fbpx

Kiigazítják az unió élelmiszerbiztonsági szabályait

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 20.

Budapest, 2013. június 19., szerda (MTI) – Az Európai Unió élelmiszerbiztonsági – állat- és növényegészségügyi – rendszere, továbbá a szaporítóanyagokra vonatkozó előírások világszínvonalúak, azonban az új kihívások a szabályozás folyamatos korszerűsítését teszik szükségessé – mondta Kuster László, a Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatóságának munkatársa szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.

Elmondta: ezt szolgálja az élelmiszerbiztonsági szabályok felülvizsgálatáról szóló csomag is, amelyet nemrégiben hagyott jóvá az Európai Bizottság.

A javaslat megreformálná a szabályokat, valamint az ezzel összefüggő finanszírozást és a hatósági ellenőrzések rendszerét.

 

 

Kiigazítják az unió élelmiszerbiztonsági szabályait

 

Kuster László rámutatott: mivel a vállalkozások versenyképessége fontos, így a szakpolitikai változtatásokon túl a bizottság odafigyelt arra, hogy a vállalkozók terhei az új szabályozással összefüggésben ne növekedjenek, sőt lehetőleg csökkenjenek.

Így a termelési környezet kedvezően változhat a vállalkozások számára, miközben a fogyasztók biztonsága nem csorbul.

Kuster László alapvető változásnak tartja a javaslatban az állategészségügy területén az állattartók, a termelők könnyebb piacra jutásának előmozdítását.

Szerinte egyszerűbb lesz majd az országok közötti áruszállítás, az állat- és szaporítóanyag-forgalom.

De megmarad az a biztonsági háló is, amely garantálja, hogy Európa továbbra is megóvható legyen a nagyobb állatjárványoktól.

A hatóságok eszközkészlete ennek érdekében tovább javul.

A növényegészségügy területén elsődleges cél, hogy az EU-t meg lehessen védeni azokkal a kártevőkkel szemben, amelyek még nincsenek jelen a kontinensen, de megjelenésük várható.

Hangsúlyozta: a növényegészségügyi szolgálatoknak rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, amelyekkel az ilyen kártevők kártételeit megelőzhetik.

A javaslatról a parlamenti és tanácsi vita 2015-2016-ra zárulhat le, bevezetésre pedig ezt követően kerülhet sor.

A szakértő az Európai Unió élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszeréről (RASFF) azt mondta, ez az egyik gyakorlati megvalósítása az élelmiszerbiztonsági jogszabályoknak.

A RASFF-rendszer már több mint három évtizede jól működik az unióban, évről évre több a riasztás, ahogy a felderítés hatékonysága nő.

Az EU június 10-én tette közzé legújabb összegzését a RASFF-rendszer működéséről.

Az unióban a múlt évben mintegy 8500 riasztást regisztráltak, fele-fele arányban a határellenőrzések, illetve a tagállami kontrollok nyomán.

 

 

MTI 2013. június 19.