Fazekas Sándor: a tanyavillamosítás nemzeti ügy

A magyar társadalom évtizedek óta adósa a tanyán élő embereknek, a kormány azonban odafigyel rájuk, a tanyák villamosítását pedig nemzeti ügynek tekinti – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Nagykátához tartozó Erekk-közben megvalósult villamosítási program lezárása alkalmából kedden a Fülöp-tanyán.

 

Fazekas Sándor: a tanyavillamosítás nemzeti ügy

 

 

Fazekas Sándor hangsúlyozta, a kormány szándékai szerint hamarosan Magyarország minden tanyájára megérkezik az áram, ami új lehetőségeket nyit az ott gazdálkodó családok számára.

A most megvalósult, közel 50 millió forint értékű program azt üzeni a magyarországi tanyasi lakosságnak: a kormány odafigyel rájuk és velük együtt keres megoldást problémáikra – mondta a miniszter.

Hozzátette: a magyar társadalom adósa a tanyán élőknek, hiszen korábban évtizedekig e területek rombolása volt jellemző, a fejlesztésük helyett.

Jelezte: a Nagykáta és Jászberény között elhelyezkedő tanyavilág példája is igazolja: ez az életforma képes megújulni.

A felemelkedéshez elsősorban cselekvő emberek és közösségek összefogására van szükség.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: az itt élők megérdemlik a 40 millió forintos pályázati támogatással megvalósult fejlesztést, hiszen hosszú éveken át kitartottak, hittek a program sikerében és tettek is azért.

Ugyanakkor emlékeztetett: a kabinetnek akad még tennivalója, hiszen mintegy 300 ezer ember él tanyán Magyarországon, 60 százalékuk az Alföldön.

Kocsi János, Nagykáta polgármestere közölte: az Erekk-közben mintegy 15 családot érintő beruházás több mint fél évszázados elmaradást pótol.

 

Ezzel egy több ezer hektáros területen elterülő tanyavilág válik élhetőbbé.

A projektzáró rendezvényen elhangzott: a kivitelezés során a megszokottnál nagyobb feladatot jelentett, hogy a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve az elektromos hálózat nagy részét a föld felszíne alatt kellett kiépíteni.

A projektzárót megelőzően a tárcavezető és az államtitkár a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskolában nyitotta meg a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által fenntartásba vett szakképző intézmények új tanévét.

A rendezvényen Fazekas Sándor közölte: új fejezet kezdődik az agrárszakképzés történetében.

Felidézte: a kormányváltás óta 42 iskola került a VM kezelésébe.

Ezekbe az intézményekbe összesen mintegy 26 ezer diák jár és 2800 pedagógus, nevelő, vezető, valamint munkatárs gondoskodik a minőségi oktatásról, a magas szintű szakképzésről és a zavartalan működésről.

Mára kiépült egy 59 agrárszakképző iskolából álló hálózat, mely lehető teszi, hogy a diákok országszerte korszerű ismeretekre tegyenek szert a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a környezetvédelem és a vízgazdálkodás terén.

Az átalakítás célja, hogy a tanulók versenyképes, a szakirányú elhelyezkedést segítő képzést kapjanak, mely az önálló családi gazdálkodóvá váláshoz is megfelelő útravalót biztosít – jelentette ki a miniszter.

 

MTI 2013. szeptember 3.

Fazekas Sándor gazdálkodás tanya tanyafejlesztés villamosítás