fbpx

Egy tartalmas nap a tápanyag-gazdálkodás szellemében

Írta: Szerkesztőség - 2018 május 14.

A gödöllői Szent István Egyetem adott otthont 2018. február 15-én a II. Pest megyei szakmai nap a tápanyag-gazdálkodásról című szemináriumnak, ahol 11 cég képviseltette magát. Az előadóterem csurig megtelt érdeklődő gazdálkodókkal, akik kérdéseikkel nem kímélték a szaktanácsadókat. A rendezvény Erdész Ferenc, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei elnöke vezényletével zajlott.

A rendezvény Erdész Ferenc, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei elnöke vezényletével zajlott.

A tavalyi évtől immár nem csak a növényvédelemmel kapcsolatos konferenciákra lehet jelentkezni, hiszen 2017-ben útjára indult a tápanyag-gazdálkodási szimpózium, melyet hagyományteremtő módon minden évben készülnek megrendezni. – A rendezvény nyílt, bárki regisztrálhat. Úgy véljük, a növényvédő szerek mellett a tápanyag-utánpótlás is jelentős költséget képvisel a gazdálkodók életében. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tudatosan használjuk e termékcsoportot, hiszen jól hasznosítva, magasabb színvonalon, jobb termést prognosztizálhatunk, a költséghatékonyságról nem is beszélve – hangsúlyozta Erdész Ferenc.

Felvételeink: https://agraragazat.hu/galeriak

AGRO.bio Hungary Kft.

A mikrobiológiai oltóanyagok hatékonyságával kapcsolatban hálás témáról adott elő Őszi Tibor, az AGRO.bio Hungary Kft. pest megyei szaktanácsadója. A talajok termőképességét, így értékét jelentősen meghatározza azok szerkezete és szervesanyag-tartalma. A jó szerkezetű talaj kedvező fizikai jellemzőinek kialakításában fontos szerep jut a növények gyökereinek, a talajban élő gombáknak és baktériumoknak, illetve az általuk termelt különféle anyagoknak, amelyek a különálló talajszemcséket ún. aggregátumokká ragasztják össze. Ezek összessége alkotja a talaj szerkezetét, és ezek minősége határoz meg olyan fontos tulajdonságokat, mint a tápanyag- és vízgazdálkodás. A talajba kerülő növényi maradványok lebontásában, majd humusszá alakításában nagy szerep jut a mikrobáknak.Az AGRO.bio ma már komoly adatbázissal rendelkezik a termékeinek hatékonyságáról. A szervesanyag-gazdálkodás területén az előadó ismertette saját tartamkísérleteik eredményét a talaj humusztartalma növelésének igazolására.

Bio-Nat Kft.

A nitrogén élettani szerepe jól ismert és vitathatatlan. Részt vesz a fehérjék és a fehérjetípusú vegyületek felépítésében, a zöld színtest alkotója, az életfolyamatok fontos szereplője. A vegetáció során fontos, hogy kellő időben és megfelelő mennyiségben álljon a növények rendelkezésére, hiszen mind hiánya, mind pedig túladagolása komoly problémák forrása lehet – mondta Berényi Zsuzsa, a Bio-Nat Kft. vezető üzletkötője.

A biológiai nitrogénkötés, azaz a nitrogénfixáció során a baktériumok a légköri N2-t ammóniává alakítják. Az ammónia az egyetlen olyan szervetlen vegyület, amelyik közvetlenül képes beépülni az élő szervezetek szénvázába. A Bio-Nat Kft. által gyártott Mikro-Vital termékcsalád baktériumtörzseinek nagy része képes jelentős mértékű N2-kötésre, továbbá egyéb, a növényi élet számára kulcsfontosságú folyamatok résztvevői. Segítik a növényeket a növekedésben és a kiegyensúlyozott tápanyagellátásban akár szélsőséges időjárási körülmények között is, hiszen maguk a baktériumok is jelentős alkalmazkodóképességgel bírnak.

Borealis L.A.T. Hungary Kft.

