fbpx

Az innováció ünnepe

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 augusztus 19.

Több mint háromezren voltak kíváncsiak a „KITE Innovációs Napok – Porondon a jövő” elnevezésű háromnapos rendezvénysorozatra Nádudvaron, ahol a KITE Zrt. felsorakoztatta a leginnovatívabb informatikai háttérrel rendelkező agrotechnológiai és műszaki megoldásait. A céggel kapcsolatban álló mezőgépgyártók legújabb fejlesztéseit és technológiai újdonságait egy igen látványos gépshow-n mutatták be a vendégeknek 2017. június 20-22. között.

A mezőgazdaság területén a cég közel 45 év alatt olyan komplex rendszert hozott létre, mely felerősíti a benne lévő elemek, jelen esetben az agrotechnológia, műszaki megoldások és IT technológia egymásra gyakorolt hatását, és rendszerszemlélettel ellátva, hosszútávon, fenntartható módon képes biztosítani a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képességét és versenyképességét. A KITE Zrt. ma, mindent összevetve, évente több, mint 1 milliárd forintot költ a kutatási és fejlesztési tevékenységére, és ezzel Magyarország vezető innovátorai között előkelő helyet foglal el – mondta köszöntőjében Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

A nap folyamán szervezett buszjáratok segítségével mutatták meg a látogatóknak a KITE Zrt. kutatási területein található, nem mindennapi látványt nyújtó repce-, kalászos-, szója-, kukorica- és napraforgó-állományok mezoparcellás és multifaktoriális kísérleteit, illetve a technológiába illeszthető műszaki eszközöket. A terepszemle után elméletben is szó esett a precíziós gazdálkodásról, ahol többek között az új fejlesztésekről hallhattunk prezentációt.

Hadászi László, a KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója rávilágított a rendhagyó szántóföldi bemutató lényeges momentumaira.

„A célunk az volt, hogy egyrészt megmutassuk partnereinknek: a KITE Zrt. komplex szántóföldi technológiáját bizony számtalan megalapozott vizsgálat előzi meg, illetve, hogy rámutassunk: az egyre újabb fejlesztésű informatikai, navigációs rendszerek előbb utóbb ’kikönyörgik’ maguknak a megfelelő helyet a gazdálkodási rendszerünkben. A KITE Zrt. is igyekszik jól beilleszteni, és kiválóan alkalmazni ezeket a fejlesztéseket.

Véleményünk szerint rövidesen olyan nagy változás következik be, ami hasonló szintű lesz, mint amikor a 70-es években áttértünk a fajtákról a hibridre, ehhez jött a korszerű gépesítés, plusz az informatika forradalma…

Ha valaki nem indul meg a precíziós gazdálkodás útján, akkor idővel lemarad, hiszen olyan műszaki, informatikai, információs technológiai és termesztéstechnológiai alkalmazások összességét foglalja magába, melyek hatékonyabbá teszik a szántóföldi növénytermesztést, valamint a mezőgazdasági gépüzemszervezést úgy, hogy közben támogatják a környezetvédelmi és fenntarthatósági elvárásokat.”

A koronát a napra pedig a KITE Zrt. majd teljes műszaki kínálatát felvonultató Lóerőművészek produkció helyezte fel, melyen a legkisebb fűnyírótól a legnagyobb kombájnig, a teljes traktorsoron, logisztikai eszközökön és különleges betakarító eszközön át igyekeztek az általuk forgalmazott műszaki eszközöket szemléltetni. A bemutatott termékkör szélességét már csak a show monumentalitása múlta felül a Dirty Led Light Crew ledtáncosainak bemutatójával és a Rippel fivérek lélegzetelállító produkciójával, amelyhez tökéletesen társult a logisztikai központ udvarán felállított cirkuszi sátor hatalmas belső tere.

A délután folyamán a Fejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság szakembereinek bevonásával lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek szakmai konzultációra, valamint egy öntözési bemutatóra is sor került a Miskolci Egyetem talajtani szakembereinek részvételével.

Összeállította: Kalmár Nárcisz