fbpx

Gyenge export: nem hoz profitot a jó termés Ukrajnában

Írta: Szerkesztőség - 2023 október 19.

Akár harmadával is csökkenhet az ukrán terménykivitel. Az ok általában nem a kevés termés, hanem az orosz agresszió: a Fekete-tengeri útvonalak bizonytalan volta.

Jobb hozamok, rosszabb exportkilátások

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium már augusztus közepén – amikor a gazdaságok még 5,2 millió hektárnál jártak a betakarítással – előrejelezte, hogy a nyári aratású növények 3 százalékos területi csökkenését várhatóan ellensúlyozták a tavalyinál jobb hozamok. A megtermelt teljes árumennyiség 12 százalékkal több, közel 23 millió tonna, de például búzából és árpából összesen 900 ezer tonnával kevesebb került a raktárakba, mivel sokkal kisebb volt a vetésterület. Az igazi mennyiségi növekedést a repce produkálta – emlékeztetett laptársunk, a MezőHír –, amelyből a tavalyi 3,5 millió tonna után most 4,1 millió tonnát arattak. Emellett a rozs, tritikálé, zab, hajdina, borsó és egyéb hüvelyesek is a raktárakban vannak, vagy hamarosan oda kerülnek.

A lap által idézett szakértői elemzések szerint az év egészében jobbak lesznek a hozamok, mint tavaly, így a 10 százalékos területcsökkenés ellenére a szezon zárásakor nem lesz sokkal kisebb az ukrán össztermés, mint tavaly volt(53,1 vs. 53,9 millió tonna). Ám az oroszok háborúja miatti logisztikai helyzetben a kivitel lerontja az üzleti kilátásokat: akár 30 százalékkal kevesebb termény léphet ki az országból, mint az előző értékesítési szezonban. Ez nagyjából 32 millió tonna. A búzaexport visszaesése 29 százalékos lehet (12 millió tonna), az árpáé 26 százalékos (2 millió tonna), a kukoricáé pedig (18 t) harmadával eshet. A korábbi becslésekhez mérten a kukorica exportkilátásai sokat romlottak, míg búzából jobbnak tűnik most az értékesítési helyzet. Ennek oka, hogy kukoricából idén 700 ezer hektárral kisebb a termőterület, és ezt az árunövényt eddig elsősorban a Fekete-tengeren hajózták ki.

52 millió tonna termés

A friss, október közepén mért eredmények alapján csaknem 8 millió hektáron végeztek az őszi betakarítással. A főbb terméseredmények:

napraforgó: 3,9 millió ha-ról (77%) 2,32 t/ha-os átlaggal 9,042 millió tonna;

kukorica: 884,4 ezer ha-ról (22%) 6,61 t/ha-os átlaggal 5,847 millió tonna;

szója: 1,466 millió ha-ról (81%) 2,58 t/ha-os átlaggal 3,776 millió tonna;

cukorrépa: 96,4 ezer ha-ról (39%) 47,74 t/ha-os átlaggal 4,6 millió tonna;

hajdina: 127,7 ezer ha-ról (90%) 1,48 t/ha-os átlaggal 188,8 ezer tonna;

köles: 72 ezer ha-ról (86%) 2,26 t/ha-os átlaggal 162,4 ezer tonna – azaz tavaszi és őszi vetésűek összesen 52,5 millió tonna termést hoztak eredményezett eddig.

Ugyanakkor igaznak látszanak a kiviteli problémákról szóló korábbi aggályok, Az ukrán vámszolgálat szerint a szezonban eddig 7,5 millió tonna gabonát és hüvelyest exportált Ukrajna, míg 2022 októberében már 10,5 millió tonnánál jártak. Akkor október első 13 napja 1,8 millió tonnát jelentett, idén csak 800 ezret.