fbpx

Czerván György: sikeres a nemzeti dinnyeprogram

Írta: - 2014 július 16.

Czerván György: sikeres a nemzeti dinnyeprogramBudapest, 2014. július 15., kedd (MTI) – Sikeres a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, amit az is jelez, hogy az utóbbi években 6000 hektárra nőtt a görögdinnye termőterülete Magyarországon, és a fogyasztása is 20 százalékkal emelkedett – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten újságírók előtt.

Czerván György a magyar dinnye promóciójának egyik helyszínén – egy budai bevásárlóközpont Spar áruházában – beszélt arról, hogy az idén várhatóan mintegy 245 ezer tonna görögdinnyét takarítanak be az országban. Ennek a mennyiségnek 40-50 százalékát külföldön értékesítik, elsősorban Németországban, Csehországban és Lengyelországban.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a görögdinnye fogyasztása egészséges, például a méregtelenítő hatása miatt.

Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke azt emelte ki: 2002-ben még Magyarország volt a világ harmadik legnagyobb görögdinnye-exportőre, a következő években azonban rendkívül negatív folyamatok zajlottak le ezen a területen. Így 2010-ig a 9 ezer hektáros termőterület a felére csökkent; ezt a folyamatot állította és fordította meg a nemzeti dinnyeprogram.

A szakember hozzátette: mindez illeszkedik abba, hogy a magyar zöldség-gyümölcs ágazatot a kiemelten fejlesztendő területek közé sorolták. Az orosz, a kínai és az arab piacok igényelnék a jó minőségű, időre szállított magyar árut; ennek azonban most még az ágazat szereplői nem tudnak eleget tenni – mondta Mártonffy Béla, jelezve: ezért kívánják a termelést a magyar zöldség-gyümölcs szektorban évi mintegy 2,5 millió tonnáról 3,5 millió tonnára növelni, belátható időn belül. Közölte: ennek a fejlesztési célkitűzésnek a megvalósítása 100 ezer új munkahelyet jelentene vidéken, mivel az ágazatban folyó munka nagy kézimunkaerő-igényű.

Oravecz Tamás, a dinnyetermelők országos egyesületének elnöke egyebek közt arról beszélt, hogy a magyar görögdinnyét már egy hete szedik, a termés fele belföldön talál majd gazdára. Kitért arra is: meg kellene akadályozni, hogy az importból származó és a belföldi görögdinnye egyszerre legyen jelen a boltokban.

Saltzer Kornél, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a Spar évek óta piacot biztosít a magyar termelőknek és feldolgozóknak. A mostani magyar görögdinnye promóció ennek az üzletpolitikának a része. Az idén a Spar várhatóan 5500-5800 tonna magyar görögdinnyét forgalmaz majd, ami 5-8 százalékkal több az előző évinél. A Sparnál a görögdinnye-értékesítésen belül a magyar áru aránya megközelíti a 90 százalékot – mondta az ügyvezető igazgató.

A görögdinnye termésmennyisége Magyarországon (2000-2012)

MTI 2014. július 15.