A mogyoró telepítésének lehetőségei

Hazánk klímája megfelel a mogyorótermesztés követelményeinek, így reális cél a korszerű ültetvények kialakítása. Az eddigi ültetvénytelepítési pályázatok sajnos nem növelték érdemben a növény termőterületét. Kompromisszumokkal kettős hasznosítású ültetvény is kialakítható, mikorrhizált csemetékkel nyári szarvasgombát termelhetünk. A mogyoró terjedésének akadályai a kevés információra, a szakmai bizonytalanságokra, az időszakos szaporítóanyag-hiányra és a kistermelői értékesítés gondjaira vezethetők vissza. Gazdaságos termesztése már 2-2,5 hektárnál is jellemző, gépesítése 4-5 hektárnál megtérül, feldolgozóüzem létesítésén már 10 hektárnál gondolkodhatunk.

A közönséges mogyoró (Corylus avellana) termesztett fajtái a 19. század első felétől állnak rendelkezésünkre. A növény a mélyrétegű, humuszos, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. A mogyoró váltivarú, egylaki, idegentermékenyülő, szélporozta növény. Különleges virágzásbiológiája több érdekes következménnyel jár termesztése során. Nagyon korán, februárban virágzik, a beporzás már a tél végén megtörténik. A pollentömlő növekedése viszont ezt követően leáll, és a megtermékenyülésre csak később, májusban, a hajtásnövekedés megindulása után kerül sor. A biztos megporzáshoz, megtermékenyüléshez legalább 3 különböző fajta szükséges. A fajtablokkokat célszerű sorirányban telepíteni. Hazai fajtajegyzékben szereplő fajták: római, bőtermő nagy, Cosford, Fertile de Coutard.

A fiatal egyedekre jellemző korona

A mogyorót leggyakrabban bujtással szaporítják. A gyökeres sarjakkal telepített ültetvények aránya a nagyobb mogyorótermesztő országokban azonban évről évre csökken. Az egyéves, olcsóbb anyag helyett inkább a kétéves, már iskolázott sarjakat telepítsük, ha ezt a módszert választjuk. A telepítés, az eredés és a kezdeti fejlődés biztonságosabb a megfelelően begyökeresedett szaporítóanyagnál. A bujtványtelepeket csepegtető öntözéssel látják el, mivel a jó gyökeresedés érdekében a talajt folyamatosan nyirkosan kell tartani. A gyökeres sarjak legnagyobb hátránya, hogy a gépesítés miatt fontos fatörzsű bokor nehezebben alakítható ki. A folyamatosan előtörő sarjak eltávolítása egy állandó, időigényes munkát jelent.

A második legelterjedtebb szaporítási módszer a török mogyoró (Corylus colurna) alanyra oltás. Az USA-ból származó szaporítási mód során a fatermetű, szárazságtűrő növény 3-4 éves magoncainak törzsére oltják a mogyorót. Az eljárás az utóbbi években a környező országokban (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia) is elkezdett terjedni. A módszer hátránya, hogy a török mogyoró alanyok előállítása idő- és pénzigényes. Előnye viszont, hogy az alany szárazságtűrő, a növekedés intenzívebb, a sor alja géppel jobban művelhető. A gépi kaszákkal a korona alá, a tövek közé lehet teríteni a gyepesített sorközökből lekaszált füvet. A mulcsborítás csökkenti a párolgást, és hátráltatja a gyomosodást.

A harmadik legelterjedtebb módszert túlnyomórészt Olaszországban alkalmazzák. Az in-vitro merisztéma szaporítással gyorsan, nagy tömegben, kiegyenlített minőségben állítható elő a szaporítóanyag. Az izolált térben szaporított növények teljes mértékben vírus- és baktériummentesek. Az egyetlen probléma, hogy a külföldi fajták adaptációs képességéről nincsenek információink, mivel itthon nem vizsgálták őket. A Ljubljanai Egyetem maribori kísérleti telepén viszont komoly mogyoró-fajtagyűjteményt tartanak fenn, ahol rendszeres fajtavizsgálatokat tartanak.

Mogyorókombájn

A negyedik, Spanyolországban elterjedt módszer szintén az oltáson alapul. Itt viszont a török mogyoró helyett olyan mogyoróalanyokat használnak, amelyek nem hoznak sarjat. Fontos megemlítenünk, hogy az ültetvénytelepítés előtt a fajtát, a talaj- és termőhelyi viszonyokat, a termesztéstechnológiát és az elérhető szaporítóanyagot egységes rendszerben kell végiggondolni. A legfontosabb kérdések ennél a növénynél is a következők: térállás (tenyészterület), koronaforma (bokor vagy törzses váza), fajta, növényvédelem, szüret, post harvesting folyamatok, értékesítés.

