Korszerű tápanyag-ellátási módszerek a szabadföldi paprikatermesztésben (I.)

Magyarország a szabadföldi paprikatermesztés északi határán van, ezért a termesztés kockázatos. A termésingadozás elsősorban a szabadföldi termesztésben nagy, a kései fagyok, légköri aszály, erős nyári felmelegedés jelentős mértékben közrejátszik a terméseredmények alakulásában. Szabadföldi körülmények között az egyes évek esetében 20-25%-os különbségek is mutatkoznak, amit kereskedelmi úton már nem lehet levezetni, ezért a paprikatermesztésben az elkövetkező évek feladata a termésbiztonság növelése.

Az étkezési paprika termőfelülete (szabadföld és hajtatás) 5-6 ezer hektár között változik, ami a 80-as évekhez képest jelentős visszaesésnek számít. Míg a szabadföldön a csökkenés mértéke az elmúlt tíz évben közel 50% volt, addig a hajtatásban lényegesen kisebb területi változásról beszélhetünk, ugyanakkor a termésátlagok az új termesztéstechnológiáknak köszönhetően – ami elsősorban a hajtatóházakra és a fóliákra jellemző – jelentős mértékben javultak. Így a megtermelt étkezési paprikamennyisége (170-180 ezer tonna) az utóbbi években csak kis mennyiségben csökkent, a termésnek mindössze a 20-25%-a származik szabadföldről.

Tápanyagigény számítás

A korszerű tápanyagellátás-számítás alapja a fajlagos tápanyagigény, ami alatt az egy tonna termés előállításához szükséges tápanyagmennyiséget értjük, azaz hány kiló nitrogén, foszfor és kálium, stb. hatóanyagra van szüksége a növénynek 1 tonna termés megneveléséhez. Felvetődik ennek kapcsán a kérdés: A termésben felhalmozódó tápelem mennyiség annyira kiegyenlített, hogy azt állandó értéknek, a tápanyagellátás alapjának lehet tekinteni?

A paprikanövény egyes szerveinek tápelem-összetétele a különböző környezeti tényezőktől függően, de mindenekelőtt az eltérő tápanyag-ellátás következtében, jelentős ingadozást mutat. A különböző szervekben mért N-, P- és K-szintet a környezeti tényezők, így a talaj tápanyag-ellátottsága nagy, de szervenként változó mértékben befolyásolja. A legkisebb ingadozás a paprikabogyóban mérhető, az itt mért értékek közel állandónak tekinthetők. Ezért a bogyók tápanyagtartalma nem adhat támpontot a növény tápanyag-ellátottságának, de a talaj tápanyagtartalmának az értékeléséhez sem, ugyanakkor a termés által a talajból kivont tápelem-mennyiség megítéléséhez jó alapot szolgáltathat, azaz a paprikanövény fajlagos tápanyagigényénél a számítás alapja lehet. Kísérletek, amelyek vízkultúrában, konténeres termesztési körülmények között, talajon és több fajtával, különböző termesztési módok esetében (egy- és kétszáras támrendszeres hajtatás, bokros termesztés) folytak, az alábbi fajlagos tápanyagigény értékeket mutatták:

2,4-3,8 kg/t nitrogén (N)

0,7-1,1 kg/t foszfor (P2O5)

4,9-6,9 kg/t kálium (K2O)

Szabadföldi körülmények között, hol alacsonyabbak a terméseredmények (20-40 t/ha), és magasabb a termés szárazanyag-tartalma a felső, hajtatásban, ahol lényegesen nagyobb terméseredményekkel számolunk (90-100 t/ha), de a termés szárazanyag-tartalma alacsonyabb, az alsóbb értékeket célszerű a tápanyagadagok kiszámításánál alapul venni.

Míg a termés nitrogén-, foszfor- és káliumtartalma a termésben a legkiegyenlítettebb, addig a levelekben jelentősen változik a környezeti, így a talaj tápanyag-ellátottságának függvényében is. Ezért „a reutilizálódó (átépülő) makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium, magnézium) esetében az alsók, a lokalizálódó mikroelemeknél (kalcium, bór, mangán, molibdén, réz, vas, cink) a felsők” alkalmasak a paprikanövény tápanyag-ellátottságának megítélésére, de alkalmatlanok a terméssel kivont tápanyagmennyiség becslésére!

Trágyaigény számítása

A trágyaadag számításakor a fajlagos tápanyagigény értékeit kell felszorozni a várható termésátlaggal (hány tonna termésre számítunk), így megkapjuk az összes kijuttatandó tápanyagmennyiséget kg-ban. Az értéket korrekciós tényezőkkel kell módosítani, ilyen korrekciós tényező:

• a talaj tápanyagtartalma (ha a talajvizsgálatok alapján alacsony a talaj tápanyag-ellátottsága, illetve közepesen alacsony, akkor 40%-kal, illetve 30%-kal növeljük a kapott értéket, ha magas vagy nagyon magas, akkor 30%-kal, illetve 40%-kal csökkentjük),
• a várható tápanyagveszteségek (nitrogén kimosódás homok talajon, illetve foszfor lekötődés kötött talajon),
• a szerves trágyázás (2 évig tápanyag-feltáródásból adódó NPK csökkentés),
• az előző növény pillangós volt (nitrogénadag csökkentése).

