fbpx

Budapesten tartotta 60. jubileumi közgyűlését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 29.

Budapest, 2013. április 28., vasárnap (MTI) – A magyar fővárosban tartotta a hétvégén 60. jubileumi közgyűlését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC); a résztvevők a többi között egy nagyméretű budapesti vadászati szakkönyvtár kialakításáról is döntöttek.

Dieter Schramm, a szervezet tiszteletbeli elnöke a rendezvény alkalmából tartott vasárnapi sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a vadászat a fenntartható természetvédelem legfontosabb eszköze.

Felidézte, hogy a tanácsot 1928-ban magyarok közreműködésével, Magyarországon alapították.

Mint mondta, már akkor felismerték, hogy a vadászoknak – ugyanúgy, mint az erdészeknek – az erdő használóiként fontos, hogy a természet épségben maradjon, azt megőrizzék.

Rolf Baldus, elnöki tanácsadó arról beszélt, hogy a vadászatnak a biológiai egyensúly fenntartásában fontos szerepet kell játszania.

Nem osztotta azokat a vadászatellenes szervezetek részéről megfogalmazott véleményeket, miszerint a természetet és a vadállományt úgy lehet védeni, hogy ha nem vadásznak.

Célként jelölte meg, hogy a vadászat a kultúra természetes része legyen ott is, ahol ez még nem valósulhatott meg, például Közép-Ázsiában.

 

Budapesten tartotta 60. jubileumi közgyűlését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács

 

Faragó Sándor, a CIC magyar delegációjának vezetője arról beszélt, hogy a manipulált trófeák ellen a magyar jogszabályok és a CIC korábbi közgyűlésein hozott rendelkezésekkel is küzdenek.

A CIC saját magát politikailag független, non-profit tanácsadó testületként határozza meg.

Kormányok és természetvédő szervezetek munkáját segíti a természeti erőforrások megőrzésében és fenntartható használatuk biztosításában.

A mostani rendezvény házigazdája Bernard Lozé, a CIC elnöke, Marghescu Tamás, a CIC vezérigazgatója és Semjén Zsolt, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke voltak.

 

MTI 2013. április 28.