fbpx

Kipróbált növényvédelmi megoldások kalászosokban

Írta: - 2018 február 28.

A kalászos gabonafélék tavaszi növényvédelmének szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

„Cégünk szántóföldi növénytermesztéssel és húsmarhatenyésztéssel foglalkozik. Mintegy 800 hektáron gazdálkodunk, ebből 460 hektár őszi kalászos. Már évek óta a teljes felületen használjuk a Nufarm Mystic Pro készítményét a gombabetegségek ellen. Az évek alatt a búza több fejlettségi állapotában is kipróbáltuk, ahogy azt az évjárat és a fertőzési helyzet megkívánta. Juttattuk már ki egészen korán a korai levélbetegségek ellen, mint a lisztharmat és a levélfoltosságok, de évekkel ezelőtt a sárgarozsdajárványban is nagyon jól szerepelt, akkor a zászlós levél védelme volt az elsődleges. Tavaly pedig a kalász védelmében bizonyított a fuzárium ellen. Nagyon jó és hatékony szernek tartom, rugalmas kijuttatással, ráadásul az ára a hasonló tudású készítményekénél kedvezőbb. A Mystic Prót kiválóan bele tudtuk illeszteni a növényvédelmi technológiánkba, és még nem okozott csalódást. Biztos használni fogom jövőre is.”

Salamon László ügyvezető, Sala-Tó Kft., Felsőrajk

Vasalja környékén, 1380 hektáron gazdálkodunk. A tejelőmarha-állomány miatt fontos a takarmány előállítása, így a kukoricatermesztésünk nagy részét ez teszi ki mintegy 280 hektáron. Kalászost viszont a legnagyobb területen eladás céljából termelünk. 2016-ban durumbúza, Antonius búza, őszi, tavaszi sörárpa és őszi árpa alkotta a kalászos nagy többségét. Összesen 620 hektár volt kalászos. Ezeknél a fajtáknál nagyon fontos a jó minőség, amit a jó beltartalmi értékek és az egészséges termény együttesen határoz meg. Ennek érdekében évek óta a növényvédelmi technológiánk alapja a háromszori gombaölő szeres védekezés. Tulajdonosként fontos szempont a gazdaságosság is, azaz minél kedvezőbb hektárköltséggel végezzünk jó növényvédelmet. Ahogy régebben is, ebben az évben is több gyártó termékét használtuk. Az őszi árpán és őszi sörárpában a Nufarm által javasolt technológiát végeztük el. Az első kezelést korán, bokrosodás végén a Timpani 2,0 l/ha dózisával hajtottuk végre. Itt a korai lombvédelem elsősorban a ramulária elleni védekezés miatt volt fontos. Második kezelésre a Tazer 250 SC 0,8 l/ha és a Mystic Pro 1,0 l/ha kombinációját juttattuk ki. A Tazert Tazer Kombi csomagban vettük meg, Mystic volt mellette. Így nagyon kedvező hektárköltségen jutottunk hozzá az azoxistrobin hatóanyagú készítményhez. A csomagból megmaradt Mysticet 1 l/ha dózisban kalászvédelemre használtuk. A Mystic és a Mystic Pro cseréjét az indokolta, hogy az árpa zászlós levelének felülete kisebb, mint a búzáé, így az alsóbb levélemeleteknek nagyobb a jelentőségük, végig egészségesen akartuk tartani őket. A Mystic Pro és a Tazer kombinációjával egyszerre három hatóanyagot juttattunk ki, amivel elsősorban a szeptóriás és a hálózatos levélfoltosságok ellen kívántunk védekezni, kihasználva a Tazer élettani zöldítő hatását is. A nem túl kedvező talajviszonyok és a 2016-os év kedvezőtlen időjárása ellenére kiváló minőséget értünk el úgy, hogy a termésátlaggal is meg voltam elégedve. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a termékeknek a jövőben is meglesz a helyük a gombaölő szeres védekezéseink sorában.”

Csiszár István ügyvezető, Pinkamenti Agrár Kft., Vasalja

Ahogy eddig, úgy 2018-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez. Számoljon velünk!

Salamon György

ügyvezető

Nufarm Hungária Kft.

http://www.nufarm.com/hu/kezdolap