fbpx

„Nem demóztam, nem gondolkodtam: a Tempo kellett nekem”

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 július 05.

„Nem demóztam, nem gondolkodtam: a Tempo kellett nekem”

– Édesanyámmal 400 hektáron közösen gazdálkodunk Szombathely határában. Talajadottságaink nagyon heterogének: a homokos, laza talajtól az agyagos, kötött talajig minden megtalálható, sajnos ez komoly kihívást jelent a mindennapokban. Főbb növényeink: búza, őszi káposztarepce, cukorrépa, kukorica, őszi árpa és egy kis cirok – mondta Bosits Tamás gazdálkodó.

Hogyan került kapcsolatba a Väderstad márkával?

– Tulajdonképp cukorrépa vetésére kerestem egy olyan gépet, ami az én kívánalmaimat kielégíti: egyaránt tudjon 45 cm-re és 75 cm-re is vetni, látható legyen a kijuttatott tőszámmennyiség – erre garanciát is kértem –, emellett műtrágyát, mikrogranulátumot is lehessen vele kijuttatni… Őszintén szólva nem is gondoltam, hogy ezek a kritériumok kissé meghaladják több ismert vetőgép képességeit. Rengeteg szakmai bemutatóra és kiállításra ellátogattam, ahol több olyan kereskedőnél is voltam, akikkel már az idáig kapcsolatom volt, ám senki sem tudott felmutatni ilyen gépet. A kutatásom végül meghozta a gyümölcsét, szerencsére eljutottam a Väderstad-hoz, ahol láss csodát: minden kívánságom teljesült egy Tempo V12 szemenkénti vetőgépben, amit aztán tavaly decemberben meg is vásároltam. Nem demóztam, nem gondolkodtam: a Tempo kellett nekem. Sőt mint kiderült, véletlen egybeeséssel a szomszédos gazda pont ugyanilyen vetőgépet vásárolt velem egy időben, így legalább tapasztalatot tudunk cserélni, hiszen eddig nem dolgozott a környékünkön ilyen munkagép.

És jól döntött?

– Nem is tudom, hol kezdjem, annyi jó ismérve van. A szezont idén a korai cukorrépavetéssel indítottuk, volt kihívás minden téren, hiszen elég gyorsan, tempósan kellett a vetést elvégezni, mert a vetés időtartama extra rövid volt. A szélsőséges időjárás késői tavaszi vetést engedélyezett, ráadásul nem a legideálisabb talajviszonyok között kezdtük meg a munkát, ám a növényállományom kivételesen egyenletes és tökéletes kelést mutat! Amit el akartam érni ezzel a géppel cukorrépában, azt bizony elértem.

Kukoricában nagyon jól működött a sorelzárás, most idén olyan földekbe került a kukorica, ami nem a nagykönyvnek megfelelő volt, néhol túl száraz, és volt ahol túl nedves volt a talaj… A Tempo itt is hozta az általam elvártakat: felesleges magot nem jutatott ki, a tűréshatáron belül volt a kihagyások és a kettős vetések száma, a profi vetőmag 100%-os vetésképet eredményezett, 13-14 km/h-s vetéssebességnél.

Legutóbb cirokban tesztelem 45 cm-es sortávolsággal. A Tempo a hagyományos és a csökkentett menetszámú talajművelési technológia esetén is kiválóan teljesít, nagy erénye a gépnek, hogy ilyen széles spektrumon tud működni. Engem meggyőzött a márka. Eddig a Väderstad mint opció sajnos kiesett a vásárlásaim köréből, ám ezzel az egy géppel elindult egy folyamat, és az elkövetkező években minden bizonnyal, ha talajművelő gépben gondolkodom, demózni fogom a márka gépeit, és árajánlatot kérek a Vaderstad Kft.-től.

Van esetleg már olyan gép, amit szívesen kipróbálna?

– Igen! Kinéztem egy Rollex hengert, és gondolkodom a Cultus és az Opus kultivátorok egyikében is. Mindkét gép nagyban tudná javítani a talajaimon végzett munkák minőségét.

Mi a véleménye a forgalmazóról?

– Az a meglátásom, hogy minden gépértékesítő, kereskedő 100%-ban belead mindent az eladás pillanatáig, ám a Vaderstad Kft. szakértő csapata a vásárlás után sem felejti el az embert. Legalább olyan fontos nekik, hogy munkagépük a maximumot nyújtsa földjeimen, mint nekem. Gyorsan, rövid határidővel és precízen dolgoznak. A beállítás folyamatában maximálisan a segítségemre voltak. Azon gazdálkodók, akik szeretik a profi munkát, nem fognak csalódni a magyar leányvállalat hozzáállásában.

Kalmár Nárcisz