fbpx

Hogyan járjunk el kétes eredetű vetőmagzsákok esetén?

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 08.

Az Európai Vetőmag Szövetség (ESA) takarmányszekciójának tagjai több alkalommal is találkoztak olyan esettel, mikor a vetőmagzsák kétes eredetűnek látszott, esetleg félő volt, hogy hamisított, vagy a tartalma nem fajtaazonos.

 

Annak érdekében fogalmazták meg iránymutatásukat, hogy azok a cégek, akik fűfélékkel és takarmánynövényekkel foglalkoznak, egységesen és eredményesen járjanak el, ha fűfélék vagy takarmánynövények kétes eredetű vetőmagzsákjaival kerülnek kapcsolatba. Az állásfoglalást már több mint 40 takarmány vetőmaggal foglalkozó fajtatulajdonos és kereskedő cég írta alá. Aláírásukkal deklarálták, hogy tiszteletben tartják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, és üzletmenetük során maximálisan betartják a jogszabályokat.

A vetőmagzsákok eredete kétesnek minősül, ha irreális áron, vagy nem a megszokott körülmények között árusítják azokat.

Az eljárási rendet az alábbiakban részletezzük, illetve a folyamatábra segítségével szemléltetjük.

• Fontos, hogy több zsákot szerezzenek be, mert akkor legalább egy felbontatlan zsákot fel tudnak használni egy esetleges jogi eljárás során.

• A hivatalos címkét – mely tartalmazza a címkesorszámot, a fajtanevet és a fémzárolási számot/minősítési számot – abban az országban kell ellenőrizni, ahol a cég a tevékenységét végzi. (Pontos információval az ESA Titkárság igény esetén segít.)

• Mintavétel

– Abban az országban, ahol a feltételezett illegális kereskedelem, vagy ahol a minősítés történt, a hivatalos minősítő intézetnek mintát kell vennie a kétes eredetű vetőmagzsákból (az ISTA mintavételi előírásainak megfelelően).

– Referenciaként érdemes beszerezni azon fajták vetőmagját, melyek a kétes eredetű vetőmagzsákok címkéin szerepelnek.

• A fajtaazonosság igazolásának elektroforézissel kell történnie abban az országban, ahol a feltételezett illegális kereskedelem, vagy ahol a minősítés történt, amennyiben a nemzeti minősítő intézet rendelkezik a megfelelő technikával. Ha az intézmény nem rendelkezik a megfelelő technikai felszereltséggel, a következő cégekhez lehet fordulni: ENSE (IT), Crossnacreevy (UK).

• Az ESA tagok egyetértenek abban, hogy tájékoztatni kell a hivatalos minősítő intézetet, ahol a feltételezett illegális kereskedelem, vagy a minősítés történt, vagy ahol a cég a tevékenységét végzi.

Ezen eljárási rend betartásával vélhetőleg az egész EU területén belül hatékonyan és eredményesen fel lehet lépni az illegális vetőmag-kereskedelem ellen, valamint arra is van lehetőség, hogy a kétes eredetű vetőmagok valódiságáról egyszerűen meggyőződhessenek a takarmánynövényekkel és fűfélékkel foglalkozó munkatársak.

Hogyan kell eljárni, ha kétes eredetű vetőmagzsákokkal találkozik?

A gyanús vetőmagtételek azonosítása

Az ESA Titkárság és a fajtatulajdonos tájékoztatása

Kettő vagy több kétes eredetű vetőmagzsák beszerzése

A hivatalos címke ellenőrzése abban az országban, ahol tevékenykedik, vagy ahol a címkét kiállították

A hivatalos címke eredeti

Fajtaazonosság ellenőrzése elektroforézissel

Fajtaazonos

Eljárás megszüntetése

A hivatalos címke nem eredeti

Kapcsolatfelvétel a nemzeti minősítő intézettel

Nem fajtaazonos

Kapcsolatfelvétel a nemzeti minősítő intézettel

Az ESA Titkárság és a fajtatulajdonos tájékoztatása