önkormányzatok elsődlegesen a termőföldet sújtották települési adóval, és ez a tendencia az új települési adó kivetésére vonatkozó moratórium múlt év végi lejártával csak erősödött. A módosítás ezért most azt tartalmazza, hogy a települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A jogalkotók szerint nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása. A módosítás szeptember 1-jén lép hatályba.