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben használt műtrágya a 27% N-tartalmú mész-ammonsalétrom, mely tartalmaz 12,5% meszet is (Linzi-só). A műtrágyák egyik jellemzője a mész-index, melynek segítségével a talaj pH-jának megfelelő N-utánpótlást tervezhetünk: savanyú talajra a MAS, lúgosra az AN javasolt – hangsúlyozta Jánoska Tünde szaktanácsadó.

A növények a legnagyobb mennyiségben a talajból nitrát formában veszik fel a nitrogént. A különböző N-formák átalakulásának hossza függ a talajhőmérséklettől: az urea átalakulása nitráttá 5 C-on 42 nap, 10 C-on 16 nap. Különböző mértékű a műtrágyák gázalakú vesztesége is. Míg ez az urea esetében akár 20%, addig a MAS-nál 2,5% lehet. A Borealis L.A.T műtrágya- és technikai nitrogéntermékek egyik vezető forgalmazójánál kifejlesztették az N-Pilot készüléket, ami alkalmas az adott kultúra aktuális N-igényének meghatározására. A Borealis L.A.T a N-műtrágyák mellett magas minőségű NPK-k széles választékával illetve LAT Supremo L néven folyékony lomb- és LAT Supremo W néven vízoldható NPK műtrágyákkal teszi teljessé kínálatát.

EuroChem Agro Hungary Kft.

Szilárd és folyékony műtrágyák hatóanyag-tartalma, az átváltás és összehasonlítás alapja” címmel Lakatos Ferenc, az Eurochem Agro Hungary Kft. értékesítője tartott előadást. – A folyékony nitrogénműtrágyák különböző növény-specifikus összetételekkel fejtrágyázásra kiválóan alkalmazhatóak. Napraforgóra és kukoricára ajánljuk Fertisol 25N 5P termékünket, mely erőteljes fejlődést biztosít sorra kijuttatva. A kiszórt szilárd műtrágyáknak csapadék hiányában komoly kipárolgási, heves esőzés esetén kimosódási veszteségei lehetnek. Az Euro Chem ENTEC és UTEC termékei gazdaságos és környezetkímélő megoldást kínálnak – mondta. Az ENTEC stabilizált nitrogént és vízoldható foszfort tartalmazó műtrágyaként a kijuttatást követően 90-120 nap alatt folyamatosan adja le nitrogén hatóanyagát, veszteségek nélkül. A karbamid alapú UTEC-et kijuttatva csapadék hiányában akár három hétig jelentéktelen a kipárolgási veszteség, lehetővé téve a bedolgozás elhagyását, illetve a vetéssel egy menetben való kijuttatás.

Malagrow Kft.

A Malagrow Kft. YieldON, szántóföldre specializált biostimulátorát Major Zoltán szaktanácsadó ismertette. A Valagro mint a biostimulátorok világviszonylatban vezető gyártója, fejlesztője legújabb fejlesztéseként 2018-ban vezeti be a YieldON hozamnövelő készítményt. Az előző években elvégzett nagyszámú szántóföldi (5-10 ha) és a többismétléses kisparcellás kísérletek eredményei egyaránt bizakodásra adnak okot, hiszen a vizsgált kultúrák esetében (gabona, repce, napraforgó, kukorica, szója, borsó) szignifikáns hozamnövekedést mértek. A siker kulcsa a YieldON egyedi összetételében, és specifikus hatásmechanizmusában rejlik: a három különböző növénycsalád kivonatának és a hozzáadott mikroelemeknek (Mn, Zn, Mo) köszönhetően a YieldON javítja a tápanyagok felvételét, a cukrok és kész tápanyagok szállítását, a sejtosztódás támogatásával növeli a szemek számát és ezermagtömegét, az olajsav-bioszintézis hatékonyságának növelésével jelentős mértékben javíthatja a beltartalmi értékeket. Javasolt dózisa 2 liter/ha.

Fitohorm Kft.

