fbpx

Árvíz – NAK: hétfőig lehet bejelenteni a mezőgazdasági károkat

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 20.

XBudapest, 2013. június 19., szerda (MTI) – Jövő hét hétfőig jelenthetik be a júniusi dunai árvíz során kárt szenvedett gazdálkodók a mezőgazdasági károkat – hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A NAK tájékoztatása szerint a káreseményeket – az árvíz által okozott közvetlen elöntési károkat és annak közvetett hatásait.

Így a belvízkárokat, a védekezés miatt bekövetkezett taposási károkat, valamint a menekülő vadak által okozott károkat – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) honlapjáról letölthető „Árvíz 2013 – adatszolgáltató lap” kitöltésével, kizárólag személyesen, a falugazdászoknál lehet bejelenteni.

 

Megkezdődik az aratás Zala megyében a jövő héten

 

Fontos szem előtt tartani, hogy az idei dunai árvíz kárfelmérése során tett bejelentés nem helyettesíti az agrár-kockázatkezelési rendszerben előírt kárbejelentést – tartalmazza a NAK közleménye.

A árvíz okozta károkat a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben is be kell jelenteni – tájékoztatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Hozzátették: a kockázatkezelési rendszer keretében nem fogadható el kárbejelentésnek az MVH-hoz benyújtandó vis maior – azaz csekély összegű – bejelentés.

Az MVH közleménye szerint a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében a kárenyhítő juttatás igénybevételének egyik előfeltétele a káresemény határidőben történő bejelentése.

A kárbejelentést a kárt szenvedett terület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságához kell benyújtani, legkésőbb a káresemény bekövetkeztét követő tizenötödik napon.

A kárenyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodók – érintettségük esetén – jelentsék be a káresemény bekövetkeztét a megyei kormányhivatalhoz, illetve ezen felül tegyenek vis maior bejelentést is, amennyiben az érintett területeikkel más támogatási intézkedésben is részt vesznek.

A két bejelentés nem helyettesíti egymást – hívja fel a figyelmet az MVH.

 

 

MTI 2013. június 19.