fbpx

Fajtainnováció és a kereslet fellendítése a hazai almatermesztésben

Írta: Szerkesztőség - 2011 január 20.

„A Holland Alma Kft. 17 éves faiskolai és termelési tapasztalattal rendelkezik, országszerte keresettek gyümölcsfái és energiafűzei, tehát bejáratott faiskoláról beszélhetünk. Mégis kb. 5 évvel ezelőtt elindult egy szemléletmód váltás, akkoriban kezdtünk új fajták után kutatni egy „innovatív faiskola” létrehozásában gondolkodva. Az újdonságot nemcsak a fajtafrissítés jelentette, hanem egy valóban más nézőpont, amit a faiskolától indítva a termelőkön át egész a fogyasztóig szeretnénk megismertetni.” ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Babicz Szabolcs a kóstolóval egybekötött szakmai bemutatót Piricsén december 8-án.

 

Először egy adatokkal alátámasztott rövid indoklás

 

A telepítési támogatások 2004-05 óta megszűntek, aminek következtében csökkent a faiskolák kínálata iránt a kereslet, és visszább kellett venni a termelésüket, ami gyakran a megszűnéshez vezetett.

Ezt a folyamatot mi sem jelzi jobban, hogy a Faiskola Szövetség létszáma a 360-ról 150 alá esett, és mára a kereslet 70%-át mindössze 4-10 faiskola elégíti ki.

Ehhez persze hozzájárult a fogyasztói szokások megváltozása is, amit sokszor nem is a fogyasztó dönt el, hanem a kereskedelem, hiszen ha megállunk egy „nagy bevásárló központ” gyümölcs részlegén, nézzük meg, mi alapján döntünk az almák közt. Az árát, fajtáját vagy származását nézzük meg először?

 

Sőt továbbmegyek: egyáltalán almát veszünk?

 

Mindezeken elgondolkodva Piricsén a vásárlók szokásait és a termelők tapasztalatait-igényeit együttesen vették figyelembe. A fogyasztók friss, jóízű, kedvező árú és vegyszermentes terméket szeretnének vásárolni.

A termelők termékeny, jól tárolható, jól eladható és betegségeknek ellenálló fajtákat szeretnének termelni.

Ezek miatt jutottak arra a következtetésre, hogy az alapoknál kell váltani, azaz a fogyasztóknál kell generálni egy igényt az egészséges és hazai gyümölcs iránt.

Ha ezt folyamatosan és jó minőségben lehet előállítani, akkor – nagy vonalakban – a receptnek működnie kell.

 

„Európa-szerte kutatóállomásokat kerestünk meg, összesen 70 fajtát végigkóstolva 5 hónapon keresztül válogattuk ki azt az 5-öt, ami ízben a legközelebb állhat hozzánk, a hazai éghajlaton, talajadottságon várhatóan a legjobban produkál, és tárolhatósága is biztosított természetes körülmények között.”ez már a kóstolón hangzott el, ahol kakukktojásként már elfogadott és közismert hazai fajtákat is csempésztek a házigazdák az egyelőre anonim almaszeletek közé.

A kóstoló eredményhirdetésekor nagyon elégedett voltam, mert a bírálat során a piros almák közül legjobb eredményt elért Rozelára voksoltam magam is.

A sárga színűek rangsorában vezető Sirius ízben és megjelenésében is meggyőző volt, tényleg finom, arról a nemesítők nem tehettek, hogy én valószínűleg ösztönösen piros almát választok.

Az íz után – mint fogyasztónak – a tárolhatóság a legfontosabb tényező, és ezeket a fajtákat hagyományos kamrában, spájzban is biztonsággal tárolhatjuk akár tavaszig (sőt állítólag az ízükre is válik).

Első hallásra és kóstolásra itt van 5 fajta, ami betegségeknek ellenálló, biztonsággal nagy hozamú, jól tárolható és természetesen finom.

Felsorolom olvasóinknak a fajtákat (Luna, Rozela, Orion, Red Topaz, Sirius), de ne keressék a faiskolákban, még Piricsén sem fognak sikerrel járni, mert az innováció kulcsa nem(csak) ebben van.

A Naturalma® Program a termelőnek nyújt hátteret és biztonságot, emellett kötelezettséget.

 

Vegyük sorra az elhangzottakat

 

  • Ez egy zárt rendszer a termelői elit részére, ami nem anyagi hátteret vagy egyetemi bizonyítványt jelent, hanem igazoltan jó minőségű termőföldet, szakmai tapasztalatot, gépesítési és tárolási feltételeket.
  • A nyomott értékesítési árak és magas növényvédelmi költségek közti „túlélés” szinte egyetlen megoldása a helyes fajtaválasztás.

A program 5 fajtája rezisztenciában jól helytáll, így integráltan a csökkentett vegyszermaradványú keresett gyümölcsök között tud szerepelni a piacon, de biotermesztésre is alkalmazható (ez viszont a programban való szereplésnek nem feltétele!)

  • Az 5 fajta egy közös, Naturalma márkát kapva jelenik meg a piacon, de mivel a fajták nem kerülnek köztermesztésbe, a programon kívül nem vásárolhatók egy hazai faiskolában sem.

Ezzel konkurencia nem jelenik meg, a Naturalma gyakorlatilag nem helyettesíthető majd semmilyen más hazai vagy külföldi termékkel.

  • Mindennek azért van jelentősége, mert a Program a vásárlási szokások és fogyasztó kedv beindítására reklámkampányt fog folytatni (ennek költsége az oltványok árába van beépítve).
  • A termelőnek nem kell a továbbiakban az értékesítéssel és a nyomott árakkal foglalkoznia, Klub tagsága nagyobb biztonságot jelent, hogy almáját a „névtelen pirosalma” áránál jobban, a márkanévhez megfelelően tudja értékesíteni.

Mindehhez az értékesítési tárgyalások már megkezdődtek a hazai üzletláncok és a Naturalma Program munkatársai között.

 

A bemutató elején elhangzott, hogy ez történelmi lépést is jelent a hazai almatermesztés életében.

Ez ebben a formában igaz, de épp az elvet és ötletet igazolja, hogy mindez már működik Nyugat-Európában, ahol többek között ilyen programmal védik a helyi termelőket (és fogyasztókat is).

 

Amennyiben Ön almatermelő, akkor keresse bizalommal a Program munkatársait (Holland Alma Kft. Piricse, 30/278-1598, 42/280-388, [email protected]), ha viszont hozzám hasonlóan „csak” almafogyasztó, akkor a termelés beindulásáig és a reklámkampány megjelenéséig még pár év türelmet kér a Naturalma® Program.