fbpx

Így is védekezhetünk a fagy ellen

Írta: Csomor Zsolt - 2020 április 06.

Csípős éjszakákon vagyunk túl, ami sok helyen nem kímélte az éppen virágba boruló fákat, gyümölcsfákat és más haszonnövényeket sem. Nincs ez másképp Európa más országaiban, köztük Olaszországban sem. Olaszországban így védekeztek a fagy ellen.

 

Ravenna környékén öntözéses technológiával próbálták védeni a szőlőt. Az öntözéses módszer is a bevett fagyvédelmi technológiák közé tartozik, melynek lényege, hogy a víz megfagyásából származó látens hőfelszabadulással tartják elfogadható tartományban a növény hőmérsékletét.

A zöld növényekben keringő folyadékban oldott sók találhatóak, amik hatására mintegy -3 °C-os fagynak is képesek ellenállni. Az öntözés során rájuk kerülő víz 0 °C-on már elkezd megfagyni, a jégképződés során felszabaduló hő pedig segít fagyáspont fölött tartani a növényekben keringő folyadék hőmérsékletét. A növényeket borító jégpáncél ráadásul jó szigetelő is a hidegebb környezettel szemben.

Ezzel a módszerrel körülbelül -7 °C hőmérsékletig védekezhetünk eredményesen. Kisugárzási fagy esetén, nagyon gyenge légmozgás mellett alkalmazható. Ezenfelül azonban szigorú eljárási szabályokat kell betartanunk ahhoz, hogy ne okozzunk kárt a növényeknek.

Képek forrása: Condifesa Ravenna