fbpx

Szurkolhatunk a magyar csapatnak – STIHL Timbersports Világbajnokság

Írta: Barna Ferenc - 2022 október 27.

A négy fős magyar válogatottnak is drukkolhatunk az október 28-án és 29-én zajló STIHL Timbersports Világbajnokságon, hiszen ott lesznek Új-Zéland, Németország, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és további nagy sportfavágó nemzetek mellett.

A magyar csapat
Magyarországot Juhász István, Strúbel József Dedi, Hamvasi Ferenc és Strúbel Bence alkotta csapat képviseli

Visszatérnek a legnagyobbak

A pénteki csapatverseny során Juhász István, Strúbel József Dedi, Hamvasi Ferenc és Strúbel Bence ölti magára a nemzeti mezt a svédországi helyszínen, amit élőben közvetítünk a csapat hivatalos Facebook oldalán.

A világ egyik legrangosabb extrém sportversenye 2022-ben visszatér, és a pandémia után végre nézők előtt ragadnak majd fejszét a legjobb sportfavágók. Svédországban, a göteborgi Partille Arénában pénteken 20 nemzeti csapat mérkőzik meg egymással. A címvédő ausztrálok 2018 és 2019 után „mesterhármasban” reménykednek, de nem adja majd ingyen az első helyet a német és az új-zélandi válogatott, ahogy az Egyesült Államok gárdája sem. Hazai pályán komoly esélyekkel indul a rendkívül fiatal svéd négyes, és a dánok is visszatértek a nemzetközi színtérre. Esetükben ráadásul a csapat-világbajnokságok történetében először áll fel egy csapat női taggal.

Ott lesz a 20 nemzet között a magyar válogatott is, és ha a dobogóért folytatott harc nem is realitás, a harmadik körben bízhat a csapat. A magyar sportolók csütörtökön szállnak repülőre, hogy másnap fejszét és fűrészt ragadhassanak Svédországban.

Látványos csaták egyéniben

Szombaton pedig jön a sportfavágás szerelmeseinek leginkább várt eseménye, az egyéni Világbajnokság. Magyar versenyzőnek ezen a napon nem drukkolhatunk, de az 57 éves, korábbi világbajnoki hetedik helyezett Juhász István után a 20 éves Strúbel Bencének komoly esélye lesz a jövőben arra, hogy a felnőttek között is megmutathassa tudását. 2022-ben azonban a nemzeti bajnokságon összesített ideje még nem volt elég ehhez.

A világ legjobb 12 sportfavágója 19 órakor kezdi meg a versenyt Göteborgban, és egészen biztos, hogy nagy izgalmak várják a nézőket. A címvédő Jason Lenz biztosan nem tud újrázni, hiszen az amerikai selejtezőn nemrég vereséget szenvedett a hétszeres nemzeti bajnok Matthew Cogartól, aki így újra kivívta a VB-szereplést. Számolnia kell ugyanakkor a STIHL Timbersports élő legendájával, a kilencszeres Világbajnok Jason Wynyarddal, aki idén ismét képviselheti Új-Zélandot. Tavaly ezüstérmet nyert a kanadai Macel Dupuis, ezúttal viszont javítani szeretne. A legnagyobb nevek közül az ausztrál Brad De Losa is bejelentkezett a dobogóra, aki mellett az osztrák Armin Kugler, a német Danny Martin, a francia Pierre Puybaret, és a svéd sztár, Emil Hansson, a cseh Martin Roušal, a svájci Christophe Geissler, a lengyel Arkadiusz Drozdek és a belga Koen Martens vághatja majd a fát.

Újabb bravúrra készülnek

Magyarország nem tartozik a nagy sportfavágó nemzetek közé, így a nemzeti válogatottnak a dobogóra sincsen reális esélye. A négy fős gárda azonban így is szeretne bravúrosan teljesíteni a svédországi Világbajnokságon, amire korábban volt már példa. 2014-ben például Új-Zéland csapatát búcsúztatva jutottak be a legjobb nyolc közé.

