fbpx

Móri rozé lett az ország legjobb rozébora

Írta: Kristóf Imre - 2019 december 13.

360 mintával neveztek ezúttal a borászatok, a rozé- és sillerborok, gyöngyöző borok, pezsgők minőségének megmérettetésére, a hagyományosan Miklós napján megrendezett XXI. Országos rozé borversenyen Kunszentmiklóson. Az arany- és ezüstérmes nedűk többségével hamarosan találkozhatunk a boltok polcain is, melyet a palackokon feltüntetett körcímkékről ismerhetünk meg.

Miklósok minősítettek

A bíráló bizottság tagjai – a hagyományoknak megfelelően – most is Miklós nevű borászok, valamint a rozéboraikkal már többször aranyérmeket nyert szakemberek voltak. Az ország minden tájáról beküldött mintákat kilenc, öttagú bizottságban bírálták el a zsűri tagjai. A borverseny elnöki tisztét Dr. Kállay Miklós, a Szent István Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézet emeritus professzora látta el.

Koccintás az Év Bortermelőjével

A Kunszentmiklósi Városháza dísztermében megtartott rendezvényen Kunszeri Miklós, a szervezőbizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az eseményen megjelent Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Lesi Árpád Kunszentmiklós polgármestere és Koch Csaba borász is – akit az előző nap választottak meg a 2019. Év Bortermelőjének, és ennek apropóján a „belövőborral” koccintottak vele elismerésük jeleként.

A legjobb rozék legjobbika

A zsűri döntése alapján a móri, Molnár Borház Kft. Paulus-a kapta a 2019. év Legjobb rozébora díjat, melyet a bíráló bizottságokban a legtöbb pontot elért borok összevetésével választottak ki. Dr. Kállay Miklós, a verseny elnöke hangsúlyozta, hogy „a 2019-es év kiváló évjárat volt a rozéborok tekintetében, amit az is bizonyít, hogy a zsűri 77 bort értékelt aranyéremmel.” A borversenyen továbbá 190 ezüst-, 69 bronzérmet, és 23 oklevelet osztottak ki. (A részletes eredménylista a www.rozebor.hu honlapon tekinthető meg.)

Kóczán Rudolf és Kunszeri Miklós szervezők

 

CÍMKÉK borverseny