fbpx

Megvalósított ígéretek – fókuszban a KWS új kukorica hibridjei

Írta: - 2015 december 14.

A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az volt, hogy a KWS felhívja a figyelmet a megújuló kukorica hibrid portfóliójára, valamint megmutassa az új generációs hibridek erősségeit, előnyeit.

A versenyre 94 településről 116 termelő nevezett be a négy új hibrid valamelyikével, melyek a KWS 2370, KAMPARIS, KWS 2482 és a KONFITES. Hibridenkénti bontásban az alábbiak szerint alakult a jelentkezők létszáma.

Hibrid Jelentkezők létszáma
KWS 2370 25 fő
KAMPARIS 28 fő
KWS 2482 36 fő
KONFITES 27 fő

A verseny lebonyolítása

A beérkezett jelentkezések után tavasszal megtörtént a KWS által biztosított vetőmagok elvetése. A KWS területi képviselői a versenyzőkkel együtt többszöri területszemlét tartottak a tenyészidőszak során, így építve a partnerséget és a sikeres gazdálkodáshoz vezető utat. A versenyre való jelentkezés egyik feltétele volt, hogy a betakarítási eredményeket egy a KWS Agroszerviz által összeállított adatlapon kell hitelesen dokumentálni (hozam t/ha, szemnedvesség %). A begyűjtött adatok alapján októberben kerültek kiértékelésre az eredmények.

Bírálati szempontok és díjazás

Az eredmények értékelése során két fő bírálati szempont került kialakításra, melyek a következők:

1.) 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított KWS területi képviselő jelenlétében bemért nettó terméshozam

2.) A leginnovatívabb termesztéstechnológiák kiértékelése

Ennek megfelelően a díjazás az alábbiak szerint alakult:

I.-III. díjak: Hibridenként az első 3 legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelők

Nyeremény:

  • I. helyezett: 20 zsák KWS 2482 vetőmag
  • II. helyezett: 15 zsák KWS 2482 vetőmag
  • III. helyezett: 10 zsák KWS 2482 vetőmag

I. különdíj: A leginnovatívabb termesztéstechnológia

Nyeremény: Drón

Díjátadó

Az eredményhirdetésre és a díjátadóra 2015. november 27-én, Herceghalmon került sor a versenyzők jelenlétében.

Eredmények

Az eredményhirdetésen Pallós Mihály ügyvezető elmondta, hogy az új kukorica hibridek a versenyben messze felülmúlták az országos termésátlagot (5,7 t/ha).

Pallós Mihály, ügyvezető KWS Magyarország Kft.

Technológiai helyzetkép az adatlapok elemzése után

  • A konvencionális talajművelés még mindig előtérben maradt
  • Mélyszántás ágyekével vagy váltva forgató ekével 78%
  • Talajlazító, kapás és egyéb forgatásos talajművelés (pl.: tárcsa) 19%
  • A tápanyag utánpótlás idejét tekintve ősszel és tavasszal a magágy előkészítéskor vagy a vetéssel egy menetben történik (N, K, S, P)
  • Elővetemény hangsúlyosan kalászos vagy ritkasoros kapás (szőlő oltvány J)
  • Vetés 2015.03.14-2015.05.12.
  • Egyre nagyobb hangsúlyt fordítunk a tőszám helyes megválasztásával elérni a magasabb termésátlagokat (65.000-72.000 tő/ha)
  • 2015-ben a betakarítások ideje szintén széles spektrumban mozgott

Díjazottak

A díjátadás során az I. helyezettek részére Kiss Csaba, a KWS Dél-Kelet Európai Régió Igazgatója adta át a díjakat. A II. helyezetteknek Pallós Mihály, a KWS Magyarország Kft. ügyvezetője gratulált. A III. helyezetteknek pedig Szeidl Balázs, a KWS Magyarország Kft. értékesítési vezetője adta át a díjakat.

Az I. helyezettek (balról jobbra): Nagy Attila, Borsos Imre, Levendovics László, Boda István

Különdíj

A leginnovatívabb termesztéstechnológiáért járó különdíjat Jakab József (Gyarmat) vehette át, aki KWS 2482 hibriddel nevezett a versenybe. Pintér János, a KWS termék- és marketing menedzsere szerint „Egyszerűségben van a nagyszerűség!” a különdíjas esetében. Az alábbi termesztéstechnológiai elemek vezettek az innovációs különdíj elnyeréséhez.

  • Homok talaj
  • Napraforgó elővetemény
  • Lazított talaj (a jobb víz háztatásért)
  • 72.000 tő/ha, KWS 2482
  • John Deere vetőgép
  • 3×15 (200 kg) + 27% N (150 kg) + Naturagro kukorica (5L)
  • Principal + Gold
  • Termés átlag: 11,22 t/ha (14,5% nedvesség tartalomra korrigálva)

Jakab József, „A leginnovatívabb termesztéstechnológia” Különdíj nyertese

A KWS Szemes Kukorica Termelési Versenyén bebizonyosodott, hogy a KWS 13 éve tartó hazai nemesítési erőfeszítéseinek köszönhetően az új generációs KWS kukorica hibridekkel még egy rendkívül aszályos szezonban is lehet 10-14 tonna/ha közötti terméseredményeket elérni, ha a technológia feltételeket biztosítjuk.

Pallós Mihály a rendezvény zárszójában elmondta, hogy a KWS Szemes Kukorica Termelési Versenyt hagyományteremő céllal indították útjára, így jövőre, 2016-ban is megrendezésre kerül.

A díjátadóról készült fénykép galéria megtekinthető a www.kws.hu oldalon.