A sikeres verseny érdekében a VB előtti héten a Komárom-Esztergom megyei Gyarmatpusztán edzőtáboroztak a kerettagok, ahol Szeremley Csaba csapatmenedzser vezénylésével a csapatfordítót gyakorolták, és a versenystratégiát is kidolgozták.

„Sok más országgal szemben a magyar válogatott tagjai a munkájuk mellett készülnek egy-egy versenyre. Mi önszorgalomból, fanatizmusból tesszük a dolgunkat. Szívvel-lélekkel odatesszük majd magunkat, és bízunk abban, hogy ilyen háttérrel is felkerülünk a főtáblára, a legjobb 16 csapat közé. Azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak ez a reális cél, és ha ez megvan, akkor már jó szívvel jövünk haza” – fogalmazott a hazai STIHL Timbersports csapat legsikeresebb tagja, a hétszeres magyar bajnok, világbajnoki hetedik helyezett Juhász István. A hétköznapokban fakitermelő vállalkozását irányító, idén 57 éves sportfavágó 2010-ben még a nézőtéren állt, 12 év után pedig még mindig fejszét ragad egy Világbajnokságon.

Szintén sokat tapasztalt versenyző Strúbel József Dedi, aki ezúttal a motorfűrészes Stock Saw versenyszámmal indítja majd csapata versenyét. Az idei VB különleges a számára, hiszen miután a budakeszi nemzeti bajnokságon teljesült az álma, és egy dobogón állhatott a fiával, Bencével, most Svédországban is egy színpadon versenyezhetnek.

„Úgy gondolom, hogy nekem ez hatalmas pluszt fog nyújtani a versenyen. Ez lesz a tízedik Világbajnokságom, és egyben a legkülönlegesebb is. Azt szeretném kérni a szurkolóktól, hogy drukkoljanak nekünk, mert biztosan ránk fér majd” – fogalmazott a mátrai favágó.

„Nagyon jó lenne a legjobb 10 csapat között végezni, de ehhez extrát kellene nyújtanunk. Rookie csapattagként voltam már Világbajnokságon, de hivatalos felnőtt versenyzőként most ragadok először fűrészt és fejszét. Boldog vagyok, hogy ezt édesapámmal élhetem át” – ezt már a fiatal magyar tehetség, a mindössze 20 éves Strúbel Bence nyilatkozta a verseny előtti napokban.

A nemzeti bajnokság dobogósai mellett egyetlen kiadó hely volt a magyar válogatottban, amit az Underhand Chop versenyszámban nyújtott kiváló teljesítménye miatt Hamvasi Ferenc nyert el. Mind a júliusi Mátra Kupán, mind pedig az őszi megmérettetésen a leggyorsabban vágta át a fekvő rönköt.

„A következő néhány napot még próbálom kihasználni, hogy az erőnlétem jobb legyen, mert fejben tudom, hogy mit kell csinálnom. Szeretném, ha ott lehetnénk a legjobb 12 csapat között, de ehhez a VB-ig még sokat kell dolgoznom” – hangsúlyozta a civil életben ugyancsak fakitermelő vállalkozóként dolgozó zirci sportoló.

A magyar csapat, banner
A verseny élőben követhető a csapat hivatalos Facebook oldalán

Szurkolók a képernyők előtt

A 2023-as Világbajnokság a tervek szerint Németországban, Frankfurtban lesz, így oda vélhetően több magyar szurkoló utazik majd ki, de a magyar válogatottat így is jópáran elkísérik Göteborgba. Aki viszont nem tudja a helyszínen buzdítani a négy fős nemzeti csapatot, a képernyők előtt is izgulhat a sportfavágókért.

Mindkét versenyt élőben közvetítik ugyanis a STIHL TIMBERSPORTS Facebook, YouTube és Twitch csatornáin. Pénteken 19 órakor tehát csapat-világbajnokság magyar résztvevőkkel, szombaton 19 órától pedig egyéni Világbajnokság a világ legjobb 12 sportfavágójával.

Hajrá, magyarok!

Forrás: STIHL/Sajtóközlemény