fbpx

Az eredményekkel mérik a partnerséget

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 17.

Ezen a kezeletlen repcetáblán jelentős terméskiesés várható a gyomok miatt

 

Ezen a kezeletlen repcetáblán jelentős terméskiesés várható a gyomok miatt

A szekszárdi rendezvény (2013.06.05.) felkonferálásán Kőrös Gyula, a BASF marketing vezetője kiemelte, hogy a mezőgazdasági termelés és a földdel való bánásmód ugyanolyan művészet, mint a képzőművészet, hiszen mindkét tevékenység alapja az alaposság és a szenvedély.

Bizonyíték erre, hogy a BASF-nél is e két szempont alapján keresik azokat a megoldásokat, amelyek jobbá teszik a termesztéstechnológiát, a minőséget és a terméseredményeket egyaránt.

 

Partnerség és innováció

Krasznai Gábor a BASF Agrodivíziójának vezetője a rendezvény mottójára, a partnerségre helyezte a hangsúlyt, ami a BASF-nek egy olyan helyzetet jelent, ahol mindkét fél jól jár az együttműködéssel.

Kiemelte, hogy ennek a gondolatnak a mentén 2011-ben és 2012-ben is jó évet zártak, amelyet ők is a partnereiknek köszönhetnek.

A BASF-nél 2013-ban izgalmas szezon várható a repcetermesztőkkel való partnerségben, mert egy fontos innovációval, a Butisan® Complete-tel jelennek meg a piacon.

Az új gyomirtó szeren kívül, minden gazdálkodónak javasolják a Clearfield® technológiát is, mert üzemi körülmények között, a megfelelő termesztéstechnológia feltételek betartásával a 2012-es évben 5%-kal nagyobb átlagtermést értek el vele.

 

Repce

A BASF-nek átfogó a növényvédelmi portfóliója. A repce nem egyszerű növény, legalább olyan odafigyeléssel kell vele bánni, mint a cukorrépával, hiszen kicsi a magja, „pátyolgatni” kell.

Már a keléskor eldőlhet, hogy milyen lesz a termés hozama. A növényvédelem a genetikában lévő lehetőségek kiterjesztéséről szól. Ilyen értelemben a BASF palettáján két különböző típusú gyomirtási lehetőség is van.

Az egyik a Clearfield® repcehibrideken alkalmazható technológia, ami egy olyan BASF innováció, mely rugalmasságot biztosít a termelő számára, hiszen csak a már kikelt állományt kell kezelni a Cleratop® gyomírtószerrel.

A herbicidpalettán szereplő másik lehetőség a Butisan Complete, mely szintén újdonság a piacon és az összes repcefajtában és –hibridben használható az őszi pre- vagy posztemergens gyomirtásra.

A BASF javaslatában a gyomirtószeres kezelést a növekedésszabályozás követi a Caramba® Turbóval – akár ősszel és tavasszal is-, valamint a Pictor®-os védekezés a betegségek ellen, ami az intenzív repcetermesztésben rendkívül fontos.

El kell dönteni, hogy milyen színvonalú termesztést szeretnénk kialakítani a területünkön, és ahhoz a megfelelő technológiát hozzá kell tenni.

 

A repce gyomirtásának szükségessége

A rendezvényen a BASF fejlesztőmérnöke, Gazdagné dr. Torma Mária mutatta be az új gyomirtó szert, a Butisan® Complete-et és használatának szükségességét.

A repce gyomirtására napjainkban egyre inkább szükség van, mert sokan dupla gabona sortávolságra vetik a repcét, sőt sokan cukorrépa sortávot alkalmazzák, és alacsony vetőmag mennyiséget használnak (2-3 kg/ha), így marad hely a gyomoknak, hogy versenyezzenek a repcével.

A gyomirtást el kell kezdeni már preemergensen, a repce vetése után, de még kelés előtt, vagy ősszel posztemergens időpontban.

Mindezt azért szükséges megtenni, mert a tavaszig hagyott gyomtömeg jelentős termést visz el, másrészt a gyomokkal sanyargatott repce felnyúlik, rosszul telel, kiritkul, kifagyhat.

A tavasszal végzett gyomirtás eredménye a már fejlett (virágzó) gyomok ellen kétséges, illetve sok esetben kevés idő áll rendelkezésre a védekezéshez (pl. az idei csapadékos időjárás).

 

Butisan® Complete jellemzői

Három hatóanyagot tartalmaz: 300 g/l metazaklór, 100 g/l dimetenarnid-P (DMTA-P), 100 g/l quinmerak.

Más-más mértékben, de mindhárom hatóanyagot felveszik a gyomnövények levélen és gyökéren keresztül is:

  • DMTA-P-t: a rügyhüvelyen (koleoptilon), a szik alatti szárrészen (hipokotilon) és a gyökereken keresztül,
  • metazaklórt: a gyökereken keresztül,
  • quinmerakot: a gyökereken és leveleken keresztül.

A DMTA-P és a metazaklór klór-acetamidok, a nukleinsav szintézist gátolják, ezáltal beavatkoznak a fehérje-szintézisbe, a sejtosztódásba, és a szövetek differenciálódását gátolják.

A DMTA-P könnyen eléri a gyomok gyökérzetét, mert magas az oldékonysága, így gyorsan aktiválódik a talajban, és nagyon jól mozog oldalirányba is a talajnedvesség segítségével, így a repcelevelek alatti gyomnövényekhez is eljut.

A DMTA-P és a metazaklór hatása kiválóan kiegészíti egymást és összeadódik. A quinmerak hatását kifejti egyrészt hormonhatás révén, a leveleken keresztül bejutva, másrészt a talajon keresztül bejutva a gyökérnövekedést gátolja.

A Butisan® Complete pre- és korai posztemergensen is használható.

A hosszan tartó talajon keresztüli hatás biztosítja a védelmet a későn csírázó gyomok ellen is.

A preemergens kijuttatás esetén a csapadék hatására a gyomok kelésével egy időben aktiválódik a gyomirtó szer, és megakadályozza a gyommagokat, hogy egyáltalán kicsírázzanak vagy kikeljenek.

A korai posztemergens kezelés során a gyomok szik-kétleveles állapotában kijuttatva optimális, a talajon és levélen keresztüli is kifejti a hatását, és nagyfokú a szelektivitása

. Nem kell attól tartani, hogy a repce károsodik, így terméskiesést nem okoz.

A szer formulációja nagyon korszerű víz alapú szuszpoemulzió, így egyszerű és biztonságos a használata.

Az engedélyezett dózis: 2,0-2,5 l/ha, a BASF technológiai ajánlatában 2,5 l/ha az ajánlott mennyiség mind pre-, mind posztemergens kezelés esetében. A javasolt permetlé mennyisége: 200-300 l/ha.