fbpx

Egy díszfaiskola fejlődése acélcsarnokban

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2021 augusztus 30.

Ma sokfajta vállalkozás számára könnyűszerkezetes acélcsarnok jelenti a fejlődést. Erre speciális példa a Hári Díszfaiskola története és tapasztalata.

 Mezőgazdaság több területén előszeretettel alkalmazzák a könnyűszerkezetű acélcsarnokokatMagyarországon és világszerte hódít a könnyűszerkezetű acélcsarnok (Fotó: Frisomat)

A könnyűszerkezetes csarnokok hódító útjukat – Magyarországon és világszerte –kisebb  méretben (műhelyek, kisüzemek, raktárak) kezdték, majd az ipari felhasználású épületek méreteiben is hamar elterjedtek. Mára sokfajta vállalkozás számára az acélcsarnok jelenti a továbblépést, a fejlődését – ebben a megfelelő partner a Frisomat. A mezőgazdaság többféle területén találhatunk ilyen épületeket, melyek főként a tárolásban segítik a gazdálkodást, erre egy speciális példa a Hári Díszfaiskola története és tapasztalata.

A Pötrétei-tavak szomszédságában, Zala megyében lévő Hári Díszfaiskola örökzöld dísznövények termesztésével foglalkozik 3 méter magasságig. Növényeiket szigorú technológia szerint nevelik, amire garanciát is vállalnak. A Hári Díszfaiskola számára a fejlődés egy új szakaszát egy acélcsarnok jelentette. Itt a gépek, traktortok karbantartására is van lehetőség, illetve műhelyként és raktárként is funkcionál. A díszfaiskola 2 éve épült acélcsarnoka kapcsán a tulajdonos már az üzemeltetés hatékonyságát mutató tapasztalatairól is beszámolt.

Az épület a kialakítását tekintve 15,4 m széles, 37 m hosszú és 4 m vállmagasságú Astrigma épület, 10 fokos tetőlejtéssel; a vázszerkezete Sigma 400, 4 méteres tengelytávolsággal. A tetőn és az oldalfalon 100 mm vastagságú PIR szendvicspanel burkolat biztosítja a megfelelő beltéri klímát. Az épületben a hosszú, sorolt ablakok teszik kellemesebbé a dolgozók számára a környezetet.

Mezőgazdaság több területén előszeretettel alkalmazzák a könnyűszerkezetű acélcsarnokokatAz épületben a hosszú, sorolt ablakok teszik kellemesebbé a környezetet (Fotó: Frisomat)

„Egyedi is lehetett volna, de nem kértük”

A Hári Díszfaiskola ügyvezetője, Hári Zsolt számára nem volt kérdés, hogy vállalkozása bővítését acélcsarnokban képzeli, a kérdés inkább az volt, hogy könnyűszerkezetes legyen vagy ne. A könnyűszerkezetes acélcsarnok mellett ár-érték aránya, a tartósság, a sokoldalú felhasználhatóság, átalakíthatóság, a gyors építés és fenntarthatóság állt. A technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a Frisomat-acélcsarnokok változatos, akár extra igények szerinti méretben készülnek, kialakításuk többféle funkcióhoz igazodhat: az állattartó csarnokoktól a raktárakon át a gyártóüzemekig. Az acél könnyűszerkezetes vázzal és akár hőszigetelő burkolattal készülő csarnokok kedvező előállítási költségük mellett a környezetre gyakorolt hatásuk is csekély. Gyártásuk energiatakarékos, a könnyűszerkezet súlya miatt pedig a szállítás is költség- és energiatakarékos, a Frisomat összeszerelési technológiájának köszönhetően az építés gyors és egyszerű.

A Frisomat-acélcsarnokok egyik előnye, hogy előre tervezett, méretezett és gyártott acélelemekből készülnek, így a kivitelezés is gyorsabb: már az engedélyeztetési fázisban elő lehet készíteni az épületet, és az engedélyek beérkeztével, az alapozás után már lehet is építkezni.

