fbpx

Lapzártától lapzártáig

Írta: Szerkesztőség - 2010 december 29.

Axiál és Claas adomány a károsultak részére

 

Szerény külsőségek mellett, megható módon ünnepelte az Axiál Kft. és a Claas GmbH tíz éve tartó együttműködését a budapesti Vajdahunyad várban. Az eseményre félretett összeget kiegészítve a két cég október közepén 14,5 millió forint pénzbeli támogatást adott a tavaszi és nyári árvízkárosultak javára.

A későbbi napokban újabb felajánlást tett a bajai cég és egy másik partnere, hogy támogassák az ajkai timföldgyári iszapkatasztrófa miatt bajba jutott devecseri és kolontári lakosokat is. Az Axiál Kft. és a Claas az év elején még arra készült, hogy a két cégtől gépet vásárló partnereinek bevonásával közösen megünneplik 10 éves együttműködésüket.

Ám a tavaszi árvíz és a magas belvíz felülírta a szándékokat. A Sajó áradása következtében az Axiál miskolci telephelyét is elöntötte a víz, sok tízmilliós kárt okozva a raktárkészletben és az épületekben. A bajai cég érdekeltségébe tartozó Hód-Mezőgazda területén 1000 hektárnyi szántóföldet pedig jégverés pusztított el.

A magyar és a német cég tulajdonosai a katasztrófák nyomán úgy döntöttek, hogy a jubileumi eseményekre szánt összeget az árvízben károsult Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közintézmények, elsősorban óvodák helyreállításához való hozzájárulásra fordítják.

A megyei önkormányzat közreműködésével végül 5 település (Kovácsvágás, Hollóháza, Szögliget, Vadna és Szikszó) összesen 14,5 millió forint adományt vett át, amelyet az érintett intézmények építőanyagok, nyílászárók, valamint a felújításhoz szükséges anyagok, berendezések, játszótéri szerkezetek beszerzésére fordíthatják.

Október közepén Harsányi Zsolt tulajdonos cégvezető újabb felajánlást tett, ezúttal a német családi tulajdonban lévő Kränzle céggel karöltve nagynyomású mosókat, valamint védőeszközöket adományozott az iszapkatasztrófában érintett Devecser és Kolontár településeknek.

 

18 tonna gipsz Devecserbe

 

A Yara Hungária Kft. a károk enyhítésére felajánlott 3 millió forintot, melyet a Nemzeti Kármentő Alap számlájára átutalt, valamint a kármentesítés megkönnyítésére 18 tonna gipszet szállított Devecserbe, segítségét és együttérzését kifejezve a kolontári és devecseri vörösiszap katasztrófa áldozatainak: „Mindannyiunk számára felfoghatatlan katasztrófával állunk szemben, amely beláthatatlan következményekkel bír mind embertársaink, mind a természeti környezet számára…”– áll a Yara Hungária Kft. közleményében.

 

Baktériumtrágya felajánlása a katasztrófa sújtotta területre

 

Érzékelve a vörösiszap okozta katasztrófahelyzetet, és a cég által gyártott és forgalmazott terméknek (Phylazonit baktériumtrágya) a hatásmechanizmusát figyelembe véve az Agrova-Bio Kft. és a Szuro-Trade Kft. megoldást kívánt nyújtani a talajban létrejött kedvezőtlen hatások helyreállításában, ezért a talaj termőképességének és a talajélet visszaállításának elősegítésére közel 1.000 hektár károsult termőföld regenerálására 10.000 liter PHYLAZONIT MC baktériumtrágyát (7.500.000 Ft értékben) ajánlott fel.

Ez a mennyiségű baktériumtrágya a teljes érintett területen visszaállítja a talajban levő kedvező hatású baktériumok jelenlétét, amelyek segítségével a termesztett növények ismét számukra megfelelő életteret kapnak.

A kedvezőtlen hatású baktériumok visszaszorításával pedig megakadályozzák, hogy a növények felvegyék a mérgező anyagokat, így az ott élő emberek egészségesebb táplálékot tudnak termeszteni és fogyasztani.

 

Új abroncs a legnagyobb betakarító gépekre

 

Aratáskor a gazdálkodók számára a termény lehető leggyorsabb betakarítása a cél. Ahogy a gazdaságok mérete növekszik és a termelékenység egyre fontosabb tényezővé válik, az aratógépek mérete és súlya is folyamatosan nő. Ennek következtében az új, nagyobb teljesítményű aratógépek megépítésének előfeltételévé váltak a megnövelt teherbírású abroncsok.

A Michelin világszerte októberben vezette be betakarító gépekre tervezett MegaXBib gumiabroncsát új méretben – 800/70R32. A napjaink modern aratógépeire szánt, új méretű abroncs terhelési indexe 181 A8/B lesz. Az abroncs terhelhetőségének és robusztusságának növelése érdekében fémből készült övbetéteket építettek az abroncs futó alatti részébe.