Ha a fentiek szerint korrigált mennyiséget átszámítjuk műtrágyára, megkapjuk a kiszórandó műtrágyamennyiséget.

Trágyázás időzítése és trágyamegosztás

Minél nagyobb egy zöldség fajlagos tápanyagigénye, minél nagyobb a várható termés nagyságából adódó trágyaadag, minél hosszabb a tenyészidő, annál valószínűbb, hogy a kijuttatandó műtrágyát meg kell osztani, több részletben kell kiadni. Ezt tovább módosítja a termesztési technológia és a talaj kötöttsége. Az említett szabály szem előtt tartása különösen indokolt az olyan só érzékenyebb fajok esetében, mint az étkezési paprika, ahol az egyszerre kiadható tápanyagmennyiség lényegesen kevesebb, illetve a tápoldat töménység lényegesen alacsonyabb, mint a sóra kevésbé érzékenyeknél (pl. káposztafélék).

A magasabb víz- és tápanyag-megkötőképességgel rendelkező talajokon (pl. vályogtalajok, humusztalajok) mindig kisebb a perzselés veszélye, szemben a homokkal, ahol a tápanyag-kimosódás is nagyobb. Ebből adódóan az alacsony humusztartalmú homokon több (gyakoribb), de 20-30%-kal kisebb adagok formájában kell a tápanyagot kijuttatni, mint a humuszban gazdagabb vályog talajok esetében (1. táblázat).

1. táblázat. Étkezési paprika esetében egyszerre kiadható legnagyobb műtrágyaadag (kg/ha)

A növény tápanyagigénye és a műtrágya minősége mellett, az alkalmazott termesztéstechnológia az a tényező, amely leginkább meghatározza a tápanyagok elosztását és időzítését. Gondoljunk arra, hogy a paprika szuperintenzív termesztésénél már nem tiszta vízzel történő öntözést, hanem csak egészen híg tápoldatozást javasolnak a technológiák. Ez heti, de csepegtető öntözés esetén akár két-három napi tápoldatozást jelent. A helyrevetett növények gyökérzete, a fejlett főgyökér miatt, lényegesen mélyebben helyezkedik el, mint a tűzdelt vagy palántázott paprikáé. A gyakori, kisadagú öntözéssel is – ami nem minden esetben cél (pl. homoktalajok), feljebb „csalogatjuk” a paprika gyökerét – ezzel jelentősen befolyásoljuk a tápanyagfelvevő-zóna elhelyezkedését. A mélyebb gyökérzet ritkább, de a feltüntetett értékeknél akár 20-30%-kal nagyobb, míg a sekély elhelyezkedés valamivel gyakoribb és kisebb adagú fejtrágyázást (tápoldatozást) igényel.

Az őszi gabonáknál indokolt, ugyanakkor a paprika esetében helytelen gyakorlat – amit a környezetvédelem is jogosan kifogásol – az őszi alaptrágyázáshoz NPK tartalmú összetett trágyák használata. Csak olyan esetben fogadható el az őszi nitrogénes alaptrágyázás, ha jelentős mennyiségű szerves anyag került leszántásra (pl. kukorica után), amelynek a bomlását elő kell segíteni a pentozán hatás elkerülése miatt. Helytelen gyakorlat az is, hogy a hosszabb tenyészidejű, jelentős mennyiségű káliumot igénylő zöldségfajok esetében, így a paprikánál is, fejtrágya formájában nem adnak káliumot. Tápanyagmegosztás tekintetében a 2. táblázatban feltüntetett arányokat javasoljuk megvalósítani.

A fejtrágyázások időpontját célszerű fenológiai fázisokhoz kötni, akkor adni a tápoldatot, amikor az egyes tápanyagok a legjobb hatékonysággal érvényesülnek. A paprika esetében az első terméskötéseket követő napokban ugrásszerűen megnövekszik a tápanyagfelvétel nitrogénből és káliumból. Ennél korábban adott nagyobb mennyiségű nitrogén könnyen virág- és terméselrúgáshoz vezethet.

2. táblázat. Trágyamegosztás az étkezési paprika esetében(%)

A szabadföldi étkezési paprika tenyészidejét a tápanyagigény szempontjából alapvetően 3 szakaszra lehet osztani, a tápanyag mennyiségét és a tápoldat összetételét is ennek megfelelően kell szabályozni:

• Kezdetben a gyökeresedés elősegítése érdekében (az ültetést követő 2 hét alatt, I. szakasz) a nitrogénhez és a káliumhoz képest magas a P-arányú tápoldat használata célszerű.
• A kiültetést követő 3-5 hétben (II. szakasz) jelentősen változik a paprikanövény tápelemarány igénye, a lombozat felépítéséhez sok nitrogénre van szüksége.
• A szedések idején (III. szakasz), az újabb hajtások képződéséhez (remontáláshoz) a nitrogénhez képest valamivel több káliumot igényel. Ezt követően az N:K arány lényegesen már nem változik, esetleg a tenyészidő legvégén a kálium elhagyható, és csak nitrogént kell adni.

Dr. Terbe István