fbpx

Rekordok születtek a 18. Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjében

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 szeptember 11.

Nagy érdeklődés mellett, az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál keretében rendezték meg az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 7-i döntőjét. A megmérettetésen összesen negyven csapat mérte össze tudását, festői környezetben, a Pákozd-sukorói Arborétum területén. A dobogó legfelső fokára rendkívül színvonalas és izgalmas csatában nyújtott kiemelkedő teljesítménnyel a tavalyi ezüstérmes Mecsekerdő Zrt.-Ritrovi Kft. csapata állhatott fel.

A hétvégi versenyre a tavasz óta tartó regionális elődöntőkön keresztül kerülhettek be a csapatok. Póstelek, Nagykanizsa, Pilisszentiván, Császár, Keszeg és Bükkzsérc regionális versenyei után most az idei legnagyobb megmérettetés várt a fakitermelőkre, tűzoltókra és erdésztanulókra. Az indulók palettája nagyon széles volt: állami erdőgazdaságok, fakitermelő vállalkozók, oktatási intézmények csapatai küzdöttek az ország minden részéről. A 40 csapat két fordulóban mérhette össze tudását, az erdőben végzett leggyakoribb munkaműveleteket utánzó döntés, kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, hasítás, sarangolás fő számokban, illetve a motoros láncfűrész vezetőlemez-szerelésben versenyeztek.

A verseny

A versenyzők saját STIHL gépeiket használták, többek között az MS 661 extrém erős motorfűrészt és az MS 500i modellt. A szerelés versenyszámban pedig próbára tehették a STIHL MS 462 motorfűrészét, amely a legkönnyebb nagy teljesítményű gép a 70 cm3 lökettérfogatú motorfűrészek osztályában, és amelyet a STIHL hazai központja biztosított számukra.

A legérdekesebb versenyszám kétségkívül a szerelés volt, amelynek során új rekord született. A délelőtti 17 másodperc napi rekordot néhány óra elteltével két csapat, az Északerdő-Encsitűz és az Északerdőtűz gárdája is 13 másodperc alá vitte, ugyanis ennyi idő elegendő volt nekik arra, hogy biztonságos precíz körülmények között fordítsák meg a vezetőlemezt. – Ez egészen emberfeletti teljesítmény – mondta az egyik versenyző a tűzoltók produktumát látva.

A csapatok minden évben egyre felkészültebbek és profibbak, de ami még ennél is fontosabb, hogy egyre biztonságosabban hajtják végre a munkaműveleteket. A kötelező munkavédelmi felszerelések közé tartozik a saját munkavédelmi bakancs, valamint a sisak, a fülvédő tok, a kesztyű és a vágásbiztos nadrág, amelyeket mi biztosítunk a résztvevők számára. Az idei döntő is balesetmentesen zajlott, így jó úton haladunk afelé, hogy az erdészeti munkaműveletek egyre biztonságosabbá váljanak – mondta Bakon Gábor, a STIHL magyarországi képviseletének ügyvezetője.

A tabella

Az első nyolc csapat idén is megszerezte az indulási jogot a 2020-as Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupára, amelyen így az alábbi csapatok vehetnek részt:

  1. Ritrovi Kft.-Mecsekerdő Zrt. (232)
  2. Északerdő 100+ (270)
  3. Gemenc Zrt. (291)
  4. Dalerd Zrt.-Nagy István csapat (300)
  5. Silvanus 2001 Kft.-Molnár Ervin e.v. (313)
  6. Süttői Hántoló Szarvasok (315)
  7. Agrogold Császár-Karsai Team (317)
  8. Bakonyi Bogvágó Banda-Bakonyerdő Zrt. I. csapat (327)

A verseny végén a dobogósoknak Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője és Szentesi Levente marketingigazgató adott át nagy értékű vásárlási utalványokat. A rendezvényen elbúcsúztatták Gémesi Józsefet is, aki évek óta kíséri végig a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságot, emelve ezzel a fordulók szakmai színvonalát. A bükkzsérci regionális fordulót követően a STIHL képviselője ezt a fajta munkát abbahagyta, ám a versenyzők is reményüket fejezték ki, hogy viszontlátják még egy-egy térségi vagy országos versenyen.

CÍMKÉK STIHL