Ennek köszönhetően az abroncs jobban ellenáll a nagy terhelés következtében fellépő anyagfáradásnak, valamint elősegíti a termelékenység javítását és a működési költségek csökkentését, miközben csökkenti az abroncssérülés miatti gépleállások kockázatát, ugyanakkor hosszabb élettartalmat kínál. Az új abroncs jobban ellenáll a tarló által okozott sérüléseknek (kukorica, a szójabab és a napraforgó szár) is.

 

Szárnyalt a kacsaágazat, de jövőre nehéz év jön

 

„Valósággal szárnyalt a kacsaágazat az elmúlt években, a takarmányárak, az idei kedvezőtlen időjárás, s a spekuláció azonban jövőre gondot okozhat a termelőknek” – közölte a Baromfi Terméktanács (BTT).

A kacsaágazat termelése évről évre kétszámjegyű növekedést produkál, tavaly 20 százalékkal több kacsát vágtak Magyarországon, mint egy évvel korábban. A kacsafogyasztás növekedése ugyanakkor részben összefügg a libásokat ért támadásokkal és a libahús fogyasztás visszaesésével a BTT szerint.

„A nagyobb termelésben és értékesítésben jelentős szerepet játszott az export növekedése is” – nyilatkozta Molnár Györgyi, a terméktanács mezőgazdasági titkára. Tavaly Magyarországon 18,3 millió kacsát vágtak az üzemek, ebből 16,7 millió volt a pecsenyekacsa és 1,6 millió a májáért tartott állat.

A tavaly megtermelt több mint 42 ezer tonna kacsahúsból 21 ezer tonnát exportált az ország, 21 százalékkal többet az előző évi, valamivel több mint 17 ezer tonnához képest. A magyar kacsahús Európa-szerte kedvelt termék, de a darabolt árunak nagy keletje van Oroszországban is.

Magyar József, a Magyar Kacsaszövetség elnöke szerint ugyanakkor a kacsamáj értékesítése tavaly belföldön és külföldön egyaránt visszaesett, mert a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordultak. Magyar József szerint nem mutatható ki, hogy a libamáj értékesítésének visszaesése növelte volna a kacsamáj iránti keresletet.

 

Szőlőtelepítési jog vásárolható az MVH-tól

 

Maximum 150 ezer forintos hektáronkénti áron vehet a tulajdonosi jogokat gyakorló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) szőlő-újratelepítési jogot, aki szőlőt szeretne telepíteni – hívja fel az érintettek figyelmét a Magyar Agrárkamara (MA).

Az érdeklődők ez év végéig juttathatják el igényeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Minimum 20 ezer, maximum 150 ezer forintba kerül egy hektárnyi borszőlő újratelepítési joga. Ez mintegy 5 ezer hektárnyi területre vonatkozik. A jogosultság három évig használható fel.

Előfordulhat azonban olyan speciális eset is – ilyen például a fiatal gazdálkodók segítése -, hogy nem kell fizetni az újratelepítési jogért. Ez esetben a kérelemhez csatolni kell a fiatal gazda támogatási határozatot, vagy kizárólag a forráshiány miatti elutasításról szóló döntés másolatát kell mellékelni.

Az MVH most azon területekre vonatkozó jogot hirdette meg, amelyek tulajdonosai meghatározott ideig nem éltek az újratelepítés jogával és a jog átszállt az MVH által vezetett úgynevezett jogtartalékba. Ezek a termelők korábban – 1996-2004 között – kivágták szőlőjüket, s ezzel egyben megszerezték az említett jogot új, a kivágottal azonos nagyságú ültetvény telepítésére.

De 2010 nyaráig nem éltek vele, így az automatikusan átszállt az államra. Azoknak, akik most vásárolnak újratelepítési jogot, legkésőbb két borpiaci év végéig kell elvégezniük a borszőlő-telepítését. A vásárolt jog egyébként nem átruházható.

 

A családi gazdaságokat erősítené a kormány földbirtok-politikája

 

A kormány a földvásárlásoknál elővásárlási jogot teremt az államnak, amivel a spekulációs célú földszerzéseket kívánja megelőzni, majd az így állami tulajdonba jutott földeket a helyi közösségeknek adná bérbe – mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára Berettyóújfaluban a XIII. Bihari Számadó Napokon.

Felülvizsgálják az állami földek jelenlegi bérleti szerződéseit, és ahol úgy látják, hogy mélyen a piaci ár alatt határozták meg a bérleti díjat ott ezt megemelik, vagy a földet visszaveszik – ismertette az államtitkár, aki szerint így meglesz az anyagi fedezete a családi gazdaságok feltőkésítésének.

A most kidolgozás alatt álló Magyarország 2020 program agrár-vidék stratégiájában hosszú távú, kedvezményes és örökíthető földbérleti jogot adnak azoknak a fiataloknak, akik vállalják, hogy földjeiken telepednek le és alapítanak családot. Emellett – a takarékszövetkezeti rendszert is bevonva – hosszú távú, kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoznak ki a családi gazdálkodók számára.

 

Forrás: MTI