fbpx

Repcében is új megoldásokat kínál az FMC-Agro

Írta: Sándor Ildikó - 2020 augusztus 12.

A repce kényes növény, sok kártevője, kórokozója van, de a gyomok sem kímélik. A komplett technológiából így nem hiányozhat a pipacs, a pásztortáska és a sebforrasztó zsombor elleni védekezés sem. A lehetőségeket az FMC-Agro online szántóföldi bemutatója alapján foglaljuk össze.

Ha gyommentes repce a célunk

A repce növényvédelme négy fontos részből áll, amiből első a gyomirtás. Az új, széles hatásspektrumú Gajus® gyomirtó szerrel végzett kísérletek eredményeit Popovics István régióvezető mutatta be. A Debrecen-látóképi parcellákban az uralkodó gyomok elsősorban a pipacs, pásztortáska és a sebforrasztó zsombor volt. A hektikus időjárás és a heterogén gyomkelés miatt már az őszi növényvédelem is elég nagy fejtörést okozott, végül a korai posztemergens gyomirtás mellett döntöttek: „Éppen mikor kikelnek a gyomok, már látszanak, de még vannak csírák a talajban is, akkor állítjuk meg a növekedésüket”. A Gajus® alkalmazása során a gyomok fejlettségére kell leginkább figyelemmel lenni, mert azok szik- és 2 lombleveles állapotuk között a legérzékenyebbek. A kijuttatást követően a petoxamid és pikloram hatóanyagokra érzékeny gyomok növekedése órákon belül lelassul, és 2-4 héten belül teljesen elpusztulnak, a kijuttatáskor még ki nem kelt gyomok csírázása pedig leáll.

A gombamentes repcéhez

Az őszi káposztarepce növényvédelmében a gombák elleni védekezés kikerülhetetlen. Egyik leggyakoribb megbetegedése a fómás levélfoltosság (Phoma lingam), ami különösen csapadékos őszön tud súlyos károkat okozni. Mivel a gombák ellen elsősorban prevencióval tudunk eredményesen védekezni, az FMC-Agro ehhez a tebukonazol hatóanyagú Riza® 250 EW gombaölőt javasolja az első tünetek megjelenéséhez igazodva. A repce tőlevélrózsás állapotától a virágzás kezdetéig használható készítmény azon kívül, hogy kiváló védelmet biztosít, növekedésszabályozó (regulátor) hatásából adódóan jelentősen visszafogja a szárbaindulást, ami nagymértékben javítja a repce télállóságát.


Popovics István régióvezető, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Növénykondicionálás a télre készülve

Az őszi káposztarepce életében az abiotikus stresszfaktorok (időjárási anomáliák, káros talajviszonyok, gyomirtó stressz) nagy károkat okoznak, és nehéz ellenük védekezni, sőt, a jobb gyökeresedés, a télállóság és a fagytűrés elősegítésére is fel kell készíteni a növényt. Ehhez nyújt megoldást a szerves anyagokban, makro- és mikorelemekben gazdag természetes tengerialga-kivonat tartalmú növény- és talajkondicionáló szer, a RhizoMagic™, amit a repce korai fejlődési szakaszában 1,5-2 l/ha, tavaszi regulátorozás idején pedig 2 l/ha dózisban javasolt kijuttatni.

Tápanyag-utánpótlás

A levélen keresztüli tápanyag-visszapótlás egyre nagyobb jelentőségű, mert a száraz időjárás egyre nehezíti a tápanyagok felvételét gyökéren keresztül. Ebben segít az olajos növények igényeire kifejlesztett lombtrágya, a Komplex Kénesbór. Magas arányban tartalmazza mindazokat a tápelemeket (pl. 320 g/l bórkomplex), amelyekre a repcének az őszi időszakban szüksége van. Vizsgálatok igazolják, hogy a fokozatos kén- és bórvisszapótlás nagyobb terméspotenciállal kecsegtet a repcében.

Rovarkártétel ellen

A rovarok elleni küzdelem majdhogynem a vetéstől a betakarításig tart. Már ősszel kezdődik, mikor a repcebolha, a repcedarázs álhernyója vagy a levéltetvek megjelennek. Megoldásként a Rapid® CS mikrokapszulázott piretroid rovarölő szert ajánlja az FMC, ami hatékony védelmet nyújt ezek ellen az őszi rovarkártevők ellen. Az FMC-Agro kínálatában ősztől a Rapid® a Riza® 250 EW gombaölő szerrel kereskedelmi csomagban is forgalomba kerül.

És végül – környezettudatosan

A növényegészségügy mellett a környezetterhelés elleni küzdelmet is kiemelt feladatának tartja az FMC. Felmérésük szerint a növényvédő szerekhez csomagolt mérőpoharak 92%-a nem is kerül használatba, ami felesleges környezetterhelést jelent. Ettől az évtől a szulfonilurea típusú növényvédő szerekhez mérőedény helyett többször használatos digitális mérlegek szerezhetők be az FMC-től – hallhattunk a már bevezetett környezetvédelmi intézkedésről Fazekas Károly kereskedelmi igazgatótól.