A tápanyagellátás alapvető célja a növényekben genetikailag rejlő terméshozás „előcsalogatása” a termőhely által befolyásolt tényezők figyelembevételével, ennek legfontosabb alapfeltétele a növényi élet alapját jelentő víz és ásványi tápanyagok folyamatos biztosítása – vezette fel előadását Téglás-Kovács Zoltán szaktanácsadó. A lombon csak a növény számára kész tápelemek tudnak hasznosulni a talajtrágyázással ellentétben, nincs egyéb feltáródási lehetőség. Nemcsak a beállított tápanyagtartalom fontos, hanem azok aránya is. A lombon keresztüli növényetetés egyik eleme a levélanalízis, valójában viszont inkább az évenként azonos fázisban szedett minták értékének tendenciája döntő abban, hogy az ellátás a felvétel körülményeinek megfelelő vagy sem. Mivel az ültetvények alapvetően évelő, évtizedekig hozamképes monokultúráknak felelnek meg, a megfelelő levéltrágyázásnak e kultúrák esetében összetettebb, távolabbra mutató hatása van. A tápelemek felvételének van egyfajta szezonalitása és lombtrágyázásunknak ezen időpontok igényeire kell épülnie.

Natur Agro Kft.

Gecseg Andrea biológus a talajok, növények célzott tápanyag-utánpótlásáról prezentált. A Natrur Agro Kft. mikrobiológiai talaj- és állománykezelő termékek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó magyar cég 2002 óta van jelen a piacon. Évente több mint 1500 állandó partnerünk használja technológiájukat az egészséges talajállapot fenntartása és a jobb termés elérése érdekében. Talajoltó termékeik (Natur Micro, Natur Forte, Natur Nova és Natur Rhizo) hasznos baktériumokat és gombákat tartalmaznak, melyek javítják a talajok tápanyagellátását, és segítik a szármaradványok lebomlását. A termékek használatához a talajmintavétel lehetőségét is biztosítják. Az egészségesebb növények fejlődéséhez Natur Plasma élőalgás biostimulátorukkal járulnak hozzá, Natur Active mikroelemes lombtrágyájuk pedig a hiányzó növényi tápelemek pótlásában segít. A kft. biztosítja a levélanalízis lehetőségét is, így a növényi kezelések célzottan, mért eredmények alapján testre szabhatóak monotápelem-adalékaik alkalmazásával.

Huminisz Kft.

A biostimulánsok használatával fokozódik a növények tápanyagfelvétele, a gyökér növekedése és a környezeti stressz hatásokkal szembeni tűrőképessége. A Huminisz Kft. jelmondata: növénykondicionálás és növénytáplálás. Véleményünk szerint a növénytermesztésben a két terület nem különíthető el egymástól. A növénytáplálás részeként alkalmazott lombtrágyák hatékonyabban, jobb hatásfokkal működnek, amennyiben a növények élettani folyamatait katalizáló, egyben harmonizáló növénykondicionáló készítményekkel együttesen alkalmazzuk” – mondta Pais István ügyvezető.

A kft. Kondisol termékeivel -többek között- növelhetjük a növények természetes ellenálló képességét. A technológia másik elemét a lombtrágyáink alkotják. A Solvitis lombtrágya termékcsaládunk 2018. évtől 14 tagból áll, amelyek többsége a legmodernebb kelátképző anyaggal (EDDHSA) ellátott, makro-, mezo- és mikroelemeket tartalmazó készítmény.

A Huminisz technológia kiváló ár/érték arányt képvisel a hazai biostimulátor és lombtrágya piacon. Az átlagos termésnövekedés szántóföldi kultúrák esetében 2011-2017 években 11,5%, az átlagos megtérülés pedig 4-5-szörös volt.

Pro-Feed Kft.

Magyarország időjárásában a kedvezőtlen évjáratok gyakorisága, illetve az időjárási anomáliák amplitúdója évről évre növekszik, ami komolyan limitálja a növénytermesztés produktivitását. A szántóföldi és kertészeti kultúrákban megtizedelheti a termés mennyiségét az április-májusban bekövetkező fagy, a jégverés, a belvíz, az aszály, az UV-sugárzás, a mechanikai sérülések, ill. a növényvédő szerek negatív hatásai. E stresszfaktorok viszszavetik a növény fejlődését, termésmennyiségét és minőségét, ami komoly gazdasági veszteséget okoz – hangsúlyozta Sándor Zsombor régióvezető.