A térállás szintén fajta- és talajviszonyok függvénye. A leggyakoribb térállások: 5 × 4, 6 × 3 m. Török mogyoróra oltott ültetvénynél az 5-6 × 5 m-s térállás javasolható. A bokorforma, illetve törzses vázakorona régi vita ugyan, de ez a gépesítéssel eldőlt. A gépi szüretre az 50-60 cm-es, alacsony törzsű, 4 vázágú fává nevelt bokrok a legalkalmasabbak. Az ültetvény korának előrehaladtával a térálláson változtathatunk, a nagyobb termésmennyiség elérésének érdekében. Az 5 × 2 m-s térállás a kiültetés utáni években nagyobb hozamot biztosíthat. Később, a növekedést, sűrűsödést követően minden második fát kivághatunk.

A gyökeres sarjakkal telepített ültetvények rendszeresen visszatérő munkája az előtörő sarjak eltávolítása. Erre azok 10-20 cm-es méreténél az év első felében vegyszert is használhatunk, de később, a nyár második felében már csak kézzel dolgozhatunk. Bármilyen szaporítóanyagot választunk, az ültetvény 3 éves korában meg kell kezdeni az első alakító metszéseket. A munka során kiválasztjuk a vezérágakat, a többit pedig kivágjuk. A cél egy alacsony törzsű, vázakorona formájú bokor kialakítása, 4-5 vezérággal. Az ültetvény létének időtartama alatt a bokrok további, fenntartó metszésére rendszerint január-februárban kerül sor. Nincs tehát rendszeres zöldmunka, a termőre fordult ültetvény évi egyszeri metszéssel kezelhető. A metszés megkönnyítésére pneumatikus vagy elektromos metszőollókat, fűrészeket használhatunk. Az idősebb ültetvényeknél szükség lehet síkfalmetsző gépre az oldalazás, tetejezés miatt. A mogyoró stabilan a 6-7. évtől kezd teremni, onnan viszont exponenciálisan nő a termése. A növények a 8-10. évben érik el a teljes termőre forduláshoz szükséges koronaméretet. A vázágak növekedésével a rajtuk lévő, vízszinteshez közeli gallérágak kinevelése a cél. Ez azért nagyon fontos, mert a virágrügyek csak a jól megvilágított koronarészeken alakulnak ki. Túl sűrű koronánál ritkító metszésre, a vázágak ritkítására van szükség. Az egyes koronarészek elhelyezkedése legyen arányos, a koronán belül fontos, hogy azonos fényviszonyok uralkodjanak. Az első években tehát erős vázrendszer, később pedig laza, váza formájú korona kialakítására törekedjünk. A nyesedékhasznosításhoz már elérhetők a különféle felszedő-, aprító-, gyűjtőgépek, bálázók. Egy közepes méretű ültetvényről lekerülő nyesedék komoly értéket képvisel, amit komposztként vagy fűtőanyagként hasznosíthatunk. Az öreg, letermett, 30-40 éves ültetvények megújítására több módszer ismert. A gyökeres sarjakkal telepített mogyorósoknál általában intenzív felújító metszést alkalmaznak: lefejezik, majd újranevelik az állományt. Végső esetben új sarjakkal váltják le a tövet, vagy pótolják a hiányt. Az oltott állományoknál az ágak drasztikusabb ritkításával, visszavágásával tolható ki az ültetvény élettartama.

