Sertéspestis: újraéled a félelem Kínában

Kínai kereskedelmi források szerint Szecsuán tartomány egyes gazdaságai továbbra is az afrikai sertéspestis (ASP) súlyos járványaival küzdenek, és március óta tartanak a járvány újabb kitörésétől.

 

Erősödik a gyanú

A tartomány Kínában jelentős disznótermelő bázis, és a járványkitörés gyanúja azért erősödik, mert március eleje óta új ASP-esetekre bukkantak. Bár szerencsére kicsi még az elhullott állatok száma, az AgriCensus által idézett források attól tartanak, hogy az ASP-járvány súlyosbodik. Néhány gazdaságban már meg is kezdődhettek az ellenintézkedések. A szecsuáni Nanbu megyében például pár napja 48 órára bezártak a sertéshús-termelő kereskedők és az üzleti telephelyek, hogy hatékonyan megakadályozza a kórokozó mikroorganizmusok, például az ASP terjedését – derül ki a megye hivatalos WeChat-fiókjának értesítéséből.

 

sertés

 

Súlyosbodás, napi ellenőrzés, zárlat

Az ASP-esetek megugrása aggasztja a befektetőket és a kereskedőket is, hiszen Kína a következő hónapokban óriási mennyiségű szójababot, búzát, árpát és kukoricát kíván importálni annak érdekében, hogy kielégítse az állati takarmány iránti keresletet. Közben a szecsuáni tartományi Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium már intézkedéseket vezetett be a disznóállomány és a sertéshús árának stabilizálására a régióban. Bevezették a napi jelentéstételi rendszert is, és nyáron külön sterilizációs kampányt indítanak. Az elemzők arra számítanak, hogy a szecsuáni ASF-járvány esetleges kiesése a hazai piacra korlátozódik – de hozzáteszik: „legalábbis egyelőre”. A Cofco Csoport vezető elemzője a Szecsuáni és Guizhou tartományban végzett terepszemlék alapján szerint már egyértelműen az ASP-helyzet súlyosbodásáról beszélt, egyes magángazdaságokban.

 

A környező országok is aggódnak

Mint ismert, Kína mint a világ legnagyobb sertéstermelője és -fogyasztója súlyosan szenvedett az ASP-járványtól: 2018-2019-ben az ország sertésállománya harmadával csökkentett. Azóta hatalmas iramban és nem is sikertelenül próbálja helyreállítani a korábbi volument, elképesztő mennyiségben vásárolja a takarmányt, ami hozzá is járul részben az árak globálisan tapasztalható emelkedéséhez. Ám 2021 januárja óta újra, hat esetet jelentettek Kína különböző területein. A betegség újbóli megjelenése aggasztja a szomszédos országokat, például Vietnámot is, ahol szintén sertésállományokat érintett a betegség.