A spanyol Bioiberica 1986 óta készíti és forgalmaz biostimulátorokat. A Terra-sorb® és Aminoquelant® termékcsalád bizonyított minősége és hatékonysága, valamint az egyedi enzimatikus hidrolízissel előállított aminosavakkal szerzett tapasztalatok lehetővé tették, hogy az aminosavak előállításának és használatának a növénytermesztésben vezetője és szakértője lehessen. A Pro-Feed Kft. több mint 8 éve áll kapcsolatban a gyártócéggel és foglalkozik a növénykondicionáló termékcsalád eredményes és egyre nagyobb körű forgalmazásával.

Timac AGRO Hungária Kft.

A tápanyag-gazdálkodásban tapasztalható fejlődés egyik eleme – a kijuttatási technológiai lehetőségeknek köszönhetően – a startertrágyázás. A startertrágyázás az elvetett maggal együtt, az annak közelébe juttatott műtrágyák használatát jelenti. Ezeket a műtrágyákat csoportosíthatjuk összetételük (NP, NPK), vagy (növény- vagy talajsepcifikus) pozicionáltságuk alapján. Általános elvárás azonban a startertrágyákkal szemben az, hogy a tenyészidőszak elején könnyen felvehető és beépíthető tápelemekkel lássák el a növényeket. Ilyen módon a nitrogén és a foszfor pótlása a legfontosabb. A hagyományos startertrágyák foszforhatóanyaga gyorsan átalakul a talajban, ezért a startertrágyákban is fontos védett hatóanyag használata. A Timac AGRO által a startertrágyákban forgalmazott TOP-PHOS védett foszfor hatóanyag egy folyamatosan hozzáférhető bázist biztosít a vetéstől a teljes tenyészidőszakban.

A Timac AGRO két talajspecifikus (EuROFERTIl TOP, DuOFERTIl TOP) termékcsaládot fejlesztett a hatékony startertrágyázás elvárásainak megfelelően. A cég képviseletében Varga Gábor szaktanácsadó tartott előadást.

Yara Hungária Kft.

Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai címmel Tóth Milena, a Yara Hungária Kft. szaktanácsadója tartott előadást. – A hatékony és harmonikus tápanyag-gazdálkodás megvalósítása nem nélkülözhet alapos talajfizikai, talajkémai és növényélettani ismereteket sem – mutatott rá, majd előadásában a növényi tápanyag-felvétel befolyásoló tényezőit, az ionok egymás közötti kölcsönhatását, a relatív tápelem hiány okait mutatta be. A gyökérzónában lévő tápelemek felvételét számos tényező befolyásolhatja: a gyökérzóna nedvesség-tartalma, a talaj-pH, az oxidációs-redukciós viszonyok, a növény gyökérzete, az ionkölcsönhatások. A tápanyag-ellátás zavarát a felvehető tápanyagok relatív hiánya vagy túlzott mértéke okozhatja. Ez utóbbi esetében a talajvizsgálat és növényanalízis mellett nagyon fontos, hogy a tápanyag-utánpótlási szaktanács a környezeti tényezőket és bizonyos tápelemek arányát is figyelembe vegye. Az előadás második részében a Yara új termékét, a Superstartot ismerhettük meg, mely hosszú hatástartamú nitrogén-utánpótlást jelenthet 34%-os karbamid tartalmával, illetve a 10,5%-os Cao-tartalma segít fenntartani a talaj pH-ját.

Aki ez idáig nem vett részt a konferencián, ám jövőre tervezi, hogy elmegy, figyelje a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara weboldalát (magyarnovenyorvos.hu), ahol minden aktuális programról időben tájékozódhatnak!

Összeállította: Kalmár Nárcisz