fbpx

BAYER szántóföldi konferencia

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 14.

Matyasovszki Istvánnak, a Bayer CropScience marketing és fejlesztési igazgatójának megnyitója után dr. Dariusz Przeradzki, az üzletág igazgatója elmondta, hogy a Bayer magát egy valóban innovatív vállalatnak tartja, így szinte kötelességük évente 1-3 új terméket bevezetni ahhoz, hogy az őket választó gazdálkodók még biztonságosabban és nyereségesebben tudjanak termelni.

A világ egyik legfontosabb takarmány- és ipari növénye a kukorica

Már az 1893-1897 között elkészült Pallas nagy lexikona 150 ezer címszava között is szerepelt a kukorica. Ráadásul nem csak, mint növényt ismertette, hanem annak kórokozóival is foglalkozott az első önálló vállalkozású, nem fordításon alapuló magyar nagylexikon. A századforduló ismereteinek tükre szerint akkoriban még csak az üszög (Ustilago maydis), a rozsda (Puccinia sorghi) jelentett problémát, de már akkor megemlítették, hogy a kukoricaszemeken a Fusarium gomba rózsaszínű csomókat okozott. A probléma tehát régóta ismert, most a fejlesztések eredményeként végre hatékony megoldást ajánlhatunk ellene – kezdte beszámolóját Rikk István, a Bayer CropScience marketing menedzsere.

Rikk István

A gyomnövények ellen a Bayer hatékony gyomirtási technológiának köszönhetően eredményesen védekezhetünk, viszont a kukorica termésbiztonsága szempontjából az aszályos évek mellett egyre nagyobb problémát jelent a kórokozók és a mikotoxinok veszélye.

Világszerte mindenütt előfordul a golyvás- és rostos üszög, és bár ritka, a kukorica rozsda Magyarországon sem ismeretlen. A levéllemezen, a levélhüvelyen és néha a csuhélevélen megjelenő szemfolt betegség apró áttetsző foltokban jelenik meg. Az északi levélfoltosság a kukorica levelein kezdetben 2-15 cm hosszú sárgás-barnás szivar alakú foltokat okoz, melyek összefolyva nekrotizálódnak, szakadoznak, súlyos esetben teljes levelek száradnak el, „égnek le”.

Fuzáriumos szárkorhadás: fő tünete a szárak törése, a kukorica kidőlése, idő előtti pusztulása. A szárkorhadás által okozott kár három részből tevődik össze, egyrészt a korai tőszámveszteségből, másrészt a kukorica idő előtti elhalása miatt gyengébb lesz a szemtelítődés, ami könnyű, kicsi csöveket eredményez. A harmadik részt a szártörés és a dőlés miatt be nem takarítható termésből adódó betakarítási veszteség adja.

Fuzáriumos csőpenészek: a Fusarium graminearum a cső csúcsától az alsó része felé terjedő, vöröses-rózsaszínes micéliummal jelentkezik. A nedves időjárás segíti a terjedését, akár az egész csövet beboríthatja a penész, ezzel jelentősen növeli a mikotoxin (olyan gombamérgek, melyek a penészgombák másodlagos anyagcseretermékei) szennyezettség kockázatát.

A Fusarium verticillioides a melegebb, szárazabb időjárást kedveli, a csőrothadásnál fehér-lazac színű micélium bevonat keletkezik, mely általában csak egyes szemeket vagy szemcsoportokat támad meg, a csúcs része felöl. Képes az egész csőre kiterjedni, gyapotszerű rózsaszínes fonaltömeggel borítja be a felületet.

Aspergilluszos csőrothadás: megjelenésében a zöldesszürkétől a sárgás-szürkéig terjedő penészgyepet alakít ki a magokon és azok között, sokszor a szomszédos magok együttesen fertőződnek. Ez a csőrothadás azért kiemelten fontos kórtani probléma, mert humán- és állategészségügyi szempontból is rendkívül veszélyes aflatoxin szennyezettséget okozhat a kukoricában.

A kukoricamoly hernyó a szár belsejét kiodvasítja, látványos kártétele a szártörés. Képes a csőbe is átfúrni, vagy kívülről belerágni, amivel közvetlen terméskiesést okoz, továbbá jelentős közvetett kártételt jelent, ugyanis rágása utat nyit a csőpenészt okozó betegségek számára.

Kettős technológia kombinációban a termésvédelem érdekében

A kórokozók elleni gombaölő szert, rovarölő szerrel kombinálva még jobban védekezhetünk a termést közvetlenül veszélyeztető problémák ellen.

A Bayer CropScience Prosaro* gombaölő készítménye elismerten kiemelkedő hatékonyságú a fuzáriózis ellen a kalászos gabonákban. Most engedélyezés alatt van a kukorica védelmére is.

A Prosaro két kiváló fungicid hatóanyag, a már bevált tebukonazol és az újdonságot jelentő protiokonazol kitűnő tulajdonságait egyesíti. A két molekula nemcsak kiegészíti, de támogatja is egymás hatékonyságát. Ez a gombaölő szer kiváló hatékonyságú a kukorica kórokozói, a fuzáriózis és a mikotoxinok felszaporodása ellen. Gombaölő hatása mellett jelentős termésfokozó és minőségjavító hatása is van.

A Decis Mega egy új formulációjú piretroid rovarölő szer, melynek kijuttatásakor a permetcsepp rögtön szétterül és odaragad a levél felületére. Kitűnően tapad a rovarok kültakarójára is, így a kártevők gyorsabban veszik fel. Az azonnali hatóanyag felvétel gyorsabb taglózó hatást és jobb esőállóságot eredményez.

Védekezzünk hatékonyan a Prosaro és a Decis Mega tankkombinációban történő kijuttatásával. A leveleket, de különösen a csövet fertőző kórokozók elleni Prosaro gombaölő szert, a Decis Mega rovarölő szerrel kombinálva a kukoricamoly lárva kártételének megakadályozásával tovább csökkentjük a csőpenész fertőzés kockázatát is.

A kezelést optimálisan a nővirágzás kezdetétől számított 4-7. napon érdemes elvégezni, miután a bibeszálak megjelentek a cső végén a csuhélevelek csúcsánál, majd elkezdenek barnás színűvé válni, de mindenképp azok elszáradása előtt.

A kezelés célja: több, jobb minőségű és egészségesebb kukoricatermés.

Prosaro* = kukoricában engedélyezés alatt

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek IDE kattintva!