Viták érlelik a fejlődést ebben a családi gazdaságban

A Szigeti Farmon lassan a harmadik generáció viszi tovább az állattartás, a növénytermesztés világát a holnapba

„Édesapám az egyik legjobb barátom is, összetartó a család, és még így is komoly vitákat folytatunk arról, merre menjünk tovább” – érzékelteti a generációváltás nehézségét Szigeti Tamás. A Kalocsa környéki mezőgazdaság egyik közismert alakja még csak a harmincas évei elején jár, de máris egy sor szakmai-közösségi kezdeményezés szervezésében vállal főszerepet. Az első persze egyelőre még a családi gazdaság, amit egykor édesapja alapított – most pedig közösen tartanak ott, hogy kialakítsák a szépen fejlődő Szigeti Farm holnapját.

Évtizedes lendületek

1958 – hirdeti a bő félévszázados dátumot a gazdaságközpont közösségi és turisztikai célokra is alkalmassá tett, frissen felújított épülete Kistényben, a Szigeti Farm központjában. Nemrég még elöregedett állapotú, régi téeszépületek álltak itt – most sorban renoválják, alakítják át és töltik meg a régi mellett új funkciókkal ezeket az ingatlanokat.

– Ma már nehéz elképzelni is, de édesapám a rendszerváltás és a régi téesz széthullása után 30 tehénnel „kezdte folytatni” azt a munkát, amit korábban ugyanitt végzett. Végigjárta a ranglétrát, aztán ágazatvezető lett, de amikor 94-95-ben privatizálták a gazdaságot, ugyanúgy nem tudta volna másként elképzelni az életét, mint ahogy most sem: állattartó szakember volt és maradt – idézi fel a kezdeteket Szigeti Tamás. Azt is elmeséli, hogy az induláshoz horribilis, de a 90-es években korántsem egyedülálló, 30 százalékos kamatozású hitelt kellett kérniük egy nagy agrárintegrátortól. – De így már el tudott indulni édesapám magángazdasága, és szép lassan, az idők folyamán, a vásárlásokkal sikerült a gazdaságot felfejleszteni. Miután a 2000-es évek elején megszabadultunk a hitelektől, és az EU-csatlakozással lendületet kapott a fejlődés, hamarosan a földek és az állatlétszám is gyarapodott.

A legszomorúbb keresztmetszet

A Szigeti Farmon ma összesen 500, döntően tejhasznú holstein-fríz és magyar tarka szarvasmarhát nevelnek. – A tejhozamukat nem nevezném jónak, hiszen a napi 2 fejéssel átlagban 2 ezer litert ad a 120 tehén. Ahhoz, hogy ezen javíthassunk, jelentős fejlesztéseket kellene végigvinnünk. Nemcsak a gépi fejéshez szükséges építészeti és gépészeti technológiákra gondolok, hanem a takarmányminőség javítására is – mondja az alapító édesapa fia. Tamás azonban nem tagadja: a legmakacsabb szűk keresztmetszet még csak nem is pénzügyi és nem is szakmai akadály. – Ha úgy is döntenénk, hogy elindulunk a tejelőmarha-ágazatunk továbbfejlesztésébe, tudnánk megfelelő mennyiségű támogatást, hitelt mozgósítani. Azt is tudom, milyen technológiát vezetnénk be, hiszen a világ és hazánk számos tejgazdaságában is működnek olyan megoldások, amikkel napi 30 vagy afeletti literek nyerhetők… A probléma tehát nem ez, hanem a megfelelő munkaerő hiánya. Nettó 250-300 ezres fizetést és havi 3-5 szabadnapot kínálunk, családias környezetet, jó munkafeltételeket, mégsem találunk embert. Most van egy segítője édesapámnak, de ha ők egyszer abbahagyják, akkor ennek az ágazatunknak vége…

Tamás és édesapja

Más elképzelések

Szigeti Tamás azt mondja, családi hagyomány náluk az őszinte beszéd, ezért nem is kertel azzal kapcsolatban, hogy mindezek mellett van még egy töréspont a családi gazdaság jövőjét illetően. – Édesapám mellett az unokatestvérem és én visszük a gazdaságot. Mi viszont máshogy képzeljük el az életünket, mint ahogy édesapám. Ő abban nőtt fel, azt csinálta szívvel-lélekkel, amit ma is: a tehenészet vezetését, a tejelőmarha-tartás egész napot, egész embert kívánó munkáját. Ott nincs nyaralás, nincs igazán szabadnap: az egy egész életet kíván. Mi, fiatalok, máshogy képzeljük el: nem a munkától félünk, hiszen sokat dolgozunk, csak éppen más inspirál minket.

Ennélfogva Tamás és az unokatestvér az utóbbi években már fordítottak is a korábban „csak” állattartással és a bő 500 hektáros birtok gondoázásával foglalkozó gazdaság kormányán.

