fbpx

Kína felfalta az áprilisi szójaexportot

Írta: Kohout Zoltán - 2021 május 10.

Pörög a mezőgazdasági piac: minden korábbit felülmúló mennyiségű szóját vásárolt Kína áprilisban, és minden eddiginél többet adott el Brazília áprilisban.

 

brazil szója

 

Minden több

Az áprilisi brazil szójaexport háromnegyededét egymagában Kína vásárolta fel. Ez még nem volna önmagában nagy hír, de a mennyisége igen. Tavasz közepén ugyanis rekord született a dél-amerikai óriásállamban: minden idők rekordjainak számító, 17,4 millió tonnás kontingens hagyta el az országot. Ennek 73 százaléka utazott Kínába. Ez is rekord, miután a kínai rakományok összesen 12,6 millió tonnát tettek ki, ami 2 millió tonnával több, mint a tavalyi, és történelmi összevetésben is a legmagasabb eddigi behozatal. A brazil mezőgazdaság másik nagy piaca, vagyis a szója másik nagy céliránya az EU, ahová 1,6 millió tonna érkezett, illetve Törökország és Mexikó, ahová egyaránt durván 400 ezer tonnát exportáltak.

 

brazil szója

 

A kukorica is kelendő

Az áprilisi exporttal egyébként a brazil szójababkivitel elérte az eddigi 33 millió tonnát, ami nemcsak a tavalyitól több bő 1 millió tonnával, de szintén historikus csúcsteljesítmény az év első négy hónapi eredményeire nézve. Másfelől, ha voltak is késések a betakarítással, nemcsak az áprilisi Kínába irányuló export döntött rekordot, hanem az idei összes kiszállítás. Ez majdnem eléri a 24 millió tonnát, ami csaknem 3 százalékos növekedés csak tavalyhoz képest. Egyébként ugyancsak nagy a növekedés a brazil kukoricaexportban. Az idei összes kivitel 3,6 millió tonna, ami 23 százalékkal több a tavaly ilyenkorinál.

(forrás: Agricensus)