Metszetlen, természetes forma

Érdemes rendszeres rezes permetezéssel megerősíteni a növényvédelmünket. Tavasszal a kilombosodás idején, ősszel pedig a szüret után, de még lombhullás előtt csökkenthetjük a kártevők fejlődési képleteinek a mennyiségét. A mogyoró legveszélyesebb és legnagyobb kárt okozó kártevője a mogyoróormányos. A sorköz kultivátorozása segíti az ellene való védekezést, mivel a bogár a talajban bábozódik. A biotermesztők talajfelszínre permetezett biopreparátummal (Bacillus thuringiensis) kísérleteznek. Ennek hátránya, hogy csak bemosó csapadék esetén hatásos. Főbb kártevők még a mogyorórügy-gubacsatkák, levéltetvek, a főbb betegségek közé a lisztharmat, a botritiszes rothadás és a monília tartozik. Ezek általában ritkán fordulnak elő, és csak kisebb gazdasági kárt okoz nak. A farontó gombák az elfertőződött metszési sebeken telepedhetnek meg. Fontos a megfelelő agrotechnika. Egy közepes korú ültetvény hatékony növényvédelméhez elengedhetetlen a komolyabb, 80–120 ezer m³/óra teljesítményű, ventilátoros permetezőgép. A tápanyag-gazdálkodás szempontjából fontos a rendszeres talajmintavétel és az okszerű levélanalízis. Nem jó rázni a mogyorót, mert a makktermés lehullásáig növekszik. Ha túl korán takarítjuk be, a magbél nem fejlődik ki rendesen, kevésbé lesz ízletes. A mogyoróhéj színe, a kupacs barnulása és könnyű leválása jelzi a betakarítás időpontjának közeledtét. Az egyenetlen érés miatt sokkal elterjedtebb a felszedés. A művelet során fúvóberendezésekkel a sorközökbe fújják a lehullott mogyorót, kupacsokkal, levelekkel együtt, majd onnan szedik fel géppel. A nagyobb ültetvényeken a sorközbe seprést is gép végzi, természetesen az önjáró vagy traktorra szerelt gépeknél a seprés és a felszedés már egy menetben történik. A gumifésűs tárcsák kiseprik a mogyorót, a porszívó elven működő gépek pedig felszedik a termést. A felszedés során egy ventilátor kifújja a leveleket, kupacsokat, a tisztítóhengerek pedig megszabadítják a mogyorót a kupacsmaradványoktól. Az alacsony építésű ültetvénytraktorokra szerelhető seprő- és felszedőadapterek a törzs közelében is tudnak dolgozni. Fontos a soralja tisztán tartása és a sorközök felületének egyenletessége. A művelt sorközt szüret előtt hengerezéssel tömöríteni, egyengetni kell. A gyepesített sorközt gyommentesen és alacsonyan kell tartani, ami rendszeres, évi 4-5 kaszálással megoldható. Az őszi csapadék miatt a sorköztakaró növényzet vetése ajánlott. A mogyoró betakarítása hazánkban a fajták érésidejétől függően szeptember elejétől október elejéig tart. Itt is fontos a fajtakérdés; bizonyos fajták kevésbé alkalmasak a gépi betakarításra. Ha öntözhető az ültetvény, augusztus közepe után már ne öntözzünk, mert az késleltetné az érést. Termésátlagok: 3–3,5 t/ha héjasmogyoró.

Mogyorószüret

A gépi szüret nemcsak hatékonyabb, gazdaságosabb, hanem jóval tisztább is. A zsákolt vagy ömlesztett előtiszta anyagot a betakarítás utáni folyamatok során könnyebb kezelni. Egy gyakorlott szedőmunkás kb. 70 kg termést képes összegyűjteni 10 óra alatt. Az egyszerűbb szerkezetek 120–200 kg/óra, az önjáró gépek1 000–1 500 kg/óra teljesítményre képesek. Ennek egyszerűen nincs alternatívája. Európában az olasz gyártmányok (GF Costruzioni Macchine Agricole, Facma, Monchiero) terjedtek el leginkább, lévén Olaszország maga is a világ második legnagyobb mogyorótermesztő országa, Törökország után. Az olasz Ferrero a világ legnagyobb felhasználója. A főbb termelők közé tartozik még az USA, Azerbajdzsán és Grúzia. Történelmi olasz fajta a híres piemonti mogyoró, a Tonda Gentile delle Lange.

A betakarítást követő munkák a mosásból, szárításból, osztályozásból, törésből, csomagolásból állnak. A szárítás során a mogyoró víztartalmát 8-10%-ra állítják be. Ez történhet természetes úton, kiterítve, rekeszekben tárolva. Ehhez mintegy 2 hétre van szükség. A szárítás történhet géppel is, ez jóval gyorsabb. Itt arra kell figyelnünk, hogy a szárítási hőmérséklet ne haladja meg a 40 °C fokot, mert e felett a beltartalmi értékek csökkenhetnek. A 6%-nál kisebb víztartalom kedvezőtlen, mert törés során a magbél könnyebben sérül, 10% víztartalom felett viszont könnyen megpenészedik a mogyoró. 100 kg héjas mogyoróból kb. 40 kg bél nyerhető, ez fajtától függően változhat; a fajták fontos értékmérő tulajdonsága a mag-bél arány. A magyar termés nagy része sajnos jellemző módon feldolgozatlanul, héjasan, nyilván jóval alacsonyabb áron kerül a piacra.

Söjtöri Andor