fbpx

Kampilobaktérium: nagy bajban a brazil baromfi

Írta: Kohout Zoltán - 2021 február 21.

Brazíliában rendkívül magas, bő 82 százalékos a rezisztens kampilobaktériumok aránya. Miközben a brazilok a világ harmadik legnagyobb baromfihús-termelői és a világ legnagyobb exportőrei, az országban csak kevés tanulmány készült a súlyos problémáról.

 

 

Három vagy több szerrel szemben is rezisztens

A Pelotas Egyetemen végzett kutatás szerint a kampilobaktériumok izolált mintái közül a leggyakoribb rezisztencia a nalidixinsavval (82,2%) és a ciprofloxacinnal (53,6%) szemben volt. Emellett a baromfitermelésből származó C. jejuni-izolátumok 46,4 százalékában találtak multirezisztenciát (három vagy több antimikrobiális szerrel szemben). A kutatók szerint ez is igazolja, hogy sokkal körültekintőbben kellene alkalmazni az antimikrobiális szereket az állattenyésztésben és a broilereknél.

 

 

Európában is téma…

A kampilobaktériumok az állatok gyomor-bél traktusát támadják meg. Bár gyakran nem mutatnak betegségtüneteket, a táplálék útján terjedő kórokozó az emberi gasztroenteritis egyik leggyakoribb bakteriális oka. Annak ellenére, hogy a brazil szakmai körök is hangsúlyozzák a kockázatértékelések és célzott beavatkozások fontosságát, Brazília élelmiszer-felügyeletének programja nem tartalmazza a kampilobaktérium-elemzést. Aggasztó, hogy miközben a ciprofloxacin a második terápiás lehetőség lenne a kampilobakteriózis kezelésében, a magas rezisztenciaszint (54%) azt jelzi, hogy Brazíliában korlátozni kell ennek az antibiotikumnak a kampilobakter elleni alkalmazását is.

A brazil helyzet Európában is napirendet ad a kutatóknak, akik megerősítették a (multi)rezisztenciát.

 

Forrás: poultryworld.com

Illusztráció: Horizont Média/archív