fbpx

Majd két milliárdra emelik a tanyatámogatást

Írta: Barna Ferenc - 2021 szeptember 21.

Az idei évben kilencedik alkalommal hirdette meg az agrártárca a Tanyafejlesztési Programot, összesen 858 millió forint induló keretösszeggel. Eddig nem jellemző mértékű érdeklődés mutatkozott a támogatás iránt, ezért az illetékesek csaknem kétmilliárd forintra növelik a forrást.

 

Alföldi tanya
A magyar táj jellegzetessége a tanya, támogatási kérelmek forrásigénye többszöröse a keretösszegnek (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

A tanyák a termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a kapcsolódó tudásanyagot őrzik

A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező öröksége, mely különösen az Alföldön ma is sokaknak nyújt otthont. A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz; az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át a hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat, illetve őshonos állatfajtáinkat – mondta Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

A pályázat részleteiről februárban számoltunk be. A program hivatalos weboldala itt található.

 

A pályázat célja

A felhívás támogatást nyújt a tanyasi gazdálkodás megújításához, az életmód hátrányainak csökkentéséhez, sajátos értékeinek megmentéséhez és megőrzéséhez. A pályázat alapján lehetőség van többek között lakóépület felújítására, gazdálkodást segítő gépek, eszközök fejlesztésére, beszerzésére, állatállomány kialakítására, bővítésére és feldolgozó kapacitások kiépítésére.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a minisztérium a támogatási keretösszeget 1,9 milliárd forintra emelte, így közel 680 pályázó részesülhet a forrásokban. A statisztikák alapján kijelenthető, hogy a Tanyafejlesztési Programra évről-évre egyre nagyobb igény mutatkozik. A kezdeményezés fennállása óta 3441 pályázó részére mintegy 13,1 milliárd forintot ítélt meg a kormány teljes egészében nemzeti forrásból.

 

Forrás: MTI