Ukrajna már fontos piacunkat veszélyezteti

Gőzerővel tör új piaci pozíciókra óriási keleti szomszédunk, ahol idén a legfontosabb szántóföldi kultúrákban kimagasló terméseredmények születtek. Ez nagyon fájó pontján érinti az egész hazai szántóföldi ágazatot.

A 2019-es szezonban Ukrajna kimagasló évet zárt szinte minden növénykultúra tekintetében, így a kukoricában is – állapítja meg az Agrárágazat havilap elemzője. A lap legfrissebb számában a szakértő emlékeztet: Ukrajna sikerrel oldotta meg a korábbi logisztikai problémákat, így elegendő számú vasúti szerelvény és folyami uszály áll már rendelkezésre a hatalmas – ezért különösen piacképes – gabonamennyiségek szállítására.

Várható, hogy a napraforgó-feldolgozás kibontakoztatására hozott adókedvezmények, támogatások rendszerét kiterjesztik majd a kukorica-feldolgozásra is. Ha ez megvalósul, az roppant komoly konkurenciát jelent majd nemcsak a magyar takarmány, etanol- és izocukor-iparnak, feldolgozóknak, hanem a magyar gazdáknak is. A folyamatot erősítheti, hogy Ukrajna várhatóan liberalizálja a földvásárlást, ami további versenyképes, tőkeerős befektetők – azaz a magyar agrárium számára újabb potens konkurensek megjelenését – jelenti a közeljövőben.

További részletek az Agrárágazat január utolsó hetében megjelenő, friss számában!

kukorica takarmány termés