fbpx

Nem maradt el a kiskőrösi Agrár Expo, a bázist adták a kistermelők

Írta: Barna Ferenc - 2020 szeptember 23.

Az idei év volt a 11. alkalom, hogy szeptember harmadik hétvégéjén Kiskőrös otthont adhatott a Duna-Tisza közi Agrár Expo és Gasztronómiai Fesztiválnak.

 

 

Az eseményt áprilisban tartották volna meg, de a világjárvány miatt bevezetett intézkedések, valamint a résztvevők nagyszámú visszalépése miatt akkor elmaradt.

A nagyvállalkozók zöme tavasszal és most is visszamondta az Expo-n történő megjelenést, árusítást, – nyilatkozott Nagy Tamás, főszervező, az esemény ötletgazdája – de a kistermelők eljöttek, és kipakolták portékáikat. Ők azok, akik nem feltétlenül ebből élnek, de a családi földet, gazdaságot megörökölve igyekeznek elődeik nyomdokaiban maradni, és kézműves, bioterméket előállítani korszerűbb technika, technológia alkalmazásával. Számukra nem csak a profit a fontos, hanem nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges, minőségi termékek előállítására, miközben figyelnek a környezet megóvására, az újrahasznosításra.

 

 

A város főterén (a korábbi években a városi sportcsarnokban volt az esemény, de a jelenlegi helyzet miatt inkább a szabadban rendezték meg) állították fel a termelők standjaikat, ahol igazi hungaricumokat is kóstolhattak, vásárolhattak a látogatók. Voltak mangalica – és szürkemarha füstölt és pácolt termékek, kézműves sajtok, sörök, csokoládék, de házi főzésű szappanokat is szagolhattak a nézelődők. Kipakoltak a fazekasok is, és más kézimunkás textíliával foglalkozó és egyedi ékszereket előállító kisvállalkozók is. A szemlélődők különböző virágmézeknél ragadhattak le, vagy megízlelhették a gluténmentes, hozzáadott cukor nélküli, esetleg a paleo édességeket. A hústermékek és az édességek mellett nagy népszerűségnek örvendtek a térség pincészeteinek kínálatai. (Korábban rámutattunk, hogy a hazai szőlő- és borágazatnak szüksége is van a forgalom növelésére.)

A fesztivál ideje alatt mezőgazdasági gépbemutató volt a katolikus templom melletti téren, ahol a látogatók megtekinthették a kiállított munkagépeket, a termelők pedig választ kaphattak a témában kérdéseikre a forgalmazóktól és szakemberektől.

A szervezők szerint a fesztivál elérte célját, hiszen a járvány miatt számos gazdasági rendezvény elmaradása hátráltatja a gazdaságot, de most mégis sikerült a magyar terményekből, magyar munkaerő segítségével előállított minőségi termékek bemutatása, a termelők és a vásárlók összekapcsolása.