fbpx

Óvjuk a méheket!

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 21.

Az idei évben a Nébih a jelentős tavalyi méhpusztulás miatt az eddiginél jóval szigorúbban vizsgálja, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor a termelők valóban betartották-e a méhvédelmi előírásokat.

A gazdákat a méhészetek nevében Faller György méhész kéri, hogy mindenképpen tartsák be a növényvédelmi előírásokat, és megfelelően használják a méhkímélő növényvédelmi technológiát. A Nébih idén a tavalyi jelentős méhpusztulás miatt az eddiginél jóval szigorúbban vizsgálja, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor a termelők valóban betartották-e a méhvédelmi előírásokat.

A növényvédelmi jogszabályok és előírások betartásával minimálisra csökkenthető a méhekre jelentett kockázat, ennek okán pedig elkerülhető a méhek pusztulása, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján. A hivatal közlése szerint tilos a méhek által látogatott területeken a méhekre kifejezetten veszélyes vagy kockázatos besorolású növényvédő szerek alkalmazása, amelyek a méhek életére nagy veszélyt jelentenek. Fontos, hogy a látogatott területek közé nemcsak a virágzó kultúrnövények tartoznak, hanem a méhek által látogatott összes növénykultúra, így a méhek vonulási útvonalába eső mezőgazdasági művelés alatt álló területek haszonnövényei is.

A tavalyi nagyszámú méhpusztulás miatt 2019-ben emelt mintaszámmal folytatódik a 8 évvel ezelőtt elindított méhkockázati monitorprogram. A monitorprogram célja nem csak és kizárólag a házi méhek védelme, hanem a vadon élő beporzóké is.

A Bayer a fenntartható mezőgazdaság mellett elkötelezett felelős vállalatként mindent megtesz a méhek védelméért, így támogatja a méhlegelő és a méhhotel programot is. A globális nagyvállalat számos felmérés áttanulmányozása révén felismerte, hogy a különböző növénykultúrák beporzásához maximum kétharmad részben járulnak hozzá a házi méhek. Azonban a szabadon, illetve a nem családban élő vadméhekkel és a vadméhek szaporodásával senki sem törődik, holott a kultúrák beporzásában játszott szerepük szintén kiemelt. Ekkor arra az elhatározásra jutott a Bayer, hogy beemeli a programjába, és teljes mellszélességgel támogatja a méhhotelek és a méhlegelők alkalmazását.

CÍMKÉK bayerNÉBIH