Megfelelni a kihívásoknak – az emberi élet értelmét ez adja”

Hónapok óta nyomonkövettük Az Év Agrárembere Díj legfrissebb fejleményeit, bemutattuk a jelölteket, zsűriztünk, támogatókat kérdeztünk, és persze izgultunk-izgulunk egy-egy jelöltért. Valójában mindenki győztes már, hisz nem is feltétlen egy versenyről beszélünk, még csak nem is a hivatásról vagy divatos szóval élve küldetéstudatról. Ez valami más: valami plusz, amit eredetileg társadalmi szerepvállalásként fogalmaztak meg a szervezők. Ezúttal Mátrai Zoltánt, a rendezvény ötletgazdáját, az Agrárrendezvények Kft. ügyvezetőjét kérdeztem idei tapasztalatairól.

Az Év Agrárembere Díjat 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azért, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra az agrárszakemberekre, akik kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek. Az Év Agrárembere Díj azt a küldetést szolgálja, hogy olyan agrárszakembereket mutasson be a nyilvánosság előtt, akik a gazdaság és a társadalom tartóoszlopai, akik egyrészt teljesítményükkel, másrészt közéleti munkájukkal, társadalmi felelősségvállalásukkal lehetnek méltóak erre az elismerésre.

Már a negyedik díjátadást szervezitek. Ennyi tapasztalattal, zsűrizéssel, és amiről ritkán esik szó: háttérmunkával hogy látod, elérte célját a kezdeményezés?

– Az elmúlt négy évben átlagosan tíz kategóriával számolva már 40 kategóriagyőztessel lettünk gazdagabbak. Ennyi szakmai pályafutást, élettörténetet és közösséget ismertünk meg. A társadalmi szerepvállalás ugyanis mindig egy közösségben, azaz egy közösségért történik, legyen az a falu, a focicsapat, az óvodások vagy épp egy vallási közösség. Nagyon fontos definiálnunk, hogy mindezt önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik jelöltjeink.

Hogy elérte-e a célját? Már az a személy is megállt egy pillanatra átgondolni mindezt, akit jelöltek, mert lássuk be, jó érzés az elismerés vagy a köszönet. De ettől nagyobb hatása van a kezdeményezésünknek: győzteseinktől tudjuk, hogy a közösség is felfigyel a díjra, és ezt a tevékenységet a későbbiekben már el is várja (itt jegyezném meg, hogy jó értelemben várja el, hálás is tud érte lenni). Ha pedig a szélesebb közösségünkben, magában a társadalomban váltunk ki egyfajta tenniakarást, akkor már célba értünk.

Évente átadásra kerül a díj, mégis hosszú távon kötelez, úgy érzem. Nyomonkövetitek a korábbi nyerteseitek munkáját?

– Igen, felmerült bennünk is egyfajta kíváncsiság, épp ezért tavaly útnak eredtünk Aszódi Jánossal, az Új Mezőgazdasági Magazin producerével, főszerkesztőjével és persze egy kamerával, visszatértünk a tavalyi győztesekhez. Nagy élmény volt, őszintén szólva most ismertük meg őket igazán. Egyébként mindenkire hatással volt a díj, legfőképp a nagy médiaérdeklődés okán. Összehoztunk még egy találkozót, ahol eddigi abszolút győzteseinket hívtam meg. Kujáni Lászlóné Cser Olga, Zsigó György és Csikai Miklós együtt jártuk be a szentesi Árpád Zrt. birodalmát, és beszélgettünk egy jót. Meg is született a döntés: ezentúl évente egy alkalommal egy nyilvános kerekasztalbeszélgetés erejéig összeülünk „Az Év Agrárembereivel”, hisz van mit tanulnunk tőlük.

Lapunk megjelenésekor már csak napok választanak el minket attól, hogy kiderüljön, hogy az eredetileg 65 jelöltből, ill. a 30 kategóriagyőztesből ki lesz az abszolút nyertes, ki lesz „Az Év Agrárembere”. A következő idézetet stílszerűen már a díj egyik tulajdonosától kölcsönöztem. Dr. Csikai Miklós a saját életpályáját jellemezte ezekkel a szavakkal, mikor az elismerésről kérdeztük anno. Most, a díj ötletgazdáját hallgatva valahogy ugyanezek a szavak jutottak eszembe:

„Megfelelni a kihívásoknak – az emberi élet értelmét ez adja. Úgy gondolom, hogy az igazán értelmes emberi munkában meg kell látni az újabb célokat is. Itthon úgy mondják, aki nem lép, az lemarad. Jó lenne mindannyiunknak megtanulni a nálunknál boldogabban élő népektől: minden feladathoz úgy kell hozzáfogni, hogy az sikerüljön! A kihívásokat nem én keresem, a kihívások érik az embert. Visszagondolva, egy fantasztikus korszak volt, amit eddig végigélhettem, nagy mélységekkel és felemelő magasságokkal.”

Sándor Ildikó