Hibridválasztásból a maximumot

Írta: - 2018 január 18.

Tegye gazdaságosabbá a kukoricatermesztését! Válasszon a gazdálkodás színvonalának és az abiotikus tényezőknek megfelelő biológiai hátterű növényt, így csökkentve a stresszhatásokat, kihozva a maximumot a lehetőségeiből!

Érdemes átgondolni, hogy a gazdaság területein melyik hibrid mit tud nyújtani. Nem biztos, hogy megéri a legnagyobb termésátlaggal kecsegtető fajtát megvásárolni ott, ahol szélsőséges időjárás várható, vagy esetleg olyanok az ökonómiai adottságok, hogy a választott hibrid feltételezett jobb biológiai hátterét nem képes felszínre hozni. Sok esetben célravezetőbb és költséghatékonyabb a várható termésátlag mellett még néhány tényezőt figyelembe venni.

A termésátlag mellett lényeges szempont lehet a termésbiztonság növelése, amit a helyes agrotechnikán kívül jó fajtaválasztással is tudunk befolyásolni. A rövid tenyészidejű hibridek használatával – mint például az Eric, a Salonta vagy a Temes – nagy valószínűséggel elérhetjük, hogy a virágzás ne az aszályos időszakra essen, ezáltal lényegesen csökkenthetjük a stresszhatást, növelve a termésbiztonságot. Vannak hibridek, melyek jól tűrik a korai vetést: ilyen a Jennifer is, melyet időben elvetve szintén jó eséllyel elkerülhetjük az aszályos időszakra eső virágzást.

Temes

Salonta

Jennifer

A termelés sikeressége tovább növelhető olyan hibridek választásával, amelyek az átlagnál jobb víz- és tápanyag-hasznosító képességgel rendelkeznek, mint a Temes, a Tomasov és az Isztria. Mélyre hatoló és nagy gyökértömegüknek köszönhetően jobban átvészelik a kedvezőtlen körülményekből adódó megrázkódtatásokat. Számos stresszhatás elkerülhető jó kezdeti fejlődésű hibridek használatával, mint például a Salonta, a Temes vagy a Magdolna. Ezek az állományok gyorsan kinőnek a fiatalkori kártevők foga alól, valamint helyes tőszám megválasztása esetén az átlagnál kedvezőbb a gyomelnyomó képességük. Néhány hibridnek, mint például a Salontának a megszokottnál jobb a tőszámreakciója, azaz jól sűríthető, ugyanakkor alacsony tőszámnál jól kompenzál.

A termésbiztonság mellett lényeges szempont a gazdaságosság. A fajtaválasztás oldaláról nézve ezt a zöld száron érő, remek vízleadású, kiváló ár-érték arányú hibridek választásával támogathatjuk leginkább, mint a Salonta, a Temes vagy az Isztria.

A termőhelyi adottságoknak és a ráfordítás színvonalának megfelelő hibrid kiválasztása mellett a sikeres kukoricatermesztéshez elengedhetetlen a helyes agrotechnika. A megfelelő vetésváltással, az okszerű tápanyag-utánpótlással, a lehetőségek szerint legjobban elvégzett talajművelésekkel, a helyesen megválasztott vetésidővel és a jól megválasztott tőszámmal nagymértékben hozzájárulunk a sikeres, stresszmentes termesztéshez.

Válasszon az Agromag Kft. remek biológiai hátterű és ár-érték arányú hibridjei közül, adja hozzá szakértelme legjavát és gyönyörködjön a termésben! Sikeres kukoricatermesztést kíván az Agromag Kft!

Válasszon az Agromag Kft. remek biológiai hátterű és ár-érték arányú hibridjei közül.

Farkas-Csamangó Tamás
[email protected]
+36 30/471-9874
www.agromag.hu