fbpx

Drámai helyzetben a sertésipar: zuhan a fogyasztás

Írta: Kohout Zoltán - 2021 július 16.

Pár év alatt a harmadával csökkent a sertéshús-fogyasztás. A fő ok a lakosság elszegényedése, és ez most már általános ágazati válságot okoz.

sertés mezőgazdaság

 

Európa legszegényebbjei

Egy német piackutató intézet legfrissebb vásárlóerő-tanulmánya szerint az európaiaknak átlagosan fejenként majdnem évi 15 ezer euró állt rendelkezésre kiadásokra és megtakarításokra 2019-ben. Ukrajna Európában az utolsó helyet foglalja el: egy főre eső vásárlóerő 1830 euró. Olga Makhno, az ukrajnai állattenyésztési szövetség sertéshús-termelésének vezető elemzője szerint az egy főre eső sertéshús-fogyasztás 7 kilóval, vagyis újabb 30 százalékkal csökkent az elmúlt években. A vásárlóerő csökkenése súlyos visszaesést okozott a fogyasztásban. Egyes ukrán családok hónapokig nem látnak vörös húst és halat az asztalukon. 2020-ban a sertéshús-fogyasztás már csak 15 kg/fő volt, szemben az Európai Unióban 45 és Oroszországban mért 30 kilóval. Hozzátette, hogy a belföldi kereslet csökkenése ellenére az ország a sertéshús és a pácolt sertészsír hiányának szélén áll – ez utóbbi hagyományosan az ukrán konyha alapanyaga. Sőt, ez a csökkenés már nem is csak gazdasági kérdés, hanem közegészségügyi is. Ukrajnában ugyanis a hús- és tejtermékek fogyasztásának mértéke 2-3-szor alacsonyabb, mint az orvosok által ajánlott minimális szint.

sertés mezőgazdaság

 

Nullásan vagy veszteséggel működnek

A csökkenő kereslet hátterében az ukrán sertéshús-termelés csökkenése van. Az iparágnak soha nem látott alacsony szintre esett a jövedelmezősége.  Az élősúlyos eladási árak 2020 végére és 2021 elejére 38-40 hrivnya/kg-ra csökkentek tovább, míg egy évvel azelőtt is ez még 44,5 hrivnya, azaz 1,5 euró volt. Ráadásul miközben a felvásárlási árak csökkennek, a termelés egyre drágább: 20-40 százalékot nőttek a kiadások. A legtöbb gazdaság termelési költsége 40 hrivnya/kg-os áron alakul, ami azt jelenti, hogy veszteséggel vagy nulla jövedelmezőséggel működnek. Ez nyilván tovább csökkenti a termelést – ami a belföldi fogyasztás visszaesésével ördögi kört zár be.

Európa legnagyobb vásárlói lesznek?

Ukrajna sertésállományát 5,5 milliósra becsülik, de ez a szám évről évre csökken, akár évi akár 1-1,5 millió példánnyal is. Az ottani iparágat sújtja az olcsó holland és dán import. Az ukrán megfigyelők szerint az egykor Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági országának számító állam elveszítheti sertéstelepeinek nagy részét, és a sertéshús fő importőre lesz Európában.

Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán