Meghozta a Jézuska a gazdák törvényét

November utolsó napján újra megszavazta az Áder János által megfontolásra visszaküldött, családi gazdaság témáját érintő, kétharmados törvényt az Országgyűlés.

Az államfő által kifogásolt adatkezelési problémák megoldására, a jogszabályi részek pontosítására csütörtökön készített javaslatot a törvényalkotási bizottság. A munkába bevonásra került Farkas Sándor, az illetékes államtitkár és Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke.

 

Karácsonyfa
Meghozta a Jézuska a gazdák törvényét (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

 

Könnyítés a mezőgazdasági termelőknek

A jövőben nem kell több vállalkozási formát működtetniük az őstermelőknek, a termelőtevékenység mellett a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó olyan kiegészítő tevékenységet is folytathatnak, mint például a falusi turizmus vagy mezőgazdasági szolgáltatások nyújtása.

Adószabályozás kapcsán lényeges változás, hogy 2021-től az adómentesség és az átalányadózás összeghatára az éves minimálbérhez lesz igazítva. Ennek eredményeként az értékálló lesz, és nem igényel évenkénti jogszabály módosítást.

A koronavírus-járványra tekintettel a törvénybe bekerült az is, hogy a Nemzeti Agrárkamara megyei és országos küldöttközgyűlései akár személyes jelenlét nélkül is megtarthatók.

 

Honatyák
Szavaz a Parlament (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

 

Az indoklás szerint

A törvény célja, hogy hozzájáruljon a gazdaság kifehérítéséhez, az adminisztrációs terhek csökkentéséhez, erősítse a termelők piaci alkupozícióját, javítsa a versenyképességet.

Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, egy tartózkodással és ellenszavazat nélkül fogadta el a törvényt, mely 2021. január 01-én lép hatályba.

 

A jogszabállyal kapcsolatos korábbi cikkeink:

·         Ma szavaznak a honatyák

·         Egységben a magyar mezőgazdasági termelőkért

·         Mi lesz veled családi gazdaság?

·         Adómentesség 9,7 millióig az őstermelőnek, bólintott az Országgyűlés

Forrás: MTI

adatkezelés Áder János agrár családi gazdaság jogszabály mezőgazdaság Országgyűlés őstermelő parlament pobléma törvény
..