„A csarnok tervezésénél nem volt egyedi kérésünk, inkább az volt a főbb célunk, hogy valami standard megoldást válasszunk, ami már hosszú távon bizonyított, és nincsenek gyerekbetegségei. Több céggel is tárgyaltunk, a Frisomatnak sok referenciája volt, és lehetőséget biztosítottak, hogy megnézzünk olyan kész csarnokot, amit mi is szerettünk volna. Így már a döntés előtt tudtuk, milyen minőségre számíthatunk, illetve kedvező ára is emellett szólt” – mondta Hári Zsolt ügyvezető.

Mezőgazdaság több területén előszeretettel alkalmazzák a könnyűszerkezetű acélcsarnokokatMinőségi munka, kedvező ár – Frisomatacélcsarnok (Fotó: Frisomat)

A tér maximális kihasználása

Telephelybővítés esetén, főleg ha ipari létesítményről van szó már a tervezésnél kritikus szempontként előkerül a tér kihasználása. A könnyűszerkezetes csarnokoknál az acélszerkezet biztosítja a maximális teret, ami rendkívül alkalmas nagy fesztávok áthidalására, ezáltal a belső terek mérete a funkciókhoz igazodik, így bármekkora lehet. Ennél az építési technológiánál több lépés megspórolható: például nincs szükség a falak száradására. A legtöbb könnyűszerkezetes csarnok száraz technológiával, homogén anyagok felhasználásával készül, ezért vizesedésre vagy a hőhidak kialakulására csekély esély van. A megfelelő használat mellett a penészesedés is kizárt.

„A Frisomat csapata nagyon korrekt volt a tárgyalástól a kivitelezésig, mindig segítőkészek voltak, és ha valamit módosítani szerettem volna, azt olyan hozzáállással fogadták, hogy látszott, fontos nekik, hogy az ügyfél elégedett legyen. Az ütemtervet pontosan tartották, és határidő előtt befejezték a munkát. Voltak apróbb hibák, melyek az átadás után derültek ki, de szinte azonnal jöttek és kijavították, amit szintén nagyra értékeltem. Ez kifejezetten tükrözi a cég profizmusát” – összegezte tapasztalatait Hári Zsolt. – „A jövőben szeretném bővíteni még egy csarnokkal a vállalkozást, és mindenképp a Frisomat csapatát választom.”

Mezőgazdaság több területén előszeretettel alkalmazzák a könnyűszerkezetű acélcsarnokokatMezőgazdaság több területén előszeretettel alkalmazzák a könnyűszerkezetű acélcsarnokokat (Fotó: Frisomat)

Az acélcsarnok energiatakarékosságának kulcsa

A mezőgazdaságban használt acélcsarnokok funkció szerint főleg a tárolásban segítenek – gyümölcsök, zöldségek, kényesebb gépek esetében szükség van a megfelelő hőmérséklet biztosítására. A gazdaságos működés az energiaszámlák szinten tartását sem nélkülözheti, ami nem csak egy tényezőn múlik. Épülettípusonként eltérően, de közrejátszik az épület nagysága, a nyílászárók száma, illetve, hogy milyen funkciót töltenek be.

Sokan talán a méretéből adódóan elrettennek attól, hogy vállalkozásukat acélcsarnokban bővítsék, a Hári Díszfaiskola esetében is hasonló félelmek merültek fel, de hamar bebizonyosodott, hogy alaptalanok. A csarnokot 10cm-es szendvicspanel szigeteléssel látták el, illetve elhelyeztek néhány sötétsugárzót, ezek együttesen gondoskodtak arról, hogy csökkenjen az energiaszámlák összege. A hőmérséklet éjjel és nappal 18 fokra van állítva, ami ugyan irodai munkához hideg, de a gépek karbantartására megfelelő. Ezen kívül a hosszú sorolt ablakok is sokat jelentenek, ugyanis a téli napfény felmelegíti az épületet, kvázi üvegházként funkcionál.

A könnyűszerkezetes csarnokok szigetelése akár utólag is lehetséges, például egy felújítás alkalmával, vagy az igények megváltozása esetén.

További információ a Frisomat oldalán.

 

Frisomat