fbpx

Déli-Farm Tavaszi Vásár

Írta: Szerkesztőség - 2011 május 13.

Egy hagyományokkal rendelkező vásárba csöppentem bele Kiskundorozsmán, ahol a közel 200 résztvevő többsége már tudta, hogy mire számíthat. A Déli-Farm Kft szolgáltatásaival, kínálatával ugyan én is tisztában voltam, de a cég visszatérő partnerei nemcsak az üzletben fordultak meg ismerősként, hanem az ebéd illatát is előre érezték.

De kezdjük az élménybeszámolót természetesen a szakmával: Palotás Sándor ügyvezető ünnepélyes megnyitója után, a Déli-Farm hangárjában tartott három előadás tájékoztatta a mezőgazdaságban érdekelt szereplőket a támogatási, pályázási és minőségbiztosítási lehetőségekről. Dr. Ábrahám Csaba, a Food Analytica képviseletében az élelmiszerbiztonsági kockázatokról beszélt az állattenyésztésben, míg Kiss Gábor a Csongrád Megyei Agrárkamara titkára a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről és a különböző igényelhető támogatásokról, Tanács Edina, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közgazdasági referense a forrásszerzési és hitellehetőségekről, illetve az Új Széchenyi-Tervről tájékoztatta a vásár hallgatóságát.

A telephely üzletében, a takarmányokkal, villanypásztorokkal, állattenyésztési, farmtechnikai és állatápolási kellékekkel foglalkozó Déli-Farm 10%-os engedményt biztosított számtalan, reklámkatalógusában szereplő termékére, de voltak különleges akciók is, sőt tombola keretében további kedvezmények és ajándékok kerültek kisorsolásra. A Tavaszi Vásár házigazdája emellett lehetőséget adott üzleti partnereinek is a bemutatkozásra, így a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network, a Tornádó International Jármű- és Gépgyártó Kft, a szegedi Pappas Auto, a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola, a Texpack Kft, a Food Analytica és a Salvana Kft. mutatta be termékeit, szolgáltatásait, vagy éppen nyújtott felvilágosítást a vendégeknek.

Vendéglátóink a kis- és nagykereskedelem mellett folyamatosan fejlesztik webáruházukat – és külföldi kapcsolataikat is, Temesváron a közeljövőben nyitják meg legújabb kisáruházukat. A Déli Farm Kft. az innovációban is éllovas, a Food Analytica Kft-vel közösen olyan kutatás-fejlesztési programot indítottak el, amelyben likopint vonnak ki a paradicsomtörkölyből, amivel új lehetőséget kap a takarmány-, élelmiszer- és kozmetikai ipar és a gyógyszerkutatás is.

A szakmai „továbbképzés” után jött a várva-várt és sokaknak ismerős birkapörkölt és ökörsült, a finom falatokhoz és a szakmai beszélgetésekhez a jó hangulatot pedig a Zsomboys együttes biztosította.