– Unokatestvérem rajongva szereti a lovakat, van is egy 30 példányos, gyönyörű, már nemzetközi versenyeken is ismert lipicailó-állománya. Nemrég elkezdtük ezt a szegmenst úgy fejleszteni, hogy létrehozzuk ennek az idegenforgalmi bázisát. Az utóbbi években összesen 200 millió forint értékű pályázat révén felújítottuk és vendéglátási, falusi turisztikai profillal alakítottuk ki az egykori téeszépületet. Ma gazdarendezvényeket tudunk ideszervezni, 6 szobás fogadót alakítottunk ki. Így, ha valaki itt szeretné élőben, közelről látni egy gazdaság életét, akkor kényelmes szálláshelyről ismerkedhet nemcsak a lovak, az állattartás mindennapjaival, hanem bejárhatja a környék nevezetességeit a Szelidi-tótól a kalocsai érseki palotáig vagy a hajósi pincesorig.

Aszály, öntözés, közösség

A Szigeti Farm ugyanakkor nem csak ebben az irányban fejleszt. Az említett támogatásokból 40 hektáros öntözésfejlesztési programot is végigvittek. A lényegében hálózatosan alácsövezett területen nyomócsöves, szivattyús öntöződobos rendszer táplálja majd a növényeket. Szigeti Tamás (lásd laptársunk, a MezőHír júliusi számát!) a kalocsai térség déli részén összesen csaknem 40 gazdát-gazdaságot integráló öntözési közösséget szervezett, amely a jövőben, több ütemben akár 4 ezer hektárra is kiterjeszti a ma csupán 350 hektáros öntözött területet. Így hát tudja, miért fontos náluk is a vízutánpótlásos beruházások szorgalmazása. – Nemcsak most van súlyos aszály, lesz, sajnos, a közeljövőben is. Nemcsak adottak a jó lehetőségek a Duna közelsége révén, de előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz az öntözési technológiák elterjesztése. S miután 2023tól a felszíni vizek használatát preferálja majd a szabályozás, most kell elkezdenünk az ehhez szükséges kivitelezéseket – vázolja az agrármérnök. Noha a farmjuk 500 hektárjának fele legelő, a másik szegmensben kukoricát, napraforgót, rozsot és más gabonákat termesztenek.

A kistényi beruházás szalagátvágó ünnepségén Nagy István agrárminiszterrel

A holnap irányába

A jövő pedig a korábbinál is nagyobb volumenű fejlesztéseket hozhat a farmon. A már beadott folyamodványok összértéke mai áron bő 600 millió forint. Ebben a precíziós gépbeszerzés: egy kombájn és egy 170 lóerős traktor, illetve egy műtrágyaszóró szerepel. A farm állattartói feladataihoz egy új rakodógép, rendsodró, kaszaadapter, bálázó és egy 110 lóerős traktor érkezhet, és felújítják a szintén régi terménytárolót is. A lovas szegmens lesz az egyik leglátványosabb fejlesztés: napelemes tetővel 600 négyzetméteres istállót alakítanak ki, amely ötletesen kapcsolódik össze a látogatói bemutatótérrel, illetve másik irányból a takarmányszolgáltató épületrésszel. Itt egy új markoló is lesz, illetve kialakítanak egy fertőtlenítő-mosó rendszert.

Vita és munkamegosztás

Ami így leírva idill és remény, az a hétköznapokban nem kevés koncepcionális ellentétet szül a családi gazdaság generációi között. – Édesapám az egyik legjobb barátom is egyben. Összetartó család vagyunk, és mindent meg tudunk beszélni egymással, de még így is komoly vitákat folytatunk arról, merre menjünk tovább – vall őszintén az elvi eltérésekről Tamás.

– Érthető, hogy mindenkinek az a legfontosabb, amit szeret, amiben jó. Az is érthető, hogy a világ változik. Hogy mást ne említsek, más a tejtermelés jövedelmezősége, világpiaca most, mint 10 vagy 25 évvel ezelőtt. Mások a munkaerő-utánpótlási viszonyok, más az idegenforgalom és más az, hogy hogyan tudunk rábízni egy százmilliós, korszerű technikát az alkalmazottainkra – érzékelteti vitáik sarokpontjait a fiatal agrármérnök. Hozzá is teszi: elképzelni sem tudja, hogy a kevésbé elkötelezett, egymást kevésbé szerető és megértő családokban hogyan tudják kezelni a generációváltás vagy az eltérő szakmai elképzelések révén kialakuló nézeteltéréseket…

– Mi most azt az utat követjük, hogy mindenki azt csinálja, amihez a leginkább ért. Édesapám a tehenekkel, pénzügyekkel foglalkozik, az unokatestvérem a lovakkal, gépészettel, én pedig viszem a pályázati, fejlesztési, adminisztrációs ügyeket. Jó a munkamegosztás köztünk.

Kohout Zoltán