fbpx

A bárány hallgat, a gazdasági elemző nem

Írta: Barna Ferenc - 2021 július 24.

Az EU juhhúspiaca erősen függ a globális termeléstől, és belső ellátási hiányokkal néz szembe. Ez viszonylag magas árakat eredményez, az EU termelése a területen stabil, de nem szolgálja ki a közösség igényeit. A pandémia azonban még mindig hektikusan hat a gazdaságra, így a bárány ára is hullámzik.

 

Mezőgazdaság, bárány
A pandémia még mindig hektikusan hat a gazdaságra (Fotó: Barna Ferenc)

 

A gazdasági fellendülés tehát már folyamatban

A COVID-19 elleni vakcinázási kampány előrehaladása lehetővé teszi a HORECA szektor fokozatos újranyitását, és az utazási korlátozások enyhítését az EU-ban. Mindezeknek várhatóan pozitív hatása lesz a nyári idegenforgalmi szezonra és összességében az uniós élelmiszer-fogyasztásra.

A gazdasági fellendülés tehát már folyamatban van, és erősebb, mint amelyre a korábbi – elsősorban a tavaszi – előrejelzések alapján számítani lehetett.

A bizonytalanságok és a gazdasági kockázatok azonban mindaddig fennmaradnak, amíg a korona vírus járvány miatti egészségügyi válság tart, főleg most, hogy a delta-variáns újabb hullámot indított el.

 

Mezőgazdaság, bárány
A nehéz bárány árának heti alakulása (Forrás/Grafikon: EU jelentés)

 

Az EU juhhúspiaca függ a globális juhtermeléstől

Az unió nem tudja belső termeléssel az igényeket kiszolgálni, behozatalra szorul. Új-Zéland ‒ az egyik fő juhhús exportőre ‒ kivitelének egy részét Ázsiába irányítja át, melynek során azonban magasabb szállítási költségek merülnek fel.

Az Egyesült Királysággal ‒ az EU elsődleges exportcélpontjával ‒ a kétoldalú kereskedelem a Brexit átmeneti időszakának végét követő első két hónapban bekövetkezett drámai visszaesés után kezd helyreállni. Azonban a más rendeltetési helyre irányuló export csak részben tudta kompenzálni ezt a visszaesést.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti jelenlegi kereskedelmi helyzet mérsékli ugyan a nyomást mind az export, mint pedig az import tekintetében, azonban a rövid távú előrejelzés 1,2%-os csökkenést irányoz elő a juhhús rendelkezésre állás tekintetében az unión belül.

